Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1938-02-20 / 8. szám

36. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. valóban látni, hogy az élet mindert vonalán érvénye­síteni igyekeznek a »Soli Deo Gloria« elvét. * A vázoltak után még egy kérdés vetődhet fel. A bibliai édesatyának nemcsak egy, otthon élő fia volt, hanem az egyik kikérte a reá eső örökrészt és elment szerencsét próbálni, az atyától függetlenül élni. Törődik-e a gereformeerd egyház azokkal, akik Isten akaratáról nem akarnak tudni, akik nem érzik a Krisztusban való élet örömét, akik nem tartoznak áldott közösségébe? Fejt-e ki ez az egyház missziói munkát? Erre a kérdésre is igennel lehet felelni. A gyar­matokon folyó nagy missziói munkát nem igen volt alkalmam tanulmányozni. Csupán néhány előadás nyo­mán alkothatok magamnak róla fogalmat. Nem sokat tudok a számos gereformeerd szeretetintézményről sem. Ezek képezhetnék külön tanulmány tárgyát. Csupán azt tudom, hogy ezek a munkák is nagy áldozatokkal és odaadással folynak. Ellenben volt alkalmam valamelyes betekintést nyerni a kampeni gyülekezet evangelizáló munkájába, ezért csupán erről még egyet-mást. Ez év valamelyik estéjén volt e gyülekezet evan­gelizáló bizottságainak rendes negyedévi összgyűlése. A bizottságoknak csupán a vezetői jöttek össze, mégis megtelt a nagy terem. Itt láttam meg, hogy a gerefor­meerd egyháznak nem csupán tisztviselői dolgoznak, hanem a gyülekezet tagjai közül is mindenkit fel tud­nak használni, aki dolgozni akar. Mindenki megkap­hatja a neki tetsző munkabeosztást. Az egyik bizottság tagjai az Ínséges családokat látogatják és segítik, a másikéi szülőik által elhanyagolt gyermekeket karolnak fel, a harmadik tagjai a gyári munkások otthonát ke­resik fel s igyekeznek őket Krisztushoz vezetni, a ne­gyedik bizottság a munkanélküliek számára gyűjt, az ötödik a misszióra, megint másik a süketnémák, vakok, tüdőbajosok számára, stb. Külön szervezet van az utcai j prédikációk tartására, melyek szombat esténként hang­zanak el a város forgalmasabb terein. Egyszerű gyüle- j kezeti tagok, presbiterek, theologusok, vagy szükség esetén lelkipásztorok állnak a kis emelvényre és hívják másnapra a templomba azokat, akik nem vétenek ugyan az Úr napjának nyugalma és rendje ellen, de nem is ünnepelik meg. Ezeknél az utcai prédikációknál műkö­dik közre a gyülekezeti énekkar. Gyülekezeti tagokból álló külön csoport végzi a gyermekek vasárnapi iskolai tanítását. Az ifjúsági egye­sületek vezetői idősebb fiuk, a leányoknál a lelkipász­torok feleségei, vagy egyik másik tanítónő, tanárnő. Az ifjak körében mindig akadnak, akik egyenesen készül­nek arra, hogy valamelyik csoport vezetői lehessenek. Ezek az ifjak azután bibliai tájékozottság tekintetében s a tárgyalt kérdésekhez adott feleleteikben nem igen maradnak el a gyűléseiken itt-ott megjelent theologu­­soktól. Az ilyen ifjakból, legyenek bár középiskolai ta­nulók, vagy egyszerű elemit végzett ifjak, lesznek utóbb a jó gyülekezeti vezetők. Eleget tesz tehát a gerefor­meerd egyház a misszió parancsának is, melyet a lelki­­pásztorok és a presbitérium irányításával maguk az erre képes egyháztagok végeznek. A gereformeerd gyülekezetek összességének segít­sége folytán előálló egyfajta misszió az is, hogy ado­mányaikból évenként négy magyar s eddig egy, a jövő évtől pedig két ukrajnai theologus folytathatja iskolái­kon tanulmányait, hogy ezáltal megismerjék theologiá­­jukat, egyházi életüket és így lehessenek segítségére amiben tudnak otthoni egyházuknak. * i , ! Az elmúlt év nyarán odahaza gyülekezetünk egyik tagjával beszélgettem, aki néha, ha vasárnapi elfoglalt­sága megengedi, a templomba is elmegy. Tudta, hogy Hollandiában voltam, s még egy évre oda készülök, ezért főkép Hollandiával kapcsolatosan érdeklődött. Többek között ezt kérdezte: Aztán, mondja csak tisz­­teletes uram, vannak azok a hollandusok olyan jó refor­mátusok, mint mi ? Ez a kérdés, talán más fogalmazás­ban, de ott élt az én lelkemben, mielőtt ide kijöttem s ott él hiszem sokak lelkében, akik a holland református egyházról, vagy a hollandokról valamit is hallottak. Én Isten segítségével magam szemeivel győződ­hettem meg a gereformeerd egyház komoly keresztyén voltáról, épen ezért abból, amit itt tapasztalhattam, ha keveset és törékeny szavakkal igyekszem tovább adni. Nemcsak azok számára, akiknél felmerült a kérdés, hogy mit tud egy külföldön járó ember tenni és tanulni két hosszú éven át, hanem azok számára is, akiket ér­dekel a holland gereformeerd egyházon belül folyó munka, mely arról tanúskodik, hogy ahol a Krisztus Lelke él az emberi szívekben, ahol az őrállók és a ta­gok hűen, megalkuvás nélkül, az írás tanítása szerint igyekeznek életüket Istennek szentelni, ott van, ha nem is tökéletes, mert ugyan melyik ember, vagy egyház merné ezt magáról elmondani, de lehető legigazabban és leghűebben szolgáló egyház. (Vége) Pomothy Dezső. ®3S)S@®®($®®3®S®®@(3®@®®®@®!3®!3®@®®®;ei®®©®®3 1 VEGYESEK 1 ® (3 ®®@©®®@@®®®@@©®í3®®®®®©®®®®®®®©@®®®®®®@® — Államtitkárváltozás volt a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztériumban. Az eddigi politikai államtitkárt Tasnádi-Nagy Andrást pártja fontos vezető helyre emelte és így állásáról lemondott. Ebből az al­kalomból a Kormányzó űr teljes elismerésével tüntette ki a távozó államtitkárt. Református egyházunk sajná­lattal látja Tasnádi-Nagy távozását, mert államtitkár­sága alatt mindenkor nagy figyelmet és jóindulatot ta­núsított egyházi és iskolai ügyeink iránt. Szívvel­­lélekkel részvett egyházi életünkben és ahol alkalom nytlt, mindenkor bizonyságot tett református hitéről is. Megköszönjük neki fáradságos munkáját és élete to­vábbi részére is Isten gazdag áldását kérjük. Az új államtitkárt dr. Zsindely Ferencet szívünk teljes melegével köszöntjük. Köszöntjük benne a köz­ügy fáradhatatlan harcosát. Amióta a politikai életben működik, mindenkor a komoly munka embere volt. Nagy tudása, világos látása, emberismerete mind ve­zető állásra jelölték ki. A tatai ref. egyházmegye a múlt évben világi tanácsbirájává választotta meg, ezzel is elismerését fejezvén ki azokért a szolgálatokért, melye­ket dr. Zsindely egyházunknak tett. De különösen örömmel üdvözöljük őt, mint pápai kollégiumunknak egyik büszkeségét. A gimnázium négy felső osztályát Pápán végezte és nálunk tett jeles érettségit A főiskola iránt mindig hálás érzelmekkel viseltetett, az érettségi találkozókon rendszeresen meg szokott jelenni. Hogy az új államtitkár minő meggyőződéssel fog­lalta el állását, idézzük saját szavait, melyeket állása elfoglalásakor a hozzáintézet üdvözlőbeszédre válaszolt: Én a nemzeti politika figyelemre legméltóbb szektorának tartom a kultusztárcát nemzetnevelési feladatai miatt. Az államigazgatás legfontosabb tárcájának tar lom, amely a maga helyes értelmezésében, feladatkörét tekintve, sokkal szélesebbkörű, mint azt a közoktatásügy fogai-

Next

/
Oldalképek
Tartalom