Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-02-06 / 6. szám
28. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. Két hollandiai év után. Ha már most e történeti áttekintés után magát a gereformeerd egyházat nézzük, tagjainak, de főképen theologusainak legfőbb ismertetője az előjövő kérdéseknek csaknem túlságbamenő tisztázása. Még ma is csak csodálni tudom őket, mikor néhány sorra, vagy mondatra azonnal reá tudják mondani, hogy az gereformeerd, vagy nem gereformeerd. Egyszerű egyháztagok elbeszélés, vagy regény olvasása után nem annak érdekességeiről, vagy szépségeiről számolnak be, ha az ember kérdezi őket, hanem kezdik azzal, hogy az író felfogása itt, vagy amott nem református, nem a Biblia tanításaival egyező. Ha ez erősebben érződik a könyvön, nem hajlandók értékesnek ismerni el, bármilyen szép, érdekes és tanulságos,. Ez talán érthető onnan, hogy a holland népnél jobban az értelmi tevékenység áll az előtérben, amivel nem akarom azt mondani, hogy az akarati, vagy az érzelmi tevékenység hiányoznék náluk. Minket, magyarokat, velük szemben jobban jellemez a gyakorlatiasság. Ha valami a gyakorlatban hosszabb-rövidebb időre beválik, elfogadjuk és nem keressük, hogy amit teszünk az helyes és a Biblia szellemével minden tekintetben egyező-e? Mi jobban bele is tudunk törődni abba, ami és ahogyan van s a jobb, igazabb, a tisztább felé törekvésünk hamar hajótörést szenved, elképzelt ideáinkat könnyen feladjuk. Nem így van ez a holland népnél és főkép a gereformeerdeknél. Itt első a dolgok elvi tisztázása, a kérdéses' igazságnak1, állításnak, ügynek, dolognak minden oldalról történő alapos megvitatása, megvizsgálása s csak ha helyes és igaz voltáról meggyőződtek, következik a gyakorlatba átvitel, vagy kivitel. Innen érthető az is, hogy főkép a theologia elméleti tárgyaiban nagyon erősek. Mig nálunk a bibliai tudományok és a dogmatologiai szak meglehetősen gyermekcipőben járnak, vagy külföldről hozott palánták egyszer jobban, máskor kevésbbé sikerült átültetései, addig a holland gereformeerd egyház dolgozó theologusokban s theologiai müvekben összehasonlíthatatlanul gazdagabb. Nincs nagyon szükségük a többnyire luítheri felfogású, nem egyszer rombolóan kritikus német kommentárokra, bár ismerik és olvasgatják azokat is, mert vannak kálvini felfogású saját kommentáraik. Ezeket leszámítva is gazdagok bibliologiai munkákban. Qreijdanus, Grosheide, Ridderbos^ Aalders, Noordzij elismert exegéták. De különösen jók dogmatikusaik. Kuyper és Bavinck neve nálunk is ismerős. S ma kétségkívül professzor Schilder az, aki igen jelentős tevékenységet fejt ki. Szinte hihetetlen, hogy egyik-másik theologus egyéb elfoglaltsága mellett is mily értékes irodalmi munkásságot képes kifejteni. Ösztönzőleg hat itt az is, hogy a theologiai munkák nem csupán a könyvtárak és a professzorok számára készülnek. Nálunk a legtöbb lelkipásztor szivesebben ad pénzt prédikációs kötetre, mint kommentárra, dogmatikára, vagy más theologiai kérdéssel foglalkozó munkára. Hollandiában még a legegyszerűbb faluban élő lelkipásztornak is van néhány fajta kommentára, dogmatikája és ezenfelül egész sereg tudományos theologiai munkája. Akad theologiai hallgató, akinek van pár száz kötetes könyvtára, úgy hogy felhasználásával könnyen lehetne értekezést írni. Sőt, még tovább mehetünk. Vannak »nem theologusok«, kiknek oly szépen akad theologiai könyve s oly olvasottak, hogy theologiailag tájékozottabbak egyik-másik elparlagiasodott magyar lelkipásztornál. Még a múlt évben hallottam, hogy a holland parasztnak a temp-' lombamenés mellett egyik legkedvesebb vasárnapi szórakozása az, hogy beül ruganyos székébe, rágyújt egy jó szivarra és olvassa meglevő theologiai könyvei valamelyikét. Ha ez nem is általánosítható, de sok igazság van benne. * Az elvi tisztánlátásra törekvés nemcsak azt hozza magával, hogy az igazságot a maguk körén belül tudják tisztán és meggyőződéssel vallani, hanem arra is képessé teszi őket, hogy állás tudjanak foglalni a kívülről jövő hatásokkal és áramlatokkal szemben. Látják és ismerik a kornak szubjektivisztikus és pietisztikus mozgalmaiban rejlő veszélyeket. A leghatározottabban el tudják utasítani és meg tudják cáfolni a liberális theologiai irányok nem egyszer hitet aláásni igyekvő kriticizmusát. Látják, hogy mint nyúlnak át a szubjektivisztikus schleiermacheri theologia szálai a legújabb időkig s mint lettek főkép a lutheri német theologia és egyházi élet hanyatlásának előségítői s nemcsak a német, hanem valamennyi egyház theologiájának és életének, melyek ebből a theologiából táplálkoztak s az ebből vett alapokra építettek. Becsülik Barth Károlyban, hogy olyan határozottan szállt szembe korának szélsőséges theologiájával s hogy oly bátran hallatta kiáltó szavát a pusztuló német egyházi élet láttán, de egyben látják a barthi theologiában rejlő veszélyeket, a másik végletbe eső felfogást, melyben sok van ma is a schleiermacher-lutheri felfogáshó)njelyb^n a liégeli filozófia fenyegetően és ; aggodalmat keltőén érvényesül. Ez a tiszta evangéliumiságra törekvő, kálvini theologiai érdeklődést vált ki még a római katholicizmus híveiből is, mely pedig oly könnyen süti reá az »eretnek« jelzőt a református keresztyén hitet vallókra. Csak egy dolgot az itteni római hitet vallók magatartására. Nálunk el sem lehetne képzelni, hogy a »Magyar Kultúra« hosszan ismertetné magyar református theologusok munkáit és híveinek olvasásra ajánlaná. A holland római katholikusok »De Schild« című folyóiratában találkozni ilyesmivel. S ez nem onnan van, mintha e könyvek szerzői engedtek volna a maguk felfogásából, hanem mert bibliai tárgyilagosságukat s a hit dolgaival komolyan foglalkozásukat a római katholicizmus tévelygéseit nem igazoló pontoktól eltekintve, a római katholikusok is kénytelenek elismerni. * Ahol az egyház theologusai és tagjai ennyire utánajárnak a bibliai igazságok elvi tisztázásának, ott találkozunk az egyház tiszta kálvini berendezkedésével. Hogy erről meggyőződjünk, elég, ha átfutjuk eredetre nézve a dordrechti zsinatra visszamenő egyházi rendszabályaikat, melyek nálunk az egyházi törvényeknek felelnek meg. Céljuk szabályokat adni arra, hogy mint őrizhető meg az egyházban a jó rend. Négy csoportra oszlanak. Az első csoportba (1—28. §) tartozók szólnak az egyházi tisztségek számáról, a törvényes elhívás szükségességéről, az Ige szolgáinak elhívásáról, munkaterületéről, más gyülekezetbe költözéséről, nyugdíjba meneteléről, az Ige szolgáinak egymáshoz való viszonyáról, tisztükről, tisztükben való egyenlőségükről; a presbiterek választásáról és tisztéről; a diakónusok választásáról és tisztéről, a presbiterek és dia-
