Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-11-13 / 46. szám
1938. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 231. oldal. @®®@®@®@®®®®®@®@®®®®®®®®®®®®®®®®@§®®®®@ ® ® 1 VEGYESEK 1 © ® 0$®©$®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® — Dr. Brouwer utrechti egyetemi tanár, theologiánk tiszteletbeli tanára, a bécsi döntés után, november 3-án reggel, előadása megkezdése előtt szeretettel köszöntötte a tanári katedráról a hallgatósága közt levő magyar theologusokat, „mint annak a nemzetnek a tagjait, amellyel olyan igazságtalanul bántak el a világháború után“. — A drégelypalánki ref. egyházmegyéből a Felvidék visszacsatolása következtében hazajönnek Ipolypásztó és Losonc anyaegyházak. —• Szlovákiában a bécsi döntés következtében a következő, a történelmi dunántúli egyházkerülethez tartozó ref. egyházak maradtak: Bori, Nyitra, Ruttka, Zólyom,.. — A Felvidék hazatérése alkalmából a kerületi tanintézetek ifjúsága meghallgatta a komáromi és a kassai bevonulás ’.rádióközvetítését. Csütörtökön iskolai szünet volt, amely alkalommal a ref. templomba mentünk hólaadó istentiszteletre. A könyörgést Ólé Sándor lelkipásztor, főiskolai lelkészi gondnok tartotta. Utána la főiskolai díszteremben volt hazafias ünnepély, melyen dr. Soós Adorján, gimnáziumunk történettanára mondott «lelkes buzdító beszédet. Az ünnepélyen megjelent Medgyasszay Vince püspök úr is. — Lelkészváíasztások. A kaposvári református gyülekezet Ikafalvi Farkas Béla dr. dévaványai lelkipásztort,,. a f baranyamegyei, becefai gyülekezet Hatvani Lajost, a Pro Christo Diákszövetség főtitkárát választotta meg egyhangú meghívással lelkipásztorának. Isten gazdag áldása legyen úgy a megválasztott új lelkipásztorokon, mint az egyhangúlag választó gyülekezeteken. — Az ajkai ref. gyülekezet október 30-án avatta fel újjáalakított templomát és orgonáját. Az avató istentiszteleten Végh János és Ólé Sándor lelkipásztorok szolgáltak. — A Csurgóvidéki Lelkészi Kör szokásos őszi presbiteri konferenciáját Kutason nov. 9-én rendezte a következő programmal: 1. 1. dics., 138. zsoltár. 2. Igét hirdetett II. Tim. 2:3. v. alapján Tóth Kálmán csurgói lelkipásztor, mely után a gyülekezet elénekelte a Himnuszt. 3. Konferenciát üdvözölte s megnyitotta Fekecs István konferencia-gazda, lelkipásztor. 4. „Hü sáfár“ c. előadott Táncos Dezső visontai lelkipásztor. Hozzászólt, mint felkért hozzászóló Németh Károly keszthelyi lelkipásztor. 5. Szász: Az árva c. versét szavalta Balogh Ferenc. 6. „Csurgói gimnázium és gyülekezeteink“ c. előadott dr. Bódi Ferenc csurgói ref. gimn. tanár. 7. Nyolc csurgói gimn. tanuló szavalta el a gimnázium versekbe öntött történetét. 8. A konferencia egyhangú lelkesedéssel fogadta el azon indítványt, hogy Isten iránti hálánk jeléül felvidéki testvéreink visszajöveteléért ingyen taníttassák a csurgói gimnáziumban nyolc éven át. egy felvidéki sokgyermekes református földmíves család egy gyermeke. 9. Héjjas Ferenc Karthágói harangok c. verset szavalta. 10. „Mit kapok én az egyházamtól és mit adok én az egyházamnak“ c. tartott előadást: Gárdonyi János rinyaújnépi preoráns ig.-tanító. Előadáshoz hozzászólt Németh Károly keszthelyi lelkipásztor. 11. Fekecs István köszönetét mondott az előadóknak értékes előadásukért, Beck Gergely kutasi lelkipásztor a szeretettel várt s fogadott vendégek szíves megjelenéséért. 12. Papvári Elemérné: Hitvallás c. versét szavalta Pap László. 13. Halka Sándor esperes, lelkipásztor bezáró beszédével és imával s a „Hiszek egy“ magyar imádság eléneklésével ért véget az áldásokban gazdag, népes konferencia. — A körmendi református gyülekezet vallásos est keretében búcsúzott el 18 éven át hűségesen munkálkodó tanítójától, Tantó Istvántól, akit a veszprémi gyülekezet választott meg kántortanítójának. Imádkozott Fülöp József esperes, Császár Lajos s.-lelkész A csodálatos Biblia címen tartott előadást. Tantó István igp-tanító A nevelő munkája az Egyházban című előadása keretében búcsúzott a gyülekezettől. Könnyes szemmel búcsúzott vezetőjétől a Leánykar és Férfikar. — A pápai ref. gyülekezet körében működő bibliakörök nov. 6-án a ref. Leányegylet helyiségében közös évnyitó szeretetvendégséget rendeztek, amely alkalommal Ólé Sándor lelkipásztor imádkozott, felolvasást dr. Pongrácz Józsefné, bibliamagyarázatot dr. Szabadi Béla gimn. tanár tartott. A bibliakörök tagjai szavalattal, zenészámmal és szavalókórussal szerepeltek. — Országos januári konferenciát rendez a Kálvin János Társaság immár harmadizben január 12—13-án, melynek főtémája ez alkalommal: „Isten | mindenható urasága és az emberi élet". Ez a konferen| cia első nagy találkozója lesz a felvidéki felszabadult magyar reformátusságnak velünk. Ez a konferencia mindig nagyszámú megszállt területi magyar reformátust vonzott és hozott közénk. A mostani megmozdulás történelmi jelentőségűnek Ígérkezik. — Kercán az idén is rendeznek szeretetvendégségeket. Az elsőt november 20-án. Előadást tart dr. Incze Gábor budapesti vallásoktatási igazgató, bibliamagyarázatot Fejes Gábor nagyrákosi lelkipásztor. — Tebenned Bíztunk címeii jelent meg a reformáció emléknapjára a pápai református egyházközség értesítője. Ólé Sándor Megélednek-e ezek a tetemek? címen Ezékiel 37:3 alapján reformációi elmélkedést írt. Ugyancsak ő írt eszméltető cikket A futószőnyeg címen, hogy mi lételünket, fennmaradásunkat az istenfélelemnek és eklézsiaszeretetnek köszönhetjük. Üdvözli a lap Révész Imre tiszántúli püspököt, aki Pápa város szülötte, a pápai gyülekezet anyakönyvében van születése bejegyezve. Bognár Károly s.-lelkész a pápai KIÉ életéről számol be lelkes cikkben! Egy KIÉ ifjú versét is közli a lap, mellyel a KIÉ önképzőkörében pályadíjat nyert. Lux Lajosné a gyülekezeti szeretetkonyha vezetője részletesen számol be a szeretetkonyha 1938. évi működéséről. Január 7-től május 1-ig, összesen 115 napon főztek, naponta 60 személyre; 6900 adag ebédet osztottak ki. Az étlapot dr. Lelkes Zoltán orvos felülvizsgálta s megállapította, hogy az ételek mindazokat a tápanyagokat tartalmazzák, melyek a fejlődő gyermek szervezetének szükségesek. A főzőasszony havi bérét 16 P-vel, összesen 64 P-t a boldogemlékezetű Medgyasszay Vincéné Öméltósága fizette meg. Összes kiadás volt 891.69 P. A főzőasszony mellett a konyhán a napi felügyeletet kettesével az egyház nőtagjai látták el, akik a főzésben és tálalásban is buzgón segédkeztek. A gyermekek közt a rendet Margit testvér gyülekezeti diakonissza tartotta fenn. Közli a lap a sáfársági mozgalom legújabb kimutatását, mely szerint 1350 P folyt be. A templomépítésről is olvashatunk beszámolót. Az építkezés az idén is folytatódott. Most a belső vakolást végzik és elkészül az idén a templom főbejárata. Gyülekezeti hirek és Szerkesztői üzenet teszi érdekessé és felemelő olvasmánnyá a 10 oldalas számot.