Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1938-01-23 / 4. szám

18. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. Haszontalan szolga az, aki ezzel megelégszik, aki saját személye fundamentumára meri építeni mun­kája minden eredményét. Ha nem a Krisztus evan­géliumáért, hanem önmagunkért becsülnek és szeret­nek bennünket, igen keserű csalódásokban lehet ré­szünk. Egyszer csak eltűnik a személyi varázs, meg­kopik az üres sző szépsége, kiapad a nagyrabecsülés nagyon emberi forrása és félredobnak bennünket, mint valami megunt játékot, divatból kiment, elvé­nült ócska holmit. Érezzük meg, hogy nem ránk, hanem Krisztusra van szüksége ennek a beteg világnak. Érezzük a fele­lősséget is, ami hivatásunkban ránksúlyosodik, hogy nékünk kell orvoshoz segíteni a halálos beteget. Jaj nékünk, ha tétlenül nézzük a beteg vergődését, élet­halálharcát, odaállunk a beteg és az áldott orvos közé, vagy ha a bennünk felmozduló szánakozás se­gítésre is indítja kezünket, mi magunk akarjuk meg­gyógyítani. Kárhozatba sodródó lelkek, egyházukat és papjukat talán szerető krisztustalan seregek mu­tatják, mit ér az ilyen kuruzslás: a magunk prédiká­­lása! 2. A Krisztus* prédikálásnak azonban nemcsak bennünk, hanem hallgatóinkban is van bőven akadálya. Krisztust prédikáljuk.... De Ö kell-e az igehall­gatóknak? Nem viszket-e fülük más után? Nem nép­­szerübb-e még ma is, a szép szavakból kiábrándult mai nemzedék előtt is a világszerint való bölcseség, művészet, zsenialitás emberi öntetszelgése, hiú kacér­kodása, mint a Krisztus evangéliumának egyszerű, mellékes szempontokkal megalkudni nem tudó, tiszta prédikálása? Kell-e a Krisztus? Az a Krisztus kell-e, akit mi hivatva vagyunk hirdetni? Nem fest-e, termel-e ki a mi korunk más megváltókat, igényeinek megfelelőbb messiásokat? Nem ismétlődik-e meg a Krisztus kor­társainak tragédiája, ök akkor úgy hitték, hogy nekik reálisabb érzékű, diktátoribb lendületű, a vér és faj kötelékeit értékelni jobban tudó Messiásra van szük­ségük s talán éppen hazafias buzgóságukban, Mes­siást váró türelmetlenségükben taszították el maguk­tól gonosz kezeikkel az élet Fejedelmét. S ma az a Krisztus kell-e, úgy kell-e, amint elénk rajzolódik az írásokból, szelíden és alázatosan, festett és ráaggatott méltóság nélkül? Kell-e bűnö­sökhöz lehajló, betegeket gyógyító, áltekintélyeket leleplező, alázatosakat felmagasztaló, láthatók helyett a láthatatlanokra néző új értékmérésével? Kell-e gyer­­meklelkűsége, a kardot hüvelyébe parancsoló tiirel­­messége, szegényeket csendre intő, gazdagokat meg­indító tekintete, csodáinak ésszerűtlensége, kereszt­jének bolondsága; áldozata, érdeme, Szentlelke? Kell-e ő maga, a legcsodálatosabb ember, aki Isten? Állj csak elő vele egyszer szégyenkezés nélkül, világosan; félretéve minden stilusfelhőt és szertartás­­homályt, félretéve magadat: az óvatosságodat, a ta­pintatnak mondott gyávaságot, az alkalomvárásnak hazudott hitetlenséget és majd meglátod, hogyan hú­zódik félre mellőled, aki talán legszivélyesebben gra­tulált az előtt szónoki sikereidhez. Magad helyett egyszer próbáld meg csakugyan a Krisztust, a szűz­től született Istenembert, a halottak közül elsőszülöt­tet és ma is élőt prédikálni, meglátod, hogy szétreb­ben a nyájösztön által összetartott sereg, mely téged a saját személyedben talán rokonszenvesnek talál, de Krisztusnak, a szíve mélyén, született ellensége! Mit teszel? Vagy megalkuszol a helyzettel és nem élezed ki küldetésed lényegét: elrejted, félre­teszed, alábbszállítod a Krisztust, s te 'növekedni fogsz népszerűségben, tekintélyben, földi gazdagság­ban, világi befolyásban; vagy pedig inkább el tudod hordozni a magad vereségét, a magad kudarcát, mint megtagadni küldetésedet, hogy őt mint élő valóságot, egész életeket magának igénylő királyt, örök életre és örök kárhozatra elválasztó mennyei bírót állítsd szembe a rádbizottakkal. Ránk nézve a mai Igében megfogalmazott kül­detés lehet csak az irányadó. Nem mentség, hogy úgy sem kell a Krisztus. Ö kell a világnak, reá van szüksége, ha tiltakozik is ellene, mint a beteg gyer­mek, aki fél az orvosságtól és rugkapál ellene. Til­takozását irányadónak elfogadni bűnös lelkiismeret­lenség lenne. Ha tehát mi azért küldettünk, hogy Krisztust prédikáljuk és nem magunkat, ne tagadjuk meg isten­adta elhivatásunkat, ha Krisztus nélkül minket szí­vesebben fogadnának is. Mi nélküle nem járhatunk ha az ő szolgái vagyunk. Csak vele együtt vagyunk azok, akik vagyunk. Számunkra az ő parancsa, az ő ítélete a fontos. * Fel tehát erre a magunkról megfeledkező szent szolgálatra, amely lehetséges, hasznos és dicsőséges! Lehetséges, mert Krisztus ad rá erőt; belső aka­dályok, külső kísértések szertefoszolnak, ahol az Ö Lelkének tüze villan. A hitetlenség jerichoi falai omlanak össze, ahol nem mi magunk, hanem az Ö erői diktálják a munka ritmusát, s a prédikációk riadói az O diadalát zengik. Hasznos is az ő áldozatos szolgálata, mert földi, múló babérok helyett maradandó élet örök koronájá­val biztat. Dicsőséges, mert Isten munkatársaivá szentel. Felszentel prófétákká, papokká és királyokká. Elve­szítjük, feláldozzuk az életünket, magunkat Krisztusért, de mindent feltalálunk Ö benne, aki minket az Ö örök dicsőségének fényében részesít, ha nem magun­kat prédikáljuk, hanem az Or Jézus Krisztust. Ámen. — Rockefeller bölcseleté. Az elhunyt amerikai baptista dollármilliárdos többször elmondta, mi a véle­ménye a vagyonról, vallásról, emberszeretetről, jóté­konyságról stb. íme, pár, kikapott részlet véleményé­ből : A műveltséget jelentő tényezők egyik legfontos­­sabbika az erkölcsiség és keresztyén vallás haladása. Én sohsem vagyok pesszimista, sohsem esem kétségbe. Hiszek az emberben és az emberi testvéri­ségben és meg vagyok győződve, hogy végeredmény­képen minden jóra fordul mindenki javára. Tedd mindazt a jót, amit csak tenni tudsz. Légy komoly. Ne légy félénk dolgozni. Tarts ki. Ha tévedsz, emlékezz, hogy tévedni emberi. Kíséreld meg újból és pedig keményebben. A gazdag szülők gyermekeinek koránt sincs akkora eshetőségük a sikerre, mint a fiuknak, akik a vidékről azzal az elhatározással jönnek fel, hogy valamit csinál­nak ebben a világban. Addig nyújtózkodjál, ameddig a takaród ér. Szerintem gyorsan lejtőre kerül az a fiatal ember, aki az életet adósságcsinálással kezdi. A tiszta lelkiismeret többet ér és nagyobb vigasz­talás, mintha valakinek sok pénze van. Nincs semmi a világban, amit a keresztyén kö­zösséggel össze lehetne hasonlítani: semmi sem tud más kielégíteni csak Krisztus.

Next

/
Oldalképek
Tartalom