Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-10-09 / 41. szám
1938. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 199. oldal. ben szenteltetett fel a sümegi református fiókegyház temploma. Az ő buzgó munkáját jutalmazta a Kormányzó Úr legmagasabb kitüntetésié viel. Szívből üdvözöljük őt és kérjük Istent, hogy tovább is értékesíthesse az íegyház javára kiváló tehetségét. A csurgói gimnázium, mely mindnyájunk büszkesége, szemefónye, évtizedekkel ezelőtt nem nagyon jó hírnévnek örvendett. Ma azt mondhatom,, hogy a mintagimnáziumok sorába emelkedett. Büszkék lehetünk erre az intézményre és mindent el kell követnünk azért,, hogy visszaesés ne legyen. Az örvendetes emelkedésért köszönetét kell mondanunk az igazgatótanácsnak, elsősorban az igazgató-tanács buzgó elnökének, Matolcsy Sándor Öméltóságának, aki nagy alkotni tudásával, hitbuzgóságával, törhe etlen akaraterejével részese volt annak, hogy ebből az intézetből mintaintézet fejlődjék. De azt hiszem, nem volna helyénvaló, ha meg nem emlékeznénk arról a férfiúról, aki mint közvetlen vezetője ennek az intézetnek, az ő nagy tudásával, pedagógus tehetségével lehetővé tette az emelkedést és teljes lehet a reményünk, hogy ameddig ő ‘áll az intézet élén, nem is fog megtorpanni ez a haladás egy pillanatra sem. Dr. Bene Kálimán megérdemelte azt a kitüntetést, amelyben őt a Kormányzó Úr Őfőméltósága részesítette, midőn tanügyi főtanácsos, igazgató címmel tüntette ki. Kívánjunk neki szerencsét és kérjük őrá is Isten kegyelmét. Meg kell emlékeznünk még arról, hogy Burián István darányi lelkész, aki arra törekedett, hogy a lelkészi kar súlyát emelje, a pécsi egyetemen politikai doktori oklevelet szerzett. Kívánjunk' szerencsét lennek a fiatal lelkésznek, hogy törekvése sikerrel érvényesüljön az egyházi életben. Engedjék meg, hogy mielőtt szavaimat befejezném, figyelmeztessem és kérjem Önöket arra, hogy amint itt Kaposváron Magyarország miniszterelnöke oly megkapóan hangoztatta, az egység az, ami nélkül nem lehet építeni, ami nélkül nem lehet munkálkodni. Én is kérem Önöket, szeressük egymást felebaráti szeretettel, és ha ezt megtesszük, beteljesedik a házi áldás szava, amely ott van a szegények kunyhójában és a gazdagok palotáiban: Hol békesség, ott szeretet, hol szeretet, ott áldás, hol áldás, ott Isten, hol Isten, ott boldogság. Hogy így legyen, azt kívánom. Lelkigondozás a holland református (Gereformeerd) egyházban* Végül még néhány megjegyzést akarok tenni a Iházi látogatás {intézményéről, ahogy ma ezt megtaláljuk a ‘holland református egyházakban. Kevés egyház van, amelyben még most is meglátogatja évenkint négyszer, az úrvacsorával kapcsolatban, a gyülekezet minden családját, a prédikátor és egy presbiter. Egyes kis egyházakban a gyülekezet egy részét a prédikátor és egy presbiter látogatja meg, a másik részét két presbiter járja be. Az egyházak nagysága ezt az évenkint négyszer történő látogatást legtöbbnyire nem engedi meg. De szilárd szabály, hogy az Ige szolgájára van bízva a visitatio occasionata, ahová a beteglátogatást is számítjuk, bár sok egyházban a presbiterek is részt vesznek ebben. E mellett * Irta és a pápai ref. theologián 1938 szeptember 28-án előadta Munnik H. A. zwollei lelkipásztor. Fordította Pais Sándor kőszegi ref. s.-lelkész. a presbiterekre van bízva a visitatio stata, a gyülekezet minden családjában évenkint legalább egyszer. A legnagyobb gyülekezetekben a prédikátorok ez alól fel vannak mentve és ezt csak a kormányzó presbiterek végzik; a legtöbb egyházban úgy van ez szabályozva, hogy a prédikátor egy presbiterrel vagy az egész gyülekezetét meglátogatja évenkint egyszer, vagy a gyülekezet egy meghatározott részét, mig aztán a másik részt évenkint egyszer két presbiter látogatja meg. Kis falusi gyülekezetekben a szószékről közük, mikor történik a házi látogatás és kinél. Erre aztán számítanak, hogy az egész család jelen legyen. Városi egyházakban gyakran a presbiterek előre megbeszélik, mikor fognak menni. A látogatás aztán legtöbbször egy kérdés feltevésével kezdődik meg, hogyan nyilvánul a h'itélet a saját családi életükben: a családatya, mint pap, hangosan imádkozik-e mind reggel és este, mind étkezéseknél? Olvassák-e a bibliát kétszer, vagy háromszor naponkint és milyen módon történik ez? Foglalkoznak-e maguk a szülők is gyermekeik lelki nevelésével? A kis gyermekeket 'is tanítják-e imádkozni? Jár-e a család rendszeresen templomba, nemcsak délelőtt, hanem vasárnaponként kétszer és van-e a préaikálásnak gyümölcse? Hogy áll a helyzet a gyermekekkel, kik házon kívül vannak foglalkozásban? Hűségesen megtartják-e érdeklődésüket és az Úr útjain járnak-e? Járnak-e a gyermekek hűségesen katekizációra és szeretettel és kedvvel teszik-e ezt? Isten félelme náluk is megtalálható-e? Békesség uralkodik-e a családban a szülők és gyermekek között és másokkal a családon kívül? Milyen olvasmányokat olvasnak a családban és a közönbös vagy nem keresztyén újságokat és könyveket távol tartják-e? Továbbá a család tagjaival személyesen is beszélnek. Van-e gyümölcse az Ige szolgálatának és a sákramentumokénak? A megkeresztelt tagok Isten félelmében igyekeznek-e arra, hogy hitvallást tegyenek? Gyakorolják-e magukat az élet küzdelmére azáltal, hogy résztvesznek a református ifjúsági és leánygyűléseken? Szívszerint mutatják-e együttélésüket az Úr egyházával a pénzbeli támogatással is és mindannak viselésében, ami isten királysága kiterjesztésével ! kapcsolatban áll? Hogy tesznek bizonyságot a család 1 tagjai hitükről az állami és társadalmi életben? Nincsenek-e politikailag helytelenül szervezve, vagy társadalmilag nem léptek-e olyan szervezetbe, mely ellentétben áll Isten Igéjével? Nem vonakodnak-e elhivatottságuktól, hogy Isten nevét az egész életben megváltják? Megértik önök, hogy mind e kérdéseket nem formális feleletadásért tesszük fel, mely elégségesnek lenne tekintendő, hanem hogy alkalmunk legyen mélyebben hatolni a személyes, Istenhez való viszonyba. Nem, nem vagyunk megelégedve, ha a gyülekezet minden tagja külső egyháziasságban velünk él és hűségesen végzi kötelességeit. Ha ez nem az élő hitnek megnyilvánulása, semmit se ér. De sejthetik önök, milyen mélyre hatol le egy ilyen bizalmas beszélgetés, amit a presbiterek hivatalból kifolyólag végeznek, ilyen módon, a lelki szükségekbe, kívánalmakba, lelki bajokba és betegségekbe, amik aztán a hivatalviselőt komoly intésre, szélesebb tanításra, az Igének alkalmazására késztetik, a személyes szükségek szerint. E házi látogatásról a presbiterek, a bizalmas jelleg megsértése nélkül jelentést tesznek a presbitérium gyűlésén. Sok egyházban, főleg a nagyobb egyházakban ez írásban történik. Minden család számára van a presbiternek egy könyvecskéje, melybe fel van véve
