Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-09-11 / 37. szám
Negyvenkilencedik évfolyam. 37. szám. Pápa, 1938 szeptember 11. DDNANTÜLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ___________________MB G JELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________--------------------------------------“ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK "---------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, 1 FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ j TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A lelkészképzés reformja. Makkai Sándor írja az Öntudatos kálvinizmus c. munkájában: »Valamennyi szellemi tudomány közül a teológia íegidegenebb és legtávolabb álló a modern ember leikétől. A teológiát általában egy olyan irreális, tudománytalan, ködszerű és bonyolult képzelgésnek tartják az emberek, amely kizárólag a papok dolga... de tovább menve azt is megfontolarídónak vélik, hogy vájjon nem tiszta kár-e a papoknak is eféle fantazmagóriákkal, ,,elvont dolgokkal” lopni a napot s nem volna-e jó a teológiákon is helyettesíteni azt praktikus és hasznos mezőgazdasági, szociális, jogi és egyéb ismeretek nyújtásával, melynek a leendő lelkipásztor mégis vehetné valami hasznát a gyülekezetben? Ez a gyöngéd figyelem az oka annak, hogy teológiáink tantervében egyre sokasodva díszeleg a ^gyakorlati tantárgyak serege s talán még csak a slőjdoktatás nincs bevezetve, de reméljük, ez is csak idő kérdése«. Ezt írta Makkai Sándor 1925- ben. Azóta már rövid időre a slőjdoktatást is bevezették. Ügy történt a dolog, hogy a lelkészképzés szellemi vonatkozásait a mi századunk elején is a múlt század első felének eredményeire korlátozták. Itt semmi fejlődést nem engedtek, hogy annál több idő jusson a modern élet követelte gyakorlati ismeretek közlésére. így a lelkészképzés ma szellemi ó-ból és gyakorlati újból valami olyan különleges elegyet jnyujt, amelyben az ó vértelen, az új legfeljebb ha a szociális néppedágógia lehetőségeit adja a lelkipásztornak. Ezért nem moderneskedés, hanem életkérdéseink egyike a lelkészképzés reformjáról minél többet beszélni és benne minél hamarabb cselekedni. Kétségtelen, hogy lelkészképzésünk szellemi vonatkozásaiban ma is multszázadi nyomokon halad. Alig fejlődhetett, sőt a modern élet számára elsajátítandó praktikus ismeretek mellett el kellett sekélyesednie. A modern életnek ezer arca, ezer sebe, baja van. Ügy gondolták, hogy nem annyira a szellemileg képzett, mint inkább a hozzáértő lelkipásztor ismerheti azt Jel és adagolhatja neki nagyobb sikerrel a medicinát. A lelkipásztort tehát nem annyira szellemi, mint inkább gyakorlativá, praktikussá, egy kicsinyt amerikaivá szeretnék kiképezni. S mig közben egyik mellékes képességet a másik még mellékesebb képesség háta mögé gyűrik, elfelejtkeznek a legfontosabbról, hogy a lelkipásztornak mindenek felett lelkibbé kellene lenni. Jelen (előadás a {szellemi képzés reformját, a lelkibbé létei fontosságát tárgyalja, egy utána jövő előadás pedig a gyakorlati képzés gyökeres átalakításáról szól. A XX. század a lelki, szellemi és anyagi élet revoluciójának tüneteivel köszöntött ránk. Átformálta, komplikáltabbá tette az életet. Bővült a munkatér, amelyen a lelkipásztornak dolgoznia, sivárabb a lélek, amelyben építenie, bonyolultabbak és agresszívebbek a világnézetek, amelyekkel szemben harcolnia kell. Ebben nem segít a jelszó: hogy a lelkipásztor csak úgy állhatja meg a helyét, hogyha mindenhez ért. Aminthogy nem is szabad alámerülnie az élet apró hullámverésébe. Testi boldogság vagy boldogtalanság sok tekintetben szellemi áramlatoknak a függvénye. A nép javára csak egy úton lehet a lelkipásztor: ha a különféle szellemi áramlatok ellen az evangélium világnézetével hatalmasan ftudja felvenni a harcot. Tévedés azt hinni, hogy egyházunk népe pl. jogi tanácsért a lelkipásztorhoz fordul. Balhiedelem az, hogy a falu gazdái mezőgazdasági ismereteiket a lelkipásztornál szerzik be. Mindezeket mindenütt jól kiépített állami szervek szolgálják. A szociális olajcseppeket is elhintegetik mások. Ahol nem így volna és mindezek a lelkipásztor személyén és tudásán, hozzáértésén keresztül történnek, ott a szomorú példák sorozata mutatja: mennyi lelki kár származhatik abból, hogy a lelkipásztor jogi tanácsot ad, vagy gazdasági szakoktatása ellenére sem sikerül a termés. A gyakorlati élet rettenetesen rácáfol arra a professzori és előadói elméletre, hogy a lelkipásztornak ilyen irányú ténykedéseiből áldás fakad. Egészségügyi ismeretekből m(a már az elemi iskolákban is tanítanak annyit, amennyit a népnek tudnia kell és legfőképpen: amennyivel a teológián a lelkésznövendéket komoly munkájában minduntalan háborgatják. Csak egyet mondhatunk rájuk: el ezekkel az akadémiákról! Való igaz, hogy a lelkipásztornak, kivált kicsiny, gyenge gyülekezetben sok mindenhez értenie kell. Egy-egy építkezésnél rajzolónak, tervezőnek, valóságos anyagszakértőnek kell lennie, mert nincsen rá pénz, hogy az idevágó dolgokat szakértőre bízzák. Nem is olyan kis jelentőségű dolog ez; mégis jön-e valaki azzíal a merész ötlettel, hogy akkor tehát tezeknek az ismereteknek a közlésére is állítsunk be(előadót és szakítsunk időt a teológiai oktatásban? Nem! A lelkészképzésnek szellemibbé kell lennie a teológiai tudományokban. Ott pedig csak úgy lesz szellemibbé, ha lépést tart a teológiai tudományok fejlődésével. Bár a modern természettudományos gondolkodás a tudomány jellegét és fogalmát egészen magának sajátította ki és a szellemi tudományokat, így a teológiát is háttérbe szorította, mégsem hihető el, hogy a bibliai kritika Duhmnál megállott, hogy Baur után nevezetesebb esemény alig történt, hogy hitetlen és kénye-kedve szerint szelektáló 'kritikai vizsgálódás helyébe hivő és alázatos igazságkeresés e téren nem léphet. Sok baj adódik abból,, hogy a teológiai tudományok mint legtöbb esetben, úgy a lelkészképzésben is túlságosan öncélúak. Segíteni kell
