Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-09-04 / 36. szám
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ______________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _____________________________---------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK —---- 1 ------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK 1NTÉZENDÖK Hogyan készítheti elő az elemi-iskola ifjúságunkat az ifjúsági egyesületi munkára? A különböző egyházakban az újabb időben az 'egyházi élet újjáépítése terén erőteljes munka indult meg. Ref. egyházunkban a többi között különösen a »KIE«-ben tömörült ifjúsági egyesületek fejtenek ki dicséretreméltó munkásságot. Azonban bármily szép eredményeket produkálnak is ezen egyesületek, ezeknek is van egy igen nagy, alapvető hibájuk: az, hogy nem egyesítenek magukban minden ifjút. Sőt éppen azokat nélkülözik, akiknek legnagyobb szükségük lenne az egyesület szellemében való nevelődésre. Talán nem lesz felesleges, ha az e téren szerzett tapasztalataimat az ügyet szivükönviselők számára leírom. Nem azért teszem ezt, mintha azt gondolnám, hogy ezáltal a baj teljesen megszüntethető. Ellenben állítom, hogy nagy mértékben csökkenthető. Elemista korban, ott, ahol felekezeti iskoláink működnek, a gyermeksereg sorsa kezünkbe van téve. Megvan hát az alkalom, hogy kellő rátermettséggel olyan irányban neveljük a gyermeksereget, hogy az iskolát elhagyva, szinte lelki szükséget érezzen az egyesületben való együttműködésre. Különösen két eszközt látok alkalmasnak a cél elérésére: az egyik a helyes vallástanítás, a másik pedig az iskolai ifjúsági egyesületek (pl. Ifjúsági Vöröskereszt-Egyesület) megszervezése. Mielőtt még magára a vallástanítási eljárásra rátérnék, egy hasonlatot tartót szükségesnek elmondani. Aki ifjúsági egyesületi munkára akár előkészíteni szándékozik valakiket, vagy ilyen egyesületet vezetni akar, erről és ennek a tanulságairól soha meg ne feledkezzen, mert különben eredményt nem fog elérni. Az életet árhoz (folyóvíz) tudom hasonlítani, az ár mozgásának korlátozását pedig a neveléshez. Ha az ár — legyen bár csak kis patak is — rossz irányban indul el, (dőreség lenne eléje állani és a feltartóztatására törekedni, mert az ár dagad-dagad és minél tovább tartóztatjuk, annál nagyobb tömeg gyűlvén össze, fokozódó nyomást gyakorol. Ha elszabadul, annál vészesebb lesz rombolása, minél tovább akadályoztuk. Ellenben az okos eljárás az, hogy igyekezzünk hiás irányt szabni az árnak, olyant, amelyen nem okoz kárt. Ilyen módon nemcsak kis patakokat, hanem hatalmas — esetleg megáradt folyókat — lehet megzabolázni. Az árnak engedjünk utat, csak arra Vigyázzunk, nehogy áttörje a szabályozó gátat és minden erőnket ezen gátak erősítésére fordítsuk. Eközben helytelen lenne, ha a felsőfolyás gátját akarnánk az alsófolyáson is felhasználni, mert itt a megszaporodott vízmennyiség kordábantartására az elégtelen lenne. Az is helytelen, ha az alsófolyáson teljesen új módszerekkel próbálkozunk, amelyek lehetnek a legjobbak, de lehetnek esetleg gyengék is és így a legnagyobb bajnak az okozói. Leghelyesebb eljárás az, ha a felsőfolyás gátépítésénél jól bevált eszközöket az alsónál is igyekszünk felhasználni, a be nem váltakat pedig elhagyjuk, helyettük új, jobbnak Ígérkező anyagokat, eszközöket és eljárásokat alkalmazunk pótlásukra. Ezen hasonlatot azért tartottam szükségesnek leírni, mert — látva a vallástanításnak sok esetbeni hiányosságát — sokan azt hangoztatják, hogy térjünk (Vissza a régi bibliás, zsoltáros módszerhez és meg lesz oldva a kérdés. Én ennek az állításnak nem tudok helyt adni. Nem hihetem azért, mert azok között, akik így nevelődtek, igen-igen. sokan vannak rossz egyháztagok a szintén elég tekintélyes számú jó egyháztag mellett. Pedig a vallásosság megőrzése könnyebb lett volna, mint most visszaállítani. Másik állítás, hogy az értelmet minél jobban tömjük meg a Bibliából vett történetekkel. Vannak, 'akik kévéséivé a tantervbe felvett hittani anyagot, szinte az egész Bibliát szeretnék a gyermekekkel megtanítani. Éz magiában véve nem lenne baj. Sőt, a célt szinte tökéletesen el lehetne vele . érni, ha olyan módon lenne feldolgozva, amint a pápai Kollégiumban az 1938. évi júniusban tartott magánvizsgálatok alatt volt szerencsém hallani. Csakhogy ezt nem lehet megvalósítani a rendelkezésre álló idő kevés volta miatt, különösen nem osztatlan iskolában. »Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is« — mondotta Krisztus Urunk. A mai iskolákban ezen mondás 'meg van fordítva ilyenformán: »Nemcsak Isten igéjével él a diák, hanem a kenyérkeresetre való előkészület eszközeivel is«. így mindenfajta iskolában csak annyi anyag dolgozható fel, amennyit a rendelkezésre álló idő megenged. Szerintem nem is annyira a quantitás, hanem a qualitás a lényeg. Helytelennek is tartom azt a felfogást, amikor az iskolában a történetek mennyiségét vizsgálják és szinte kárörömmel csapnak le, ha egy történet véletlenül kimaradt, ellenben a történetekben rejlő igazságok kibányászását nem tartják fontosnak. Sok helyen teljesen elhanyagolják azt, hogy a tanulók az egyes igazságokat magukra, a maguk életére és cselekedeteire vonatkoztassák. Szerintem többet ér egy történet teljesen feldolgozva, mint ötnek az egyszerű megtanítása. Helytelen annak a hangoztatása is, hogy az