Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1938-08-07 / 32. szám

NegyvenkiJencedik évfolyam. 32. szám. Pápa, 1938 augusztus 7. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ______________________________----------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK “----——------------- -----­FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Gondnoki megnyitó beszéd. A tatai egyházmegye 1938. évi július 20-án Tatán tartott gyűlésén elmondta Thaly Dezső egyházmegyei gondnok. Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Köz­gyűlés! Noha már pár hó múlva 20 éve lesz, hogy orszá­gunk és ref. egyházunk egyik legnagyobb fia kimon­dotta, hogy elvesztettük a háborút, azóta nemhogy javultak volna az állapotok, sőt naponta attól rette­günk, vájjon mit hoz a holnapi nap. Mert kétségte­len, hogy a hivő és hitetlen világ közt soha nem volt olyan nagy ellentét, mint napjainkban, miért is mind­nyájunknak kötelessége, hogy az egyházunk elleni támadásokat visszautasítsuk és igyekezzünk a hitet­leneket meggyőzni. Meg kell változni tehát a világi egyháztagoknak is, az örökölt közönyösséget elvetve érdeklődni kell minden, az egyházzal vonatkozásban levő üggyel és kötelességünknek kell tartani a lelki­­pásztorok támogatását ügy a missziói, mint minden más, egyházunk építését szolgáló dologban. S bízunk azon láthatatlan hatalomban, mely oly sokszor meg­mentette már országunkat a végveszélytől. Nemzetünk (jövőjének jobbra fordulásán annál jobban bízhatunk, mert az ország kormányának irá­nyítását egy oly férfiú vezeti már 20 év óta, akinek rettenthetlen bátorságát a háború alatt ellenségei is elismerték, viszont két évtizedes kormányzása alatt higgadt megfontoltsággal igyekezett széttépett orszá­gunk ügyének előbbrevitelén. Ezelőtt egy hónappal ülte meg ezen nagy államférfi születésének hetve­nedik évfordulóját, fohászkodjunk mindnyájan a Min­denhatóhoz, adjon erőt és egészséget kormányzónk­nak, hogy még hosszú ideig biztos kezekben tudjuk nemzetünk sorsának intézését. Sajnálattal emlékezem meg dr. Darányi Kálmán­nak és kormányának lemondásáról, mert a lemon­dott kormány igen nehéz időkben rendkívül értékes szolgálatot tett a nemzetnek. Az országos protestáns patronage egyesület a Ráday Gedeon halálával megüresedett elnöki székbe dr. Lázár Andor őnagyméltóságát, egyházmegyénk illusztris tanácsbiróját választotta meg. Ä kegyelmes úr fiatal korától foglalkozott a patronage munkával, s a Dunaalmási Szeretetház egyik nagy védnöke volt eddig is. Örömmel üdvözlöm dr. Zsindely Ferenc egyház­­megyei tanácsbiró úr Öméltóságát vallás- és köz­oktatási államtitkárrá történt kinevezésekor. Az új államtitkár úr felé bizalommal tekint a református­­ság, mert eddigi szolgálatai biztatóak arra, hogy azon a nagyon nehéz őrhelyen, ahová ő a protestáns érde­kek őrállójául rendeltetett, a legjobban fogja betöl­teni nehéz feladatát Üdvözlöm Fáy István egyházra, főjegyző úr Öméltóságát, a csonka ország első vármegyéjének fő­ispánjává történt kinevezésekor. Konkoly Thege Miklós egyházm. tnaácsbiró urat egyházkerületi tanácsbiróvá, dr. Kálmán Rudolf főszolgabíró urat egyházm. jegy­zővé, Kocsis Sándor segédlelkész urat héregi, Szabó Kálmán urat etei lelkésszé történt megválasztásukkor. Részvéttel kell felemlítenem azon nagy veszte­séget, mely a mezőföldi társegyházmegyét érte érde­mekben gazdag gondnokának, Lipcsey Lajos barátom­nak elhunytával. Ugyancsak váratlanul halt meg Mak­­láry Károly, a tiszántúli egyházkerület püspöke, aki másfél évi püspöksége alatt is nagy szolgálatokat tett egyházunknak. igen nagy veszteség érte a csehek általi meg­szállás által már úgy is sújtott Dunáninneni egyház­­kerületet nagyérdemű püspökének, Balogh Elemér po­zsonyi lelkésznek halálával. A megboldogult püspök egyik legbátrabb harcosa volt a megszállott terüle­ten élő magyarok ügyének. Részvéttel emlékezem meg László Géza héregi lelkipásztor korai haláláról, aki özvegyet és két kis­korú árvát hagyott maga után. Ugyancsak elhunyt hosszas betegeskedés után Deák József etei lelkipász- I tor. Mély fájdalmában résztveszünk László Zsigmond nagysápi lelkipásztornak felesége elvesztésekor, vala­mint Tapsonyi Sándor nagyigmándi lelkész Tivadar fiának váratlanul történt szomorú halálakor. Ugyancsak mély gyász érte dr. Szőke Lajos ta­nácsbiró urat édesatyjának, Galambos János tanács­biró urat hitvesének halálával. Az elmúlt egy év fontosabb eseményeiről meg­emlékezve —- szeptember 2-án tartotta a Dunáninneni evang. egyházkerület Tóvároson közgyűlését dr. Sztra­­nyovszky Sándor egyházkerületi felügyelő és Kovács Sándor püspök elnöklésével. Egyházkerületünk el­nökségének megbízásából, s annak, valamint egyház­megyénk képviseletében is részt vettünk elnöktársam­mal együtt a közgyűlés megnyitásán és boldogult emlékű dr. Antal Géza nagy püspökünk szülőházán lévő emléktáblának megkoszorúzásán is. A Székesfehérváron megtartott hetedik országos presbiteri szövetség kongresszusán is részt vettünk elnöktársammal együtt. Ügy az országos presbiteri szövetség, mint az ORLE gyűlésének örvendetes ese­ménye volt, hogy azon az evangélikus testvéregyház püspökei is megjelentek és a protestáns egyházak együttműködésének szükségességét hangoztatták. A múlt év őszén megtartott egyházkerületi köz­gyűlés részvételével avatta fel püspök urunk néhai dr. Antal Géza síremlékét a pápai temetőben. Ezen alkalomból ékes szavakkal emlékezett meg a néhai nagy püspök élete és munkálkodásáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom