Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-05-29 / 22. szám
1938. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 103. oldal. hetenként kedden este tartottak összejöveteleket, melyen bibliát magyarázott Szombathy István ref. lelkész és előadást tartott Szabó József ref. tanító. Minden pénteken este a lányoknak és fiuknak közös szórakozó és játékestjük volt, melyen 3—4 szavalatot, 1 —2 felolvasást s egy-egy szabad előadást tartottak a leányok és fiuk felváltva s az est hátralevő részét bibliai és történeti lottójátékkal, dominóval, barátszerző játékkal és kölcsönös, közös eszmecserével töltötték el. Isten meg is áldotta munkájukat. A két egyesületnek mindig több lelkes tagja lett. A két testvéregyesület a színdarabokból begyült tiszta jövedelemből közösen — Szabó Katalin tanítónő indítványára — szép, nagy, ezüst úrvacsorái kelyhet vett 95 P értékben az egyháznak, melyet 1938 április 10-én, virágvasárnap délután, presbiteri gyűlésen, bensőséges ünnepély keretében a leányok és fiuk küldöttsége élén Lángi Vilma leányegyesületi tag és Tánczos János KIÉ tag adtak át bibliai idézettel kezdődő szép beszéd kíséretében Szombathy István lelkipásztornak, ki az egyház nevében megköszönte az egyesületek lélektől áthatott áldozatkészségét és munkájukra továbbra is az Isten áldását kérte. — Az Ökumenikus Szemináriumot ismét megrendezik Géniben, időpontja július 25-től aug. 10-ig. Az előadók között lesznek Dibelius heidelbergi tanár (Az Újszövetség jelentősége az Egyház számára), Pauck chicagói tanár (Az Egyház az amerikai theolo- | giában), Van der Leeuw groningeni tanár (Egyház és Sákramentom), L.eenhard genfi tanár (Pál apostol és az Egyház), Barth Péter berni lelkész (Krisztus gyülekezete Kálvinnál), Visser’t Hooft diákszövetségi főtitkár Genfben (Az Egyház a külmissziói mezőn), I LÜje, a Lutheránus Világkonvení főtitkára Berlin- j t!ben rfA Tütfterí Egyház ■•’á’frfaí Világban), Sommerlath | lipcsei tanár (A lutheránizmus egyházfogalma), Sebőén- j féld az Egyetemes Keresztyén Tanács Kutató Szak- j osztályának igazgatója Genfben (Az Egyház és a gaz- ! dasági rend), Thelin a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal tisztviselője Genfben (Az Egyház és a Munkásmozgalom), Zankow szófiai tanár (Az Egyház az orthodox (görögkeleti) theologiában), Carpenter exeteri anglikán lelkész (Az Egyház az anglikán theologiában), Keller genfi tanár (Egyházi és állami tekintély), Richards lancasteri tanár (Az Una Sancta keresése), Thurneysen baseli tanár (Isten Igéje és az Egyház). A Szemináriumban az összes előadásokat három nyelven tolmácsolják: német, angol és francia. A résztvevők meglátogatják a Népszövetség titkári hivatalát és a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalt, ahol előadások ismertetik ez intézmények munkáját. Részvételi díj 25 svájci frank. Szoba és elljátás napi 4.50—6 frankba kerül. Jelentkezések az Ökumenikus Szeminárium Igazgatósága, 52. Rue des Päquis Genf címre küldendők. Kívánatos, hogy hazánkból is minél többen résztvegyenek e szemináriumon. — A Halle-Wittenbergi Magyar Egylet május 14-én ünnepelte fennállásának 75-ik évfordulóját szép ünnepség keretében. Az egylet idei elnöke, Rózsai Tivadar theologus ügyes szerkesztésében emlékkönyvet is adott ki, amelyet a halle-wittenbergi Luther egyetem idei rektorának, dr. Weigeltnek és Hartmann Walter m. kir. konzulnak ajánlott. A 36 oldalas füzethez Weigelt rektor irt lelkes előszót. Rózsai szól először a witten- j bergi egyetem magyar vonatkozásairól, majd a Hallei Magyar Könyvtárról. Ismerteti a Hallei Magyar Egylet 75 éves történetét, végül pedig bemutatja rövid történeti összefoglalásban a magyarországi főiskolák közül a sárospataki, a pápai, a budapesti theol. akadémiát és röviden megemlíti a debreceni kollégiumot (ennek közli jólsikerült felvételben a homlokzatát is) és a hazai mezőgazdasági főiskolákat, amelyekből kerülnek ki a Hallei Magyar Egylet tagjai. Az előkelő nyomdai kiállítású füzet kedves emléke lesz a 75-ik évforduló alkalmából rendezett ünnepségnek. — Az Orsz. Ref. Szeretetszövetség újabban Fülöpszálláson ötholdas szőlőt, lakóházat és 20.000 P készpénzt, Kúnszentmiklóson házas belsőséget, Őriszentmiklóson 30.000 P értékű lakóházat, kétezer P értékű ingatlant és egy másik házat, Dömsödön 3000 P értékű földet kapott ajándékba, illetve hagyományul. Danyi József ny. lelkész és neje újabban 2400 P-t, özv. Ács Jánosné Debrecenben 1300 P-t adományozott a Szövetség céljaira. — A Főiskola éremgyűjteményét újabban a következők gyarapították: Nagy István drégelypalánki esperes; szokolyai ref. vasárnapi iskola (mindkettő Szabó József s.-lelkész közvetítésével). A budapesttisztviselőtelepi ref. egyház a templomépítése befejezésére vert emlékérem egy példányát küldte meg Patay Pál lelkipásztor útján. Fekete József egyházkerületi fő| könyvelő. Barsi Árpád és Varjas Géza gimn. tanulók, j dr. Soós Adorján tanár közvetítésével. Dr. Török Istvánné. : Fogadják a szíves ajándékozók e helyen is a főiskola hálás köszönetét és példájuk buzdítson másokat is. l=]i HIVATALOS RÉSZ !j=i A dunántúli református püspöki hivataltól. 1422/1938. szám. n ("1. f; - - í s ? ■ - ■ - - . Körlevél egyházkerületünk valamennyi közép=, középfokú és elemi iskolájához. Tudomásul vétel és megfelelő alkalmazkodás végett közlöm a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 33.680/1938. V. 1. számú következő rendeletét: »A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete a vidéki városokban és községekben 1938. évi június hó 2., 3. és 4-én, Budapest székesfővárosban és környékén június 9., 10. és 11. napjain Magyar Könyvnapot rendez. A könyvnap célja egyrészt az, hogy a nagyközönséget a magyar irodalom nemzeti és művelődési jelentőségéről, a magyar könyv támogatásának fontosságáról meggyőzze, másrészt az, hogy a tanulóifjúságban a magyar irodalom szeretetét és a magyar könyv megbecsülését tudatossá tegye. A Könyvnap támogatása érdekében elrendelem, hogy a közép-, középfokú- és szakiskolákban, valamint a népiskolák felsőbb osztályaiban június 2., 3. és 4. napjainak egyikén egy-egy óra keretében foglalkozzanak a magyar irodalom jelentőségével és annak a nemzet kultúrájára való hatásával, a magyar könyv megbecsülésének és szeretetének szükségessével«. Pápán, 1938. évi május hó 24-én. 1427/1938. szám. F elhívás a nagytiszteletű lelkipásztor urakhoz. Ez úton is kérem a Nagytiszteletű Lelkipásztor Urakat, hogy az ORJÓ temetkezési segélyakció tagállományának megtartása végett szíveskedjenek odahatni, hogy az elhalálozás, törlés és egyéb okokból