Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-05-29 / 22. szám
1938. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 101. oldal. Református ifjúsági konferencia Somogyiadon F. hó 15-én, vasárnap körzeti ifjúsági konferencia volt Somogyjádon. A somogyjádi gyülekezet vendégváró szeretet« Edde, Hetes, Kaposmérő, Kaposvár, Magyaratád, Magyar egres, Őrei és Somogyaszaló ifjúságát hívta meg erre az alkalomra. A környékbeli fiatalság terepszemléje volt ez a ragyogó májusi vasárnap tartott konferencia, melyre vidékről mintegy 150 ifjú és leány jelentkezett, kiknek száma a hozzájuk tartozó felnőtt vezetőkkel és a helybeli ifjúsággal 210-re kerekedett. A megnyitó istentiszteleten Fábián Mihály hetesi lelkipásztor prédikált. Ezt követőleg a somogyjádi ifjúsági dalkar énekszáma hangzott el Précsényi István tanító vezetésével. Majd Izsák Aladár, a vendéglátó gyülekezet lelkipásztora megnyitó beszéde következett, melyben köszöntötte a megjelenteket és hangsúlyozta, hogy annak az ifjúságnak van jövője, amelyiknek vannak eszményei. Az eddei énekkar Berky Lajos tanító vezényletével elhangzott énekszáma után a megjelent ifjúsági csoportok nevében egy-egy ifjú köszöntötte a konferenciát, szavaikat bibliai igéhez fűzve. Kovács Bálint konventi ifjúsági lelkész ilyen címmel tartott előadást: »Mit akar a református ifjúsági munka?« — kifejtve, hogy ez a munka reformációt akar, az élet reformációját. Ezután a résztvevők serege kivonult a templom előtti hősi emlékműhöz, hol Szabó Kálmán mezőcsokonyai ig.-tanító, majd Réthy László magyaregresi lelkipásztor emlékezett meg a világháború hősi halált halt áldozatairól, az egyik ifjú pedig alkalmi költeményt szavalt. A délelőtti programm végezfével a meghívó gyülekezet 210 terítékes közebéden látta vendégül a meghívottakat, az iskolaudvaron felállított hatalmas sátorebédlőben, t Ebéd után beszámolók következtek a helyi munkákról, majd zsoltáréneklési és bibliahely-kikereső verseny, melyek közül az előbbi első díját Kaposmérő, a másodikat Őrei, harmadikat Mezőcsokonya, negyediket Magyaregres ifjúsági csoportja nyerte el, mig az utóbbi egyéni verseny helyezettéi így kerültek sorra: Csapó Margit — Őrei, Máté József — Kaposmérő, végül egyenlő pontszámmal Kiss József — Kaposmérő és Decsi József — Mezőcsokonya. 6 órakor műsoros templomi ünnepély következett, melynek műsorán két előadás szerepelt. Az elsőt Varga Pál kaposmérői tanító tartotta »A KIE- munka jelentősége egyházi és nemzeti szempontból« címmel, hangoztatta a KIE-munka nagy nevelő miszszióját, mely öntudatos egyháztagokat és lelkes honfiakat nevel. A második előadásban Imre Sándor kapuvári téli gazdasági iskolai igazgató erről a tégláról beszélt: »Mit nyertem a KIE-től, vagy mit várok tőle?« Az egyéni felelősségérzet felkeltésében látja a KIÉ nagy jelentőségét, majd abban, hogy közös nemzeti célok elérése érdekében egy táborba tömöríti az ifjakat, kik faji öntudattal, kötelességérzettel, m,agyar és magyar közt nem a különbségeket, de az összekötő kapcsokat keresve, összetett erőkkel küzdenek egy boldogabb magyar jövendőért. Mindkét előadás után hozzászólások következtek az ifj. csoportok részéről, melyek közül az előbbi előadással kapcsolatosakat ifj. Nyáry Pál somogyaszalói lelkipásztor, az utóbbiakat Kovács Bálint konventi lelkész foglalta össze. A műsort az összes jelenlevő csoportok egész sereg művészi szárn, karének, szólóének, szavalat tette változatossá. A záró áhítatot dr. Benedek Sándor magyaratádi lelkipásztor tartotta. A változatos pregrammú, nagy gonddal előkészített konferencia után, élményekben, tanulságokban gazdagodva vett búcsút egymástól a jelenlevők serege, boldogan víve sziveikben szerteszét a 'felejthetetlenül kedves, ragyogó májusi vasárnap emlékét. — Nyilatkozat. Dr. Sipos István tollából f. év április hó folyamán megjelent egy »A Református Theologia Védelme« c. könyv, amely válaszul akar szolgálni arra, amit a »Pentateuchos Mózesi Szerzősége« c. könyvével kapcsolatban a múlt év folyamán a »Református Életben« ill. az »Igazság és Életben« írtam. — Mivel Sipos azt Ígérte, hogy május hó folyamán még egy második kötetben is válaszolni fog a fenti egyházi lapokban megjelent bírálatomra, ezúton közlöm a református egyház nyilvánosságával, hogy Sipos István könyveire a választ a megígért második kötet megjelenése után fogom megadni. — Megjegyezni kívánom még azt, hogy erre a megígért második kötetre legfeljebb 1938 június 30-ig vagyok j hajlandó várakozni. Ha ez addig nem jelennék meg: | válaszomat a már megjelent első kötet alapján fogom megadni. Debrecen, 1938 május 16. Dr. Kállay Kálmán egyetemi ny. r. tanár. Felhívjuk a Nagy tiszteletű Lelkipásztor Urak figyelmét, hogy a pünkösd másnapi perselypénz a papnövendékek palást-alapja javára a kerületi és főiskolai pénztárhoz (Pápa) küldendő be. ©@@@@5®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® ® ® 1 VEGYESEK I ®®@@®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®S® — A főiskolai napot az idén először tartotta meg főiskolánk tanárikara és ifjúsága. A templomi istentiszteleten Ólé Sándor lelkész, főiskolai gondnok prédikált Példab. 6:20—23 alapján tüzes lélekkel. A tornateremben lefolyt ünnepélyt a Szózat eléneklése után dr. Trócsányi Dezső főiskolai igazgató nyitotta meg a lapunk múlt számában közölt beszéddel. Dr. Tóth Lajos theol. tanár szép megemlékezést olvasott fel a Főiskolai Nyomda százéves jubileuma alkalmából. Az eredetei kutatásokon nyugvó tanulmányban ismertette a pápai nyomdászat 16 és 17. századi emlékeit, majd részletesen bemutatta a Főiskolai Nyomda megalapításának eddig jórészt ismeretlen körülményeit, végül pedig vázolta a nyomdának száz éven keresztül kifejtett kulturális hatását, melegen emlékezve meg a nyomda volt vezetőiről és a jelenlegi felelős vezetőről, Nánik Pálról, úgyszintén az egész mai nyomdai személyzetről. A Főiskolai Énekkar Szabó Sándor h. ének- és zenetanár vezetésével Petőfi-dalokat énekelt kitűnő betanításban. Szünet után a Főiskolai Ifjúsági Képzőtársaság örömünnepélyén Ólé Sándor saját diákéveire emlékezve arról beszélt, mily nagy dolog pápai diáknak lenni és a régi örömünnepekre hivatkozva, azt a reményét fejezte ki, hogy ezek ismét szerves részét fogják képezni az iskolai életnek. Sülé Jenő III. é. pn., ifjúsági elnök a Képzőtársaság elmúlt évének munkásságáról számolt be. Dr. Horváth Endre tanár-elnök a pályázatok eredményét ismertette. A pályadíjat nyertek közül Lux Béla VIII., Császár Sándor VII. és Juricskay Sándor VI. o. tanulók felolvasták költeményeiket. Az ünnepélyt a Himnusz tagjai közül kikerülő szereplők közreműködésével REFORMÁTUS FŐISKOLÁI KÖNYVTÁR PIPA "