Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)

1938-01-02 / 1. szám

1938. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 7. oldal tizenöttagú csoportja. Este a templomban vallásos-estély keretében történt a megalakulás, mely vallásos estély értékes műsorát teljesen a pápai KlE-tagok szolgáltatták. Utána a nemesszalóki ifjúság az iskolában vacsorára látta vendégül a pápai KlE-tagokat, a tanító pedig azok vezetőit. Nádasdy Lajos s -lelkész, pápai K1E vezető, kimerítő felvilágosítást nyújtott a K1E munkák miként­jéről A kedves vendégek az esti órákban távoztak el a gyülekezetből. — A magyar protestáns sajtó új könyomatosa, a Magyar Értesítő, Farkas Sándor szakavatott szerkesz­tésében, kitűnő munkát végzett a zsinati gyűlések alkal­mából, bőséges tudósítással látva el a napilapokat. A lapunk múlt számaiban megjelent zsinati beszámoló túlnyomó részét is a kőnyomatos szolgáltatta. — A pápai ref. gyülekezetben a következő kará­csonyi ünnepélyek voltak: Dec. 19-én d. e. 10 órakor Márta-kör; 20-án óvodai karácsonyfa-ünnepély; d. u. 6 órakor rendőrség számára úrvacsora előkészítő, este 7 órakor felsővárosi háziistentisztelet. 21-én d. u. ró3 órakor Öreghegyben; este 7-kor Gelldömölkön. 22-én d. u. vasárnapi iskolások rendezésében elemi iskolások részére, este KIE-karácsonyest. 23-án a Nőegylet ál­tal készített és adományozott szeretetcsomagok ki­osztása szegény családjaink részére. 24-én d. u. 3 órakor a Református Szeretetházban, i/25 órakor kór­házi betegek karácsonya. — A kaposvári ref. Gyülekezeti Énekkar ismét megalakult Soltész Emil karnagy vezetésével és ad­vent utolsó vasárnapján már be is mutatkozott a templomban. — Uj segédlelkész. Főtiszteletü Püspök Ur a Kisdobszára megválasztott Filep József segédlelkész helyére 1938. évi január 1-től Celldömölkre Tóth János j kisdobszai segédlelkészt rendelte ki a — fiókeegyház- j község kívánságára — segédlelkésznek. — A világ magyar reformátusságának lét­kérdéseiről Írnak az Igazság és az Élet 1938. évfo­lyamának különböző számaiban az utódállamok, vala­mint az Egyesült Államok, Délamerika, Bécs, Páris magyar reformátusságának szellemi vezetői, abból az alkalomból, hogy 1938 augusztusában a budapesti Magyarok Világkongresszusa után a debreceni ORLE konferenciával kapcsolatosan a Magyar Reformátusok Világgyűlése is megtartatik. Az Igazság és Élet januári száma gazdag tartalommal jelent meg. László Dezső, az erdélyi fiatal magyar református lelkésznemzedék kiváló-tagja a romániai magyar reformátusság létkér­déseit sorolja fel. Soós Béla debreceni lelkipásztor Új világ címmel nyújt újévi meditációt. Szabó Zoltán sáros­pataki theologiai tanár Jakab apostol közönséges leve­lének gyakorlati magyarázatát adja, Győry Elemér és Kovács J. István dunántúli, illetve dunanielléki egyház­kerületi főjegyzők a lelkészt mint egyházjogászt mutat­ják be. Makkai Sándor debreceni egyetemi tanár az egyház és misszió viszonyát fejtegeti. Fónyad Dezső missziói lelkész az ifusági misszió égető problémáit tárja fel. Vasady Béla egyetemi tanár, a folyóirat felelős szerkesztője a Gyakorlati Keresztyénség Világmozgal­mának oxfordi konferenciájáról számol be. Hegyaljai Kiss Géza bocsi lelkész egyházi beszédvázlatai és Tomay Dezső derecskéi vallásoktató lelkész vasárnapi­­iskolai vezérfonala egészítik ki a folyóirat januári szá­mának szellemi tartalmát. Az Igazság és Élet előfizetési ára lelkipásztoroknak és másoknak évi 4 P., segédlel­készeknek és tanítóknak évi 3 P. A folyóirat szerkesz­tősége és kiadóhivatala: Debrecen, Központi Egyetem. Postatakarékpénztári számla száma: 42,569. — A mi hitünk Pethő Antal barabásszegi lelki­­pásztor szerkesztésében karácsonyra a következő tarta­lommal jelent meg: Karácsony. Áz Ige mellett. Gyüle­kezeti közlemények. Kérdések az új konfirmációi káté­ból. Hírek. A lap gyülekezeti értesítőként szolgál a barabásszegi ref. egyházhoz tartozó hívek számára és mint ilyen kiváló szolgálatokat tesz a gyülekezeti ösz­­szetartás ébrentartására. A lapot önkéntes adományok­ból tartják fenn. — A Győri Reformátusok Lapja, mely már a Xl-ik évfolyamát éli, karácsonyra a következő gazdag tartalommal jelent meg: Győry Elemér: Van megvál­tónk! Kálvin János. Isten fia. A reverzális kérdés. Nemo: Istenháza. Dobay Béla: Ez a szent karácsony. Hodossy Lajos: Iskolai élet. Ölvedy István: Szabadhe­gyi elemi iskola. Hírek. Családi értesítő. Adakozások. Ä szerkesztést Győry Elemér lelkipásztor végezte nagy szakértelemmel és buzgósággal. — A Kaposvári Református Lap karácsonyi száma a következő értékes tartalommal jelent meg: Tóth Kálmán: Pásztorok és királyok. Varga Gyula: Csendes szelíd jóság. Izsák Aladár: „Békesség és jó­akarat". Ug: Karácsonyfa. le: Szeret-e engem Jézus. Az országos zsinat határozata a reverzális. ügyben. Egy résztvevő: Gyülekezeti munkásképző tanfolyam. Pres­biteri konferenciák Hetesen, Szennán. KIÉ konferencia Somogyaszalón. Gyülekezeti élet. Varga Gyula: Utak. A lapot Varga Gyula hitoktató segédlelkész készítette nagy hozzáértéssel. — Tebenned bíztunk címen karácsonyra is meg­jelent a pápai ref. egyházközség értesítője Ólé Sán­dor kitűnő szerkesztésében. Medgyasszay Vince püspök Született-e nekünk is? címen karácsonyi elmélkedést írt. Ölé Sándor Hogyan épült meg az ókollégium?, valamint Öt és egy pengő című cikkeiben megragadó hévvel lelkesít közintézményeink áldozatos támoga­tására. Kiss Árpád ig.-tanító és Mészáros Lajos tanító a szülői értekezletekről cikkeznek. A szeretetkonyha ügyét Margit-testvér kéri a gyülekezet figyelmébe, Gyülekezeti hírek, anyakönyvi adatok, sáfársági be­fizetések kimutatása és istentiszteleti sorrend képezik a lap többi részét. — Arccal a falu felé címen háromnapos országos konferenciát rendez 1938 január 18—20. között a Kál­vin János Társaság, melyen minden református férfi és nő résztvehet. A konferencia előadásai: A falu­kutatás mai állása, Református feladatok a falukuta­tásban, A falu vallásos élete általában, A református kegyesség a mai falu életében, A falu erkölcsi élete általában, Refoi'imátus vonások a mai falu erkölcsi életében, A falu szórakozása napjainkban, A falu szórakozásának reformációja, A református gyülekezet megépítése, A református gyülekezet építői, A refor­mátus falu nemzetfenntartó jelentősége, A reformá­tus falu egyházfenntartó jelentősége. A konferencia vidéki résztvevői részére a 33o/o-os vasúti kedvezmény megszerzése folyamatban van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom