Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-07-18 / 29. szám

1937. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 131. oldal. beszédstílust nem teszik unalmassá, hanem ezzel szem­ben ezek a beszédek mindvégig lebilincselő hatással tudnak lenni az olvasóra és hallgatóra egyaránt, azért ezt a kötetet minden komoly és a szép stílusban gyö­nyörködni tudó testvérünknek szives figyelmébe ajánljuk. Dr. Benedek Sándor. ®s@s@®®@©®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®@®s®®®®®® 60 ® I VEGYESEK 8 @ ® ®®@©®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®@®®8®®®(S-- A mezőföldi ref. egyházmegye lelkész­egyesülete Székesfehérvárott 1937 július 1-én d. u. 2 órai kezdettel tartotta meg lelkészértekezletét. Mészáros János balatonszabadi lelkész, egyesületi elnök, elnöki megnyitója után előadást tartottak Fülöp László (Kegye­lemből hit által), Varga Kálmán simontornyai lelkész (A keresztyén hitről, különös tekintettel arra, hogy a prae­­destinatioban gyökerező hit által hősöket nevel), Bene­dek József (A magyar ref. egyház teendője a vegyes házasságokkal szemben), Szabó Dezső a nyomtatásban megjelent „Hitvallások értéke“ c. értekezései osztotta szét az értekezlet tagjai között. Tóth Kálmán ismertette Árokháty Béla javaslatát a magyar ref. egyházi éneklés és zene ügyében s ezekkel kapcsolatban az ehm.-i ta­nítóegyesület javaslatát. Az értekezletnek vendége volt Egerházy Lajos ORJÓ ügyvezető igazgató. — Református-nap Márianosztrán. A drégelypa­lánki egyházmegye esperese Nagy István, felesége és Labancz László egyházmegyei főjegyző, valamint Labancz Lászlóné kíséretében június 29-én megláto­gatta a márianosztrai reformátusokat. D. e. a büntető­­intézetet nézte meg s a ref. letartóztatottakkal isten­­tisztelet keretében volt megkapó találkozása, mely­nek legmeghatóbb pontja az volt, amikor egy hosszú idős fegyenc könnyek között elcsukló hangon köszönte meg látogatóiknak, hogy »Hozzájuk, az élet hajó­töröttjeihez, akiket mindenki csak megvet, ily sze­retettel lehajoltak...« — Délután pedig a büntető­intézet mellett alakult fiókegyházban volt ref. nap. A büntetőintézet mellett Márianosztrán nyolc ref. csa­lád él, de csak kettő látogathatja a büntetőintézet­ben az istentiszteleteket. A többiek, mint most is, ünnepek alkalmával az intézeti lelkész lakásán szok­tak összejönni istentiszteletre. A múlt évben alakul­tak fiókegyházzá, hogy az évente befolyó egyházi adót, cca 100 P-t, éveken át félrerakhassák imaterem­­szerzés céljára. Ezt a gyülekezetei látogatta meg és buzdította látogatásával Nagy István esperes. E láto­gatás első mozzanata presbiteri gyűlés volt. Tárgy­­sorozata: 1. Esperesi látogatás. 2. Dr. Károssy István orvos lemondása a presbiteri tisztéről. 3. Köszönet- TA3 moanq qauouopurq pzoAu; 12A3 qupd supunAjiáu ingyenes, önzetlen kántori, és a gyülekezet javára nyújtott más lelkes szolgálataiért. 4. Segélykérés. — A presbiteri gyűlés után nyomban közgyűlés volt, melyen a távozó dr. Károssy István orvos helyett a presbiteri tisztségre Kovács József kőbányai lelkészt választották meg, ki az esküt nyomban le is tette. Bálint Ambrus ismertette a nyolc családból álló fiók­egyház vagyoni helyzetét, mely szerint az egyház va­gyona ez évben 61.80 P adomány, 48.75 P persely­pénz és 25 P adóval 135.55 P-re emelkedett. — A közgyűlés után műsoros ünnepség volt a következő számokkal: A 63. dicséret 1. v. éneklése után Nagy István esperes imádkozott. Nemes Lali szavalta Tóth Kálmán »Szeretet« c. költeményét. Bálint Ambrusné fénekelte a 282. dicséretet. Ezután Nagy Istvánná tartott kedves felolvasást a mi nagy asszonyainkról. Majd Petrovich Margitka szavalta Vargha Gyuláné »"Názáreti Jézus« c. költeményét. Bibliát magyará­zott Labancz László Mk. 9:33—40. alapján. Bálint Ambrusné énekelte »Az Úr szent bárányára...« kez­detű Halleluját, majd Petrik Éva tanítónő szavalta Cséri Gyula »Hit« c. költeményét. Bálint Ambrus imája és a 69. dics. 4. v. éneklése után esperes áldá­sával az ünnepség véget ért. — Egyházmegyei közgyűlés. A drégelypalánki református egyházmegye július 6-án tartotta évi rendes közgyűlését Balassagyarmaton Nagy István esperes és dr. Fodor Vilmos egyházmegyei gondnok elnöklete alatt. Reggel 8 órától kezdődőleg a tanügyi és a belmissziói bizottságok üléseztek. Fél 10 órakor a templomba vo­nultak a gyűlés alkotó tagjai és a megjelent vendégek­kel és gyülekezeti tagokkal egyetemben az Úr asztalá­hoz járultak, ahol Kovács Sebestyén József perőcsényi lelkipásztor mondott úrvacsorái ágendát és szolgáltatta ki a szent jegyeket Révész István missziói segédlelkész segédkezésével. A közgyűlés a városháza tanácster­mében folyt le. A tárgysorozat szokásos pontjait Labancz László főjegyző, Sáska Dezső vil. főjegyző, Antal Zoltán tanügyi elnök és belmissziói előadó és Nyirő Károly számvevő adták elő. Kiemelkedőbb tárgyak voltak: a bercelvidéki missziói kör hívei részére Rétságon épí­tendő templom ügye, továbbá dr. Dános Tivadar buda­pesti ügyvédnek egyházmegyei ügyésszé választása és eskütétele. A közgyűlés befejeztével az egyházmegyei bíróság tartott rövid ülést, melyen az időszaki tanács megalakítása után egy kisebb jelentőségű adófelebbe­­zési ügy nyert elintézést a félre nézve méltányos Íté­lettel. Á gyűlés tagjai a balassagyarmati gyülekezet szives vendégszeretetét élvezték. — A Francia Protestáns Szövetség (Fédération Protestante de France) 1937. évi augusztus hó 22-től 31-ig a Szövetség székhazában (47, rue de Clichv, Paris, IX-e) a párisi világkiállítással kapcsolatban ott tartózkodó külföldi protestáns lelkészeket és vi­lági előkelőségeket szeretettel fogadja egy csésze teára, hogy a francia protestánsokkal és egymással is találkozhassanak. A Szövetség ezekre az alkalmakra a magyar protestáns vendégeket is meghívta. Köze­lebbi felvilágosítást nyújt Kulifay Imre lelkipásztor (Paris, XV-e 9, square de Vergennes). — Tanulmányút és üdülőtábor a Dalmát tenger­parton. A Református Keresztyén Ifjúsági Egyesületek ezen a nyárion ismét indítanak egy csoportot a Dalmát tengerparti J<IE-táborba Szerajevón keresztül, Raguza mellé Mlinibe. Tiz teljes nap a tengerparti táborban, útiköltség, vizűm összköltség 120 pengő körül. Első­sorban fiatalemberek és ifjúsági vezetők jelentkez­hetnek. Időpont július 18—augusztus 1. Jelentkezési határidő július 5. Részletes felvilágosítást küld Do­bos Károly ifjúsági titkár. Budapest, Horánszky-utca 26. sz. 1 — Felvételi feltételek a pápai ref. theol. aka­démián. A felvehető hallgatók száma az I. éven tíz. Felvételért július 25-ig kell folyamodni, a theol. tanári karhoz. A kérvényhez melléklendő: 1 jeles v. legalább jó eredményű gimn. érettségi bizonyítvány, 2. szül. anyakönyvi kivonat, 3. hitoktató ajánló levele zárt borí­tékban, 4. lelkész ajánlólevele zárt borítékban, 5. rövid életrajz, 6. vagyoni állapotról szóló bizonyítvány. A fel­vételről augusztus 2-án dönt a tanárikar. E napon reg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom