Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-03-07 / 10. szám
1937. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 45. oldal. |NEUPOR BÉLA | A múlt év december hó 10-én költözött el az égi hazába. Az Úr Isten kegyelmes volt hozzá és fél évszázadnyi időt szabott neki az Ő szőlőjében való munkálkodásra. Utóbb már erői megfogyatkoztak és nyugalomba vágyott; de mire elérte volna a nyugalom éveit: többre bízatott. Lelkipásztorok, tanítók, a pápadereskei és szomszéd gyülekezetek népe sűrű sorokban sereglettek porteteméhez a dereskei nyitott sir köré. A gyászbeszédek során egyszerű alakja még egyszer felemelkedett a ravatal fölé és amint alászállt a sírba, megszólalt felette a gyülekezet és elmondotta a legigazabb gyászbeszédet: »mintha csak az édesapánkat temettük volna«. Frissen hantolt sírját a téli zúzmara gyöngyszemeivel hintette tele az ég és a körülállók testvéri és fiúi könnyeikben fürösztötték meg emlékezetét. Neupor Béla élete kerek, szép élet volt. A kegyelem Istene 71 esztendőt mért ki neki. Torony tövéből indult el s toronyhoz érkezett. 1865 január 10-én született Adorjánházán. Atyja, Neupor László, az adorjánházaiak tanítója, édesanyja Mód Matild volt. Gyermek- és elemiiskolás éveit a szülői háznál töltötte s ugyancsak itt végezte, mint magántanuló a gimnázium első osztályát is. 1875-től a pápai kollégium és akadémia tanulója exmittáltatásáig, 1886-ig. Rövid ideig Tolmácson, Nógrád megyében nevelősködött, majd pedig mint segédtanító és segédlelkész Adorjánházán, Padragon, Piriten, Csöglén és Acsádon szolgált. 1892-től halába órájáig a pápadereskelek lelkipásztora volt. Családi életét először korán elhunyt hitvestársának, második feleségével töltött napjait hosszú ideig egy kisleánykájuknak koporsója árnyékolta be. Sebeit türelemmel hordozta és hitvese hű társa volt a bajok elhordozásában, könnyek törlésében. Boldog osztályosa volt a tervek szövögetésében és az élet örömeiben. Családja körében szeretet vette körül és felejteni nem tudó szivek járnak ki hozzá a dereskei csendes temetőbe. Kifelé alig észrevehető munkálkodásának eredményeit megítélésre átadjuk az időnek. De a jóemlékezet okáért ide jegyezzük, hogy Neupor Béla szolgálatát a kévésén való hűség jellemezte. Sorsa a dunántúli kis eklézsiák lelkipásztorának sorsa. Élete a kevesek és gyengék küzdelmes megtartásában emésztődött fel. Emlékét nem hirdethetik messze földek népei között is hires alkotások, mert életének keretet egy kicsiny, rpagyar falu maroknyi népe adott. Ennek szolgálatában a létért és fennmaradásért folytatott harc nehéz fegyvereit kellett emelgetnie. Viharos, válságos, nehéz időkben kellett általmentenie a gyülekezeti egyesség lelkét, földi értékeit, törpe iskoláját, ifjúságát, jövendőjét! Ebben a munkában, emberi mértékkel mérve, hűnek találtatik. Népének nemcsak lelkipásztora, hanem tanítómestere is volt és kis megszakításokkal két évtizeden keresztül a dereskei gyermekek tőle tanulták a betűvetés és számfejtés tudományát. Kifelé nem kívánt érvényesülni. Csak a maga népének, tornyának őrállója volt. Értékes emlékül maradt utána az életbentartott törpe iskola új épülete, az új lelkészlakás, erkölcseiben tiszta, hitében izmos, szeretetében alkotásokra erős nemes kis gyülekezet! A lélek erői közül kétségtelenül a legnagyobb a szeretet. Ez az isteni ajándék úgy élt Neupor Béla lelkében, hogy nem láttatott, hanem éreztetett! Csak (azok tudtak alóla, akik közvetlen közelében éltek- Talán nem mosolygott rá senkire, de Pápadereskén a legkisebb gyermek és az aggastyán egyképpen megérezte Neupor Béla lelke mélyén az igazi szeretet megáradását. Irányában a legteljesebb bizalommal nyíltak meg a szivek. Tanácsa, akarata az Ige tiszteletében állott népei előtt! Speciálista lehetett az egyháztagok egyéni kezelésében. Csak így érthető meg minden szigora, akaratosan kemény egyénisége ellenére az a ragaszkodó szeretet, amellyel emléke kitörölhetetlenül benne él a pápadereskei gyülekezetnek a lelkében. Igénytelen alakját nem látjuik többé. Egyszerű külsejét, földi emberét lemosta leikéről a halál vize. Elindult a mennyei mezők felé. Mi pedig felkelünk előtte az ittmaradott fiatalabbak tisztelettudásával. De egyúttal meghajtjuk magunkat és lélekkel írjuk fel nevét az emlékezet oszlopára. Munkásságának eredményeiért áldjuk Istenünket. Pápadereske. Varga Kálmán. ©s@©@®®@®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®@®®@®®® 1 VEGYESEK 1 ® ® a)®®©®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®© — Dr. Darányi Kálmán m. kir. miniszterelnök, főiskolánk világi gondnoka, a budapesti presbiterek március 1-i vacsoráján a hozzá intézett üdvözlő beszédre a következőket válaszolta: »Bevallom, az ünnepléseknek mindig elébehelyeztem a munkás és szürke hétköznapokat, mert meg vagyok róla győződve, hogy országunknak is ilyen munkás hétköznapokra van szüksége. Mégis jólesett nekem idejönni, mert alkalmam volt szemébe nézni az én budapesti presbitertársaimnak. Azt hiszem, őseink, akik valamikor a város szélén megépítették Pest első református templomát, nagyon elcsodálkoznának, ha látnák, mennyi templomban imádhatják ma az Urat a reformátusok is. Szomorúsággal kell konstatálnunk, hány ezren vannak Budapesten, akik nemcsak fizikailag, de szellemileg is oly messze élnek a templomtól. Amikor vadak közé tudunk már misszionáriusokat küldeni, nagyon sokszor észre kell vennünk, hogy itt is sok feladat vár ránk, ami nagyon hasonlít a misszionáriusokéra. Rámutatott Kelemen Kornél barátom, hogy a mai zavaros időkben hogyan lehetne ebből a helyzetből kikerülni. Igen fontos dolog ez, hiszen jól tudjuk, hogy a francia forradalom az »ész istennőjét« akarta trónjára ültetni és az európai emberiség mégis visszatért a megfeszített Krisztushoz... Én bízom abban, hogy a mostanig majdnem kilátástalan helyzetből arra vezet az út, amelyre az előbb rámutattam. A felekezetek közötti békét is említette, tisztelt barátom. Valóban annyi a közös ellenség, hogy valamennyi felekezet érezheti: elmúlt az egymás elleni harcok ideje, annyi a közös ellenség, hogy elsősorban ezekre kell koncentrálni minden erőnket. És — amint már annyiszor kifejtették— talán megvan a lehetősége annak, hogy valamennyien azok ellen vegyük fel a harcot, akikről az imént beszéltem«. — Egyházkerületi bírósági gyűlés. A dunántúli református egyházkerület bíróságának időszaki tanácsa f. hó 4-én Medgyasszay Vince püspök és dr. Balogh Jenő v. b. 1.1. főgondnok elnökletével ülést tartott, amely
