Dunántúli Protestáns Lap – 48. évfolyam – 1937.

VI. Nekrolog - Neupor Béla. Varga Kálmán

| NEÜPOR BÉLA | A múlt év december hó 10-én költözött el az égi hazába. Az Úr Isten kegyelmes volt hozzá és fél évszázadnyi időt szabott neki az Ő szőlőjében való munkálkodásra. Utóbb már erői megfogyatkoztak és nyugalomba vágyott; de mire elérte volna a nyuga­lom éveit: többre bízatott. Lelkipásztorok, tanítók, a pápadereskei és szom­széd gyülekezetek népe sűrű sorokban sereglettek por­teteméhez a dereskei nyitott sir köré. A gyászbeszé­dek során egyszerű alakja még egyszer felemelkedett a ravatal fölé és amint alászállt a sirba, megszólalt felette a gyülekezet és elmondotta a legigazabb gyászbeszédet: »mintha csak az édesapánkat temet­tük volna«. Frissen hantolt sírját a téli zúzmara gyöngyszemeivel hintette tele az ég és a körülállók testvéri és fiúi könnyeikben fürösztötték meg emlé­kezetét. Neupor Béla élete kerek, szép élet volt. A ke­gyelem Istene 71 esztendőt mért ki neki. Torony tö­véből indult el s toronyhoz érkezett. 1865 január 10-én született Adorjánházán. Atyja, Neupor László, az adorjánházaiak tanítója, édesanyja Mód Matild volt. Gyermek- és elemiiskolás éveit a szülői háznál töltötte s ugyancsak itt végezte, mint magántanuló a gimnázium első osztályát is. 1875-től a pápai kol­légium és akadémia tanulója exmittáltatásáig, 1886-ig. Rövid ideig Tolmácson, Nógrád megyében nevelős­ködött, majd pedig mint segédtanító és segédlelkész Adorjánházán, Padragon, Piriten, Csöglén és Acsá­don szolgált. 1892-től halába órájáig a pápaderes­keiek lelkipásztora volt. Családi életét először korán elhunyt hitvestár­sának, második feleségével töltött napjait hosszú ideig egy kisleánykájuknak koporsója árnyékolta be. Sebeit türelemmel hordozta és hitvese hű társa volt a bajok elhordozásában, könnyek törlésében. Boldog (osztályosa volt a tervek szövögetésében és az élet örömeiben. Családja körében szeretet vette körül és felejteni nem tudó szivek járnak ki hozzá a dereskei csendes temetőbe. Kifelé alig észrevehető munkálkodásának ered­ményeit megítélésre átadjuk az időnek. De a jóem­lékezet okáért ide jegyezzük, hogy Neupor Béla szol­gálatát a kevésen való hűség jellemezte. Sorsa a dunántúli kis eklézsiák lelkipásztorának sorsa. Élete a kevesek és gyengék küzdelmes megtartásában emész­tődött fel. Emlékét nem hirdethetik messze földek népei között is hires alkotások, mert életének kere­tet egy kicsiny, magyar falu maroknyi népe adott. Ennek szolgálatában a létért és fennmaradásért foly­tatott harc nehéz fegyvereit kellett emelgetnie. Vi­haros, válságos, nehéz időkben kellett általmentenie a gyülekezeti egyesség lelkét, földi értékeit, törpe iskoláját, ifjúságát, jövendőjét! Ebben a munkában, emberi mértékkel mérve, hűnek találtatik. Népének nemcsak lelkipásztora, hanem tanítómestere is volt és kis megszakításokkal két évtizeden keresztül a de­reskei gyermekek tőle tanulták a betűvetés és szám­fejtés tudományát. Kifelé nem kívánt érvényesülni. Csak a maga népének, tornyának őrállója volt. Ér­tékes emlékül maradt utána az életbentartott törpe iskola új épülete, az új lelkészlakás, erkölcseiben tiszta, hitében izmos, szeretetében alkotásokra erős nemes kis gyülekezet! A lélek erői közül kétségtelenül a legnagyobb a szeretet. Ez az isteni ajándék úgy élt Neupor Béla lelkében, hogy nem láttatott, hanem éreztetett! Csak jazok tudtak (rfóla, akik közvetlen közelében éltek* Talán nem mosolygott rá senkire, de Pápadereskén a legkisebb gyermek és az aggastyán egyképpen megérezte Neupor Béla lelke mélyén az igazi szere­tet megáradását. Irányában a legteljesebb bizalom­mal nyíltak meg a szivek. Tanácsa, akarata az Ige tiszteletében állott népei előtt! Speciálista lehetett az egyháztagok egyéni kezelésében. Csak így érthető meg minden szigora, akaratosan kemény egyénisége ellenére az a ragaszkodó szeretet, amellyel emléke kitörölhetetlenül benne él a pápadereskei gyüleke­zetnek a lelkében. Igénytelen alakját nem látjuík többé. Egyszerű külsejét, földi emberét lemosta lelkéről a halál vize. Elindult a mennyei mezők felé. Mi pedig felkelünk előtte az ittmaradott fiatalabbak tisztelettudásával. De egyúttal meghajtjuk magunkat és lélekkel írjuk fel nevét az emlékezet oszlopára. Munkásságának eredményeiért áldjuk Istenünket. Pápadereske. Varga Kálmán. @®@@@®®@@®®®®®®@®®@®®®®®®®®®®®@®@;§)®®®®S 1 VEGYESEK 1 ® ® pj®@@®®@®®®®®®®®®@®®®@©®®®®®®®©@®®®®®®®@ — Dr. Darányi Kálmán m. kir. miniszterelnök, főiskolánk világi gondnoka, a budapesti presbiterek március 1-i vacsoráján a hozzá intézett üdvözlő be­szédre a következőket válaszolta: »Bevallom, az ün­nepléseknek mindig elébehelyeztem a munkás és szürke hétköznapokat, mert meg vagyok róla győződve, hogy országunknak is ilyen munkás hétköznapokra van szük­sége. Mégis jólesett nekem idejönni, mert alkalmam volt szemébe nézni az én budapesti presbitertársaim­nak. Azt hiszem, őseink, akik valamikor a város szé­lén megépítették Pest első református templomát, nagyon elcsodálkoznának, ha látnák, mennyi templom­ban imádhatják ma az Urat a reformátusok is. Szo­morúsággal kell konstatálnunk, hány ezren vannak Budapesten, akik nemcsak fizikailag, de szellemileg is oly messze élnek a templomtól. Amikor vadak közé tudunk már misszionáriusokat küldeni, nagyon sok­szor észre kell vennünk, hogy itt is sok feladat vár ránk, ami nagyon hasonlít a misszionáriusokéra. Rá­mutatott Kelemen Kornél barátom, hogy a mai zavaros időkben hogyan lehetne ebből a helyzetből kikerülni. Igen fontos dolog ez, hiszen jól tudjuk, hogy a francia forradalom az »ész istennőjét« akarta trónjára ültetni és az európai emberiség mégis visszatért a megfe­szített Krisztushoz... Én bizom abban, hogy a mos­tanig majdnem kilátástalan helyzetből arra vezet az út, amelyre az előbb rámutattam. A felekezetek kö­zötti békét is említette, tisztelt barátom. Valóban annyi a közös ellenség, hogy valamennyi felekezet érezheti: elmúlt az egymás elleni harcok ideje, annyi a közös ellenség, hogy elsősorban ezekre kell kon­centrálni minden erőnket. És — amint már annyiszor kifejtették— talán megvan a lehetősége annak, hogy valamennyien azok ellen vegyük fel a harcot, akikről az imént beszélteim. — Egyházkerületi bírósági gyűlés. A dunántúli református egyházkerület bíróságának időszaki tanácsa f. hó 4-én Medgyasszay Vince püspök és dr. Balogh Jenő v. b. 1.1. főgondnok elnökletével ülést tartott, amely

Next

/
Oldalképek
Tartalom