Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-16 / 20. szám
90. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. szeköttetés által megkezdi szivünkben munkáját a Szentlélek. A Szen'tléleknek munkája kettős: tanít és emlékeztet. Életünk nagy kérdéseire a Krisztus tanítása ad feleletet, ő mutatja meg életünk értelmét és célját, a Szentlélek pedig azt, amit külsőképen megismerünk a Jézus tudományának hirdetése és olvasása által, lelkűnknek közvetlen benső meggyőződésévé teszi, úgy, amint hitvallásunk az igaz hitről szóló szép tanításában hirdeti, a Szentlélek az evangélium által szívbáli bizodalmát gerjeszt bennünk, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekünk is bűnbocsánatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz az () ingyenes kegyelméből, egyedül a Krisztus által. A Szentiéleknek munkája azonban nemcsak abban áll, hogy mennyei igazságok elfogadására indít bennünket, hanem abban is, hogy a Krisztus által megismert igazságokra emlékeztet és ezáltal életünk nehéz pillanataiban, kísértéseiben oltalmaz és segítséget nyújt nekünk az igaz élet útján való megmaradásra. Ä keresztyén anyaszentegyháznak, de egyesieknek élete is felemelően mutatja, hogy hogyan lesz úgy az összességnek, mint egyes embereknek kibeszéjhetetlen áldásává a Szentiéleknek emlékeztetése. Luther kétségbeesetten vívódott és kereste a bűnből és reménytelenségből megszabadító erőt. Tudjuk, hogy egy porlepett biblia került a kezébe ési amikor fölnyitotta a bibliát, csodálatosképpen a szeme előtt állott az ige: Megigazulunk ingyen kegyelemből, a Jézus Krisztusba vetett hit által. Így emlékeztette Luthert a megtartó igazságra a Szentlélek és mutatta meg nemcsak az ő számára, de millió és millió ember számára a tiszta és áldott életnek megtartó ösvényét. De ki tudná elsorolni, hogy a Szentiéleknek ilyen munkája hányszor ismétlődik az egyeseknek életében? Egy fiatal ember beszélte el, hogy gonosz barátoknak csábító szavára bűnös és gonosz helyre tévedt. Körülvette a vonzó kísértéseknek lelket hódító képe. És ott, azon a helyen, a veszedelmes kísértéseknek óráján csodálatosképpen megjelent a lelke előtt Krisztusnak töviskoronás feje és hallani vélte az Ő igéjét: Boldogok a tisztaszívüek. így emlékeztette őt a Szentlélek a Krisztusnak életmentő szavára és tartotta vissza a bukás örvényéből. Hány ember van, akinek lelke nagy bánatában, szenvedésében eszébe juttatta a Szentlélek Isten azf az imádságot, amelyre egykor az édesanyja tanította' és ez az imádság oltalom és menedék lett a számára. Hányszor történt, hogy a bűn véghezvitelére megmozduló kezet az utolsó pillanatban visszatartotta a gonosz cselekedettől a Szentléleknek emlékezíetése, amellyel felidézte a kísértés pillanatában lelkében a krisztusi szót: »Mit ér, ha az egész világot megnyered is, telkedben pedig kárt vallasz?« Ha Krisztust szeretjük, így nyer lakozást szívünkben a Szentlélek Isten, így tapasztaljuk azt, hogy a szívünkben lakozó Isten nem néma, hanem lelkiismeretünk figyelmeztetésén, imádságainkon keresztül állandóan tanít és emlékeztet minket Krisztus örök igazságú intelmeire, vigasztalására, megtartó tanácsára. Ezért nevezi szentigénk a Szentleiket vigasztalónak. A Szentlélek e munkájának áldása pedig főképpen abban nyilatkozik meg, hogy beteljesíti keblünkben Krisztusnak amaz Ígéretét, amellyel tanítványai szívét is vigasztalta, bátorította: »Békességet hagyok nektek. Az én békességemet adom néktek. Nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szivetek, se ne féljen«. A szívünkben.: lakozó Szentlélek mennyei békességet ad. Olyan békességet, amelyet nem adhat ez a világ. Mindenkinek különbség nélkül adja és nemcsak egy bizonyos időre, hanem mindenkorra adja. Ebben különbözik attól a békességtől, amit a világ ad az embernek. A világ békessége nem lehet mindenkinek a része. Békessége van a gazdag embernek, de nélkülözi a gazdag ember békességét a szegény ember. Békessége van az egészséges embernek, de nélkülözi ezt a békességet a beteg ember. Békessége van a boldog, reménykedő embernek, de nélkülözi ezt a békességet a szenvedő, reménytelen ember. Bizony úgy van, hogy minden békesség, amit e világ ad, csak egy ideig szól. Egyszer mindenkire nézve elkövetkezik az az óra, amikor a világ szerint élő embertől elvétetik a békesség. Csak Krisztus által a hívő embernek van elveszthetetlen békessége. Mi az alapja a Krisztus által adott békességnek? Megmondja ezt a mi Urunk Jézus, amikor azt mondja: Ha valaki szeret engem, megtartja az Én beszédemet, az Én Atyám szereti azt. Ebben van a hivő léleknek a békessége. Krisztusban bizonyságot nyer afelől, hogy Isten szereti őt. Ha öröme van, ha egészsége van, ha boldog, akkor az életnek áldásaiban békességes szíve legfőképpen abban a gondolatban, hogy az élet javaiban az őt szerető isten áldását ismeri meg, de ha szenved, ha beteg, ha szegény, ha nyomorúságok ostromolják, akkor is békessége van szívének^ mert tudja, hogy őt Isten szereti, az Isten szeretetér ből sem élet, sem halál kiszakítani nem tudja, és ha Isten jónak látja azt, hogy megpróbálja, Isten tudja azt is, hogy a jelenvaló élet szenvedéseit miképpen fordítsa javára, azért rendületlenül bízik Mennyei Atyjának irgalmában s nem kétségeskedik abban, hogy az, aki a Golgota keresztjét a megdicsőült élet jelképévé tette, az ő szenvedéseit is áldássá tudja átváltoztatni. így tölti be szívét szent békesség az élet nyomorúságai között, az a békesség, amelynek birtokában szent megnyugvással énekelt a hitnek költője: »Bárha kereszttel látogat, Kész segedelemmel támogat, Légy csendes szívvel«. íme, így kapunk feleletet a kérdésre: Hogyan juthatunk Szentlélekhez? Az első lépés, hogy megismerjük és szeressük Jézust, ezt a lépést magunknak kell megtennünk és a többi a lélek ajándéka. Kérjük a Kegyelem Istenét, hogy Szentlelke által indítson fel az első lépés megtételére, mert csak így lehet részünk nekünk is a Pünkösd áldásaiban. Kolozsvár. Vásárhelyi János. Kálvin gyülekezete. Kálvin fáradhatatlansága a gyülekezeti munkában. Az Ige szolgálata arra kényszerítette Kálvint, hogy hetenként nyolc alkalommal prédikáljon. Valahányszor prédikált, valóságos harcot kellett vívnia a testi erőtlenségével, minden ilyen alkalom gyötrelmes küzdelmet jelentett a számára. Nagyon lassan kellett beszélnie, mert szükmellű volt, nehezen bánt a levegővel, állandóan fenyegette a fuldoklás veszélye. Beszédében gyakran meg kellett állnia, hogy levegőt vegyen. Mindennek ellenére sohasem kímélte magát. Sokszor túlbecsülte erejét; testi gyengesége ellenére mégis elvégezte a szolgálatot. 1556-ban történt, hogy magas láza ellenére felment a szószékre és prédikált. Erős hideglelése is volt, de megkötötte magát és igyekezett uralkodni erőtlenségén. Végül is minden ereje elhagyta és elájult. Majd sápadt arccal, szédelegve
