Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-01-03 / 1. szám
1937. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 5. oldal. <s®®@®®®@@®®®®®@@®®®®®®®®®®®®®®®®@®®©®®® fc) s 1 VEGYESEK S ® ® >®®@@®®@®®®®®®®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®S©©®® Lapunk olvasóinak és munkatársainak Istentől gazdagon megáldott új-évet kívánunk. — Kitüntetés. A főméltóságú Kormányó úr pápai gimnáziumunk közszeretetben álló igazgatóját Fejes Zsigmondot a tanügyi főtanácsosi címmel tüntette ki. A kitüntetés alkalmából melegen üdvözöljük as új tanügyi főtanácsos Öméltóságát és az intézet érdekében kifejtendő további munkásságára is Isten gazdag áldását kérjük. A kitüntetés őszinte örömet keltett országszerte úgy tanári körökben, mint mindenütt, laíhol a volt pápai diákok még rr^a is igaz tanítványt 'hálával emlegetik a kedves »Zsiga bácsit«. Kinevezései ‘egyúttal legmagasabb helyről történő elismerése és tnéltányolása annak a tanító és nevelő munkának;,' amely pápai gimnáziumunkban Fejes Zsigmond igazgató szakavatott irányítása mellett folyik. Ad multos: annos! — Szavazatfelbontás. Az őszi egyházkerületi közgyűlés által elrendelt szavazások alapján beérkezett szavazatokat dec. 23-án d. u. bontotta fel az egyházkerületi közgyűlés által kiküldött és Medgyasszay Vince püspök úr elnöklete alatt dr. Molnár Imre, Ólé Sándor és dr. Pongrácz József tagokból álló bizottság. A bizottság megállapította, hogy az egyházkerületi lelkészi tanácsbirói állásra beérkezett érvényes szavazatokbólKeresztes Gyula kaposmérői lelkipásztor kapott 180-at, Végh János adorjánházai lelkipásztor1 93-at, Fejes Gábor nagyrákosi lelkipásztor 82-őt, Besse Lajos komáromtarjáni lelkipásztor 23-at. A többi szavazat több más egyén között oszlott meg. Mivel abszolút többséget senki sem nyert, új szavazás rendeltetett el a legtöbb szavazatot nyert Keresztes Gyula és Végh János között. — Az egyházkerületi világi tanácsbirói állásra beérkezett érvényes szavazatok közül gróf Teleki Béla zalamegyei főispán kapott 191 szavazatot, Konkoly Thege Miklós nagytagyosi földbirtokos 117-et, Sárközy Imre nagybajomi földbirtokos 50-et, Szenthe Kálmán balassagyarmati királyi törvényszéki elnök 34-et, dr. Száz Ferenc egyházkerületi számvevő 24-et. A többi szavazat elaprózódott. Mivel abszolút többséget senki sem nyert, új választás rendeltetett el a legtöbb szavazatot kapott gr. Teleki Béla és Konkoly Thege Miklós között. — Az egyházkerületi tanítóképviselőségre beérkezett érvényes szavazatokból Székely József egyházasrádóci ig.-tanító kapott 148-at, Lőczi Lajos csurgói ig.-tanító 104-et, Szűcs Jenő szentgáli ig.-tanító 51-et, Cseh Péter szokolyai ig.-tanító 48-at. A többi szavazat elaprózódott. Abszolút többséget senki sem nyervén, a legtöbb szavazatot nyert Székely József és Lőczi Lajos között új választás rendeltetett el. — Lelkészválasztás. A pápadereskei ref. gyülekezet a nyugdíjazás folytán megüresedő lelkipásztori állásra dec. 30-án Kiss Zoltán tanügyi bizottsági elnök és Bocsor Lajos uyárádi főjegyző egyházmegyei kiküldöttek vezetésével egyhangú meghivással Kovács Sándor pápai segédlelkészt választotta meg. Az egyhangú meghívás alkalmából szeretettel köszöntjük az új lelkipásztort és a választó gyülekezetét. — Lelkészbeiktatások. A héricséi ref. gyülekezet új lelkipásztorát, Komáromy Sándort dec. 13-án iktatta be állásába Szabó Bálint egyházmegyei főjegyző. A merenyei gyülekezet új lelkipásztorát, Győr Sándort dec. 13-án iktatta be Halka Sándor esperes. Amikor az új lelkipásztor megérkezett, tiszteletére mindent felvirágoztak a lelkészlakon. Egy szobát berendeztek a legszükségesebb bútordarabokkal és első délben az egész presbitérium az új lelkésszel ebédelt. A beiktatási ünnepélyen Halka Sándor esperes az apostoli igével köszöntötte a gyülekezetét és az új 'lelkipásztort: »Kegyelem néktek és békesség!« Győr Sándor beköszöntő beszédének alapigéje Róm. 8:38—39. volt, melynek alapján meggyőző erővel tett bizonyságot Istennek a Jézus Krisztusban megnyilvánult szeretetéről. Istentisztelet után üdvözlések voltak. Az első felszólaló Holló Lajos németladi plébános volt, aki kezdettől fogva jelen volt az istentiszteleten is — az üdvözlések is a templomban voltak —, kedves szavai sokáig emlékezetesek maradnak a gyülekezet előtt. Utána Szabó Béla somogyhatvani lelkipásztor szólt, mint a szigetvárvidéki lelkészi kör elnöke. A szomszéd lelkipásztorok üdvözletét Bódis Sándor tótszentgyörgyi lelkipásztor tolmácsolta. A csurgóiak levélben küldték jókivánataikat, Nagykanizsáról a mostoha idő miatt csak Vécsey Barnabás tanácsos, egyházk. gondnok jött meg s ő hozta a írjeleg üdvözletét. AközségnevéV ben Papp Ferenc főjegyző szólt kedvesen, mig a presbitérium üdvözletét K. Horváth József tolmácsolta. Ige volt minden szava. A kedves ünnepség után közös ebéd volt a feldíszített paróchián. Minden szál virágot, a padokat, asztalokat, az ételt: szeretetből és tiszteletből hordta össze a gyülekezet. Két napig dolgoztak itt a presbiterek, feleségeik és leányok. Több mint 60 vendég volt az ebéden. Az egyetlen felszólaló Halka Sándor esperes volt, aki itt is nagyon a gyülekezet lelkére kötötte az egyetértést és azt különösen, hogy a mi életünk egyetlen tükre az Evangélium legyen. — A csökölyi gyülekezet egyhangúlag megválasztott új lelkipásztorát Bosznai Endre eddigi hencsei lelkipásztort dec. 20-án fényes ünnepség keretében iktatta be állásába Dőczy József kisbajomi lelkipásztor. Felejthetetlen jelenet volt, amikor az új lelkipásztor édesapja, a nyugalomba vonult Bosznai Sándor, mint egykor Illyés Elizeusnak átadta az apa és nagyapa örökébe L;pő fiúnak a prófétai tisztet. A beiktatást társasebéd követte a parókián, melyen mintegy 80-an vettek részt. A társasebéden a helybeli róm. kath. plébános és mások köszöntötték az új lelkipásztort, aki válaszában hangsúlyozta a felekezeti békesség és összefogás fontosságát. •— Névváltoztatás. A Kormányzó úr a belügyminiszter előterjesztésére megengedte, hogy Monori Kovács Ferenc enyingi lelkész és kiskorú gyermekei: Éva és Ágnes, magyar nemességük és »Monori« előnevük érintetlenül hagyása mellett családi nevüket Monory-ra változtassák. — A nemesvámosi ref. egyház iskolájában advent utolsó vasárnapján szeretetvendégséggel egybekapcsolt teaestélyt rendeztek az egyház asszonyai és leányai a Nőegyesület pénztára javára a következő műsorral: Kezdőének 100. dics. Ima. Barcza Klára elemi iskolás: Bizalom Istenben és Szabó Eszter Kozma A.: Hitvallás költemény szavalata. Kisiskolás gyermekek: Ki a legjobb gyermek? előadása. Nagy Margit: Ti betlehemi angyalok Tóth Józseftől és Váradi Zsófia: Láttalak Istenem című szavalatok. Közben a tea felszolgálása. 101. dics.. Kajári Zsófia Kozma A.: Jézus a vendég című költeményszavalat. Nagyoknak: Karácsonyi jelenete. Sári Vilma: Áldott