Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-03-21 / 12. szám
52. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. A konferenciát Tusnádi Nagy András államtitkár nyitotta meg. A felvetődött kérdések között különösen hangsúlyozta, hogy főkövetelmény a gyülekezeti éneklésnek szebbé, sőt művészivé tétele, hogy méltó legyen az istentisztelet szelleméhez és csak azután lehet szó árral, hogy a magasabb zeneművészetet is bevezessük az istentisztelet keretébe. Ellenkező esetben éles diszharmónia fog mutatkozni. Az előadások folyamán szóba került az evangélikus liturgia és gyülekezeti éneklés mellett a református énekeskönyv és egyházi éneklés ügye is. Vikár Sándor felsorolta, hogy milyen mulasztások voltak akkor, amikor a régi, de főleg mikor aZ új énekeskönyvet összeállították. A régi énekdallamoknak egy jelentékeny szép és értékes részét kihagyták belőlük, elhanyagolták az eredeti ritmust, tekintet nélkül voltak az egyházi hangnemekre, amik azért voltak végzetes hibák, mert a konvent kötelezővé tette, s a korálkönyvek pl. már kénytelenek voltak az előírt hibákat követni. Revizió volna szükséges- A dicséretek jelenlegi anyagának megrostálása, az elfelejtett értékes, régi magyar dallamok felújítása és csak ez alapvető dolgok után lehet gondolni a gyülekezeti éneklés megjavítására. Az iskolai egyházi ének- és zenetanítás kérdésével sokat foglalkozott a konferencia. Sajnos, itt is a meglevő hiányok megállapítása volt a főtény és annak leszögezése, hogy a jelenlegi állapoton változtatni kell. Péschkó Zoltán a középiskolák rendszertelen énekoktatását tette szóvá, aminek a főoka az, hogy nincsenek főiskolát végzett tanárok, akik megfelelő képzettséggel és gyakorlattal rendelkezve, biztos kézzel irányíthatnák a zenei nevelést. Nincs kielégítő helyzet a theologiákon sem. Fontos kérdés a kántorképzés problémája, mely jelenlegi formájában szintén nem fogadható el. Gárdonyi Zoltán előadásának lényege az volt, hogy ma a kántorképesítő csak alapfokú zenei műveltséget ad az egyházi zene terén, már pedig ez nem lehet elég. Legalább a középfokú műveltséget el kell sajátítaniuk a kántoroknak, s hogy ez lehető legyen, a tanítóképző felvételi vizsgáján már a tanulóknak az alapfokú műveltséget igazolni kellene. A felső fokot pedig a továbbképző tanfolyamokon, vagy a zeneakadémián lehetne megszerezni. Isoz Kálmán pedig azt fejtette ki, hogy a zeneakadémia egyházzenei tanszaka jelen formájában nem életképes és sürgősen át kell szervezni, hogy egyházi zenészeket nevelhessen a protestáns egyházak és iskolák számára. E közelebbről érdekes kérdések mellett aztán számos más nevezetes gondolat és probléma vetődött fel. Kapi Béla a theologus szemszögéből nézve tárgyalta az egyházi zene szerepét, szóba került az egyházi zene és a nemzeti kultúra kapcsolata (Lajtha László), az orgonaépítés hibái (Árokháty Béla). Fölvetődött egy prot. egyházzenei társaság megalakítása, egyházzenei szaklap kifejlesztése, mely minden valószínűség szerint a Zeneközlöny lesz. És még sok más dolog, aminek itt a felsorolása is hosszú lenne. A rendkívül tartalmas két napos műsort Kovács Sándor evangélikus püspök zárta be. A zenei műsort illetőleg legelőször kell megemlítenünk a február 28-án a Zeneakadémián rendezett hangversenyt, melyen a négy budapesti protestáns gimnázium működött közre. Egyelőre persze, néhány kivételtől eltekintve, az ónémet protestáns egyházi zene irodalmához kell menni anyagért, hiszen míg nálunk csak tapogatózás folyik, ott már stílus van készen, bő irodalommal. Gyönyörű szép volt a zárókánon, melyet együttesen énekelt az 500 főnyi diákság „vig szívvel, szép zengő dallal Istenünket áldva“. Ha a konferencia eredményeit tekintjük, akkpr főképpen a hiányok beismerését állapíthatjuk meg. És ez, ha tekintettel vagyunk erre a nagyon elhanyagolt területre, eredménynek mondható. A megjavulásnak első feltétele a hibák őszinte megvallása. De ezzel együtt aztán nagy lehetőségek is nyíltak meg a munkálkodásra. Hatásának mérlegeléséhez még időben nagyon közel vagyunk a konferenciához, de talán már a közeljövő is éreztetni fogja. Tóth Kálmán theologus. Szülői értekezlet. Szülői értekezlet volt gimnáziumunkban március 12-én délután, amint erről már előző számunkban is hírt adtunk. A dísztermet teljesen megtöltő s a vidékről is szép számmal megjelent szülők és helybeli szállásadók nagy érdeklődéssel hallgatták az értekezlet tárgysorozatába felvett két pedagógiai kérdés kifejtését. Dr. Horváth Endre giinn. tanár erre a kérdésre adta meg a feleletet: Mikor támogathatjuk az iskola munkáját? Rámutatott azokra az előfeltételekre, melyek nélkül nem lehetünk az iskola segítségére. Pedig az iskola ma már nem tudja teljesíteni a reá váró fontos feladatot a külső tényezők támogatása nélkül. Hogy azonban értékes segítséget nyújthassunk az iskolának, első sorban ismernünk kell célkitűzését. Ma, amikor az egyén sorsa mellett a nemzet sorsa és jövője is bizonytalan, nem az egyén érdekei, hanem a közösségnek, a nemzetnek követelményei szabnak irányt a nevelésnek. Ha a nemzet jövőjét biztosítjuk, akkor ebben a közösségben az egyén is megtalálja boldogulását. A jövőt azonban csak kemény küzdelmek fes harcok árán biztosíthatjuk. Ehhez erős vértezetre van szükség, mely a cselekvő vallásosság, az áldozatos hazaszeretet, a tiszta erkölcs, az állhatatos szorgalom, a meg nem lazuló fegyelmezettség elszakíthatatlan szálaiból készül. S ezt a vértezetet már a szülői házból magával kell hoznia a tanulónak, az iskola azután sűrűbbé fonja e szálakat és ellenállóbbá teszi e vértezetet s kezébe adja a tanulónak a tudás és ismeretek fegyvereit. A győzelem reményével azonban csak akkor indulhatunk a harcba, ha válogatott sereggel rendelkezünk, melynek élén még válogatottabb vezetők állnak. Ezért szükséges a középiskolában, mely a magyar értelmiség vezetőit neveli, a szelekció, a válogatás vagy rostálás. Kifejtette az előadó, hogy ez úgy a közösségnek, mint az egyénnek is előnyére válik. Majd rámutatott arra a három pontra, amelyen legszembetűnőbb az iskola és a szülői ház felfogása közt a különbség, ez a három pont a tananyag, az iskolai fegyelmi szabályok és az osztályozás. Mindenkit meggyőző érvekkel bizonyította az előadó, hogy minden szülőnek, ki gyermekének s ezzel együtt nemzetének sorsát is szivén viseli, el kell fogadnia az iskola magasabb, tisztultabb felfogását s ha így meglesz az összhang az iskola és a szülői ház közölt, sokkal eredményesebb lesz ez a munka, melyet közösen kell végeznünk. E fejtegetések befejezése után az előadó feltette az egyes gondolatokhoz kapcsolódó kérdéseket, melyekre több értékes felelet és hozzászólás hangzott el, melyek mind azt bizonyították, hogy a szülők is teljes mértékben átérzik annak szükségét, hogy
