Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-03 / 1. szám

2. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. nevezni, ahol fele volt az önkéntes adomány az évi egyházi adónak, sőt olyat is, ahol több folyt be ado­mányokból, mint egyházi adóból. íme egy jele annak, hogy a hívek ráeszmélnek a gyülekezetben élés Jelki minőségére. Az önkéntes adakozásnak, bármily ki­csiny is az, protestáns szempontból van annyi értéke, mint a kirótt egyházi adó pontos megfizetésének. Egyházkerületünk területén a múlt évben hét új templom épült. Hét aranygyertyatartó. A hét templom közül kettő református, öt pedig közös az evangélikus testvérekkel. Négy gyülekezet nagy mértékben átala­kította, vagy teljesen újjá építette régi templomát. Hattal szaporodott azoknak a gyülekezeteknek száma, melyek újakkal pótolták a világháború idején nem­zeti célra igénybe vett harangjaikat. Számos egyház­­község tekintélyes összeget fordított egyházi épüle­teinek nagyobb mérvű tatarozására, esetleg újjáépí­tésére. Két új anyaegyházközség alakult olyan szórvány­területen, hol tiz évvel ezelőtt csaknem teljesen gon­dozatlanul éltek a hívek, kitéve a pásztor nélkül való nyájra várakozó szétszóródás és elkallódás veszélyé­nek. De semmivel sem kisebb jelentőségű ennél az a tény, hogy néhány missziói segédlelkészünk műkö­dik, akik Isten igéjének tündöklő világosságával, hó­dító szépségével és diadalmas erejével járják »az él­ményén« útját, hogy megkeressék és összegyüjtsék örvendező családdá hitünk cselédeit. Mind sűrűbben és sűrűbben olvashattuk az el­múlt esztendőben konferenciák rendezését. Presbiteri és ifjúsági konferenciák állottak a homloktérben. Eb­ből két örvendetes tényt állapíthatunk meg. Az egyik az, hogy a missziói tevékenység fokozatos kiépítése nem szünetel, sőt szépen megy előre. A másik pedig az, hogy ezeknek a konferenciáknak a rendezésében mind gyakrabban látjuk szerepelni a vliági elemet. Már vannak presbitereink, akiknek van mondanivaló­juk az egyházi életről, Jézus Krisztusról, akik nem szégyenük a Jézus Krisztus evangéliumát. Az az ör­vendetes ebben a tényben, hogy a presbiter már nem azt tartja kizárólagos feladatának, hogy az egyház­­községi közgyűlésen obstruáljon a lelkipásztorral szemben és — nem szólva egy csomó negatívumról — hogy csak adminisztráljon, hanem hogy a szó szo­ros értelmében a lelkipásztor első munkatársa legyen az egyházközség belső és külső építésében. Bár még nem tartunk ott, hogy elmondhatnánk: elvégeztük, amit el kellett végeznünk, de ezért a sok drága jeléért az alkotó egyházszeretetnek és építő munkának mi is elhelyezhetjük a hálaadás kövét: »mindeddig megsegített minket az Úr«. A határkőnél előre is nézünk. Nemcsak az a kö­telességünk, hogy a múlandóság felett tűnődjünk és elkészítsük a múlt számadását, hanem az is köteles­ségünk, hogy a jövő feladatairól képet alkossunk ma­gunknak. Nincs szánalmasabb élet, mint a program nélküli élet, még ha magánemberről van is szó. A program nélküli gyülekezet és mindennemű egyházi közület élete csak tengődés. Hivatásunk érzése, erőink fogyatékossága, feladataink sokfélesége és nagysága, az ellenünk folyó céltudatos támadás, de mindenek­­fölött Isten kegyelmének megtapasztalása kialakítja lelkűnkben azt a legfelségesebb bizonyosságot, hogy a református anyaszentegyháznak minden munkása Isten munkatársa. Ez nem privilégium, hanem szent elkötelezés, nem kegyes kontempláció, hanem komoly, munkára, misszióra, apostolkodásra való elhívás Isten országa érdekében. Épen ezért a program nélküli, | esetleges kapkodás jobbra-balra hazardirozás az Isten országával. I [ÍJ De amikor éppen előre nézünk és egyházkerüle­tünkben az anyaszentegyházra váró feladatokról aka­runk írni, kénytelenek vagyunk megvallani, hogy most már és ma, amikor ezeket a sorokat írjuk, kissé nehéz a feladat. Amidőn ennek a cikknek megírására lapunk felelős szerkesztőjétől felhívás érkezett, sok gondolatunk volt arról, hogy mi vár ránk és mit kel­lene tenni. Örülök, hogy karácsony előtt annyi volt gyülekezeti munkám, hogy nem értem rá azonnal a fel­hívás vételekor a cikk megírására. Örültem magának a gyülekezeti munkának is, de kiváltképen hálát adok az Úrnak azért, mert dr. Balogh Jenő, egyházkerüle­tünk mély hitű és áldott lelkű főgondnoka és az egye­temes konvent világi elnöke a Református Élet kará­csonyi számában igen határozottan és prófétai éles­látással körvonalazta tennivalóinkat. Üdvös volna, ha a jövőbe nézés és az egyházi felelősségtudat ezen iránytadó megnyilatkozását minden református lelki­­pásztor elolvashatná és meditálhatna fölötte. A magunk részéről helyesnek tartjuk főgondnok úr őnagyméltósága minden egyes tételét. Amit a szór­­ványkérdésrol, a mi egyházkerületünk égő sebéről, új egyházközségek szervezéséről, a hívek lelki gondo­zásának komoly végzéséről, a felekezeti béke meg­óvásáról, iskoláink és egyéb meglévő nitézményeink fenntartásáról és a szociális munka, a szociális prob­lémák rendszerbe foglalt követelményeiről elénk ál­lított, teljes egészében megvalósítandó feladatnak vél­jük. Belőle egy jottányit is elvenni kár lenné, csak kérni kell Isten áldását, hogy tudjuk azokat megvaló­sítani. Mindazáltal eredeti elgondolásunkhoz híven, Eőgondnok úr által megjelölt keretben legyen szabad a közel jövőben megoldásra váró feladatok sorában rámutatni a következőkre: az iratmisszió megszerve­zése, ifjúsági, főleg földműves ifjúsági vezető tanfo­lyamok szervezése, a népmisszió megvalósítása és végül a református egyházra váró egyetemes felada­toknak gyülekezeti életünkbe beépítése. Lapunk kö­vetkező számaiban ezekre a kérdésekre egyenként visszatérünk. Győry Elemér. A francia protestánsok egyházi életéből. 1. Egyesülési törekvések a reformátusok közt. A francia protestántizmust a kálvin-lutheri kü­lönbségen kívül a 19. sz. folyamán az orthodox és liberális theologiai irány küzdelme is szétválasztotta. 1872-ben az államkormány összehívta a reformátusok első országos zsinatát, de a liberálsiok tiltakoztak a Bois K■ által beterjesztett hitvallás ellen, s a zsinat meghiúsult. így a reformátusok két nagy csoportba tömörültek: az orthodoxok megalkották az »evangé­liumi református egyház«-at (theologiájuk Montauban, majd Montpellier), a liberálisok a »református egy­­ház«-at, melyhez egy főleg szociális érdeklődésű kö­zéppárt is tartozik (theologiájuk Pársiban van, a ta­nárikar reformátusokból és evangélikusokból áll). Egy harmadik kisebb csoport a »szabad evangéliumi egyház«. 1905 óta áll fenn a »Protestáns szövetség«, amely a lutheránusokat, methodistákat és baptistákat is magában foglalja. Ennek a szövetségnek elnöke Boegner Márk párisi ref. lelkipásztor, aki szeptember végén hazánkat s pápai főiskolánkat is meglátogatta,

Next

/
Oldalképek
Tartalom