Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-28 / 9. szám
40. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. tóttá a főiskola szegény tanulóit. Mind a kettőre igen, igen nagy szükség volt! Egy-két esztendeig szépen is ment minden. Rendesen befolytak a tagsági díjak, új alapítványok létesítésében is megnyilatkozott a tagok érdeklődésié. Azonban, mint ez nálunk rendesen történni szokott, lassanként kezdett lanyhulni az érdeklődés a Szövetség ügyei iránt. Közgyűlést a megjelentek csekély száma miatt alig tudtunk tartani; a választmányi gyűléseken is igen gyér számban jelentek meg a tagok. A tagsági díjak kezdtek elmaradozni; az elhunyt vagy kilépett tagok helyébe, mert ilyenek is bőven akadtak, nem tudtunk újakat szerezni. Amikor olvastam a lapokból, hogy más, hasonló célú Szövetségek mily élénk tevékenységet fejtenek ki, mindig bizonyos önvád fogott el, noha én ezen a téren is megtettem a magam kötelességét. Amikor tapasztalni kezdtem, hogy lanyhul az érdeklődés a Szövetség iránt, azokra a helyekre, ahol legalább tiz volt pápai diák lakik, mint Budapest, Debrecen, Miskolc, Székesfehérvár, Szombathely, Veszprém, egyegy kiváló társadalmi állást betöltő tagtársunkhoz fölhívást intéztem, hogy alakítsa meg a helyi Szövetséget, s olykor-olykor jöjjenek össze. Hogy az alakulás annál könnyebben megtörténhessék, megküldtem az ott vagy a környéken lakó tanulótársak névsorát is. Felhívásomra sehonnan sem kaptam választ! Már ebből magából is következtethettem volna, hogy nem történt semmi. Még jobban meggyőződtem erről egy alkalommal Miskolcon, ahol kormányképviselői minőségben fordultam meg s egy este összehívtam az ott lakó, volt pápai diákokat. Voltak vagy tizen. El is jöttek valamennyien. Nagyon örültek a velem váló találkozásnak; de nekem kellett őket egymással megismertetni. Bár egy városban laktak, nem tudták egymásról, hogy valamikor Pápán jártak iskolába. Majdnem ilyenformán jártam az idén Szeghalmon is, ahol szintén hat volt papai diákot fedeztem fel. Amikor megtudták, hogy ott vagyok, fölkerestek mind, örömmel újították föl diákköri emlékeiket; de jórészt én mutattam be őket egymásnak. Nem mehet az ember olyan részébe az országnak, ahol pápai diákot ne találna, nem is szólva Budapestről, ahol kétszáznál több volt pápai diák lakik. Ha találkozom velük, elhalmoznak a hála és szeretet jeleivel, ami kimondhatatlan boldogsággal tölti el a lelkemet; egymásról azonban keveset tudnak, legtöbb esetben nem is ismerik egymást. Ezen kellene valahogy segíteni! Talán a Kollégiumi Lapok tudnának valamit tenni ezen a téren? Hogy az elértéktelenedett alapítványok refundálhatók legyenek, megkerestem az alapítványtevők utódait, fölhívtam figyelmüket az elértéktelenedésre s kértem, hogy tegyenek valamit a helyreállításukra. Sajnos, ennek az akciómnak sem lett valami nagy sikere, amit a mai nehéz gazdasági viszonyok között megérteni könnyű s megbocsátani nem nehéz. Pedig ezzel a dologgal komolyan kell foglalkozni, mert a pápai ref. főiskola csak úgy töltheti be igazán a maga hivatását, ha a szegény, tehetséges fiukat segélyezi! Ezt pedig elsősorban az alapítványok utján teheti. Amint a pápai főiskola ezzel a tradícióval szakít, múltjával is szakít, s olyan lesz, mint a fa, melynek nincs gyökere. Tapasztalásból tudom, hogy milyen nehéz ma új alapítványokat szerezni; addig, mig ez nem sikerül, a Diákszövetség van hivatva arra, hogy a szegény »tehetséges« fiukat segélyezze. Ezért van rá szükség, hogy a Szövetség ügyét felkaroljuk. Azt a három pengő évi tagsági díjat mégis csak lefizethetné minden volt pápai diák, hiszen éreznie kell mindannyiuknak, hogy valamivel mégis csak tartoznak az alma maternak. Hogy azonban a látszólag csendes munkálkodás után azt ne gondolja valaki, hogy a Szövetség semmit sem csinált a lefolyt nyolc esztendő alatt, szinte kötelességemnek tartom közölni, hogy összegyűjtöttünk 8000 pengőt, mélyből 4000 pengőt tőkésítettünk, 4000 pengőt segélyképen kiosztottunk gimnáziumi tanulók és főiskolai hallgatók között. Ha csendben 'dolgoztunk is, valamit mégis tettünk! Azonban én nagyon szeretném, ha többet tudna tenni a Szövetség, azt pedig csak nagyobb érdeklődés mellett teheti. Hogy tudnánk ezt fölkelteni? Méltóztassanak hozzászólni! Az én időm innen-onnan lejár. Múlnak az évek egymás után; de a múló évek nem csökkentik bennem az érdeklődést a tehetséges, szegény fiúk támogatása iránt. Egyedül ez köt már a Szövetséghez is. Magyar nemzeti s ref. felekezeti szempontból is az ő felkarolásukat tartom a legfontosabbnak. Faragó János. Az egyház és a presbiter. — Presbiteri konferencia Kaposváron. — A falu és a város találkozása. Február 16-án a hűvös téli reggelen, csatakos utakon a Kaposvárt környékező tíz községből 150 presbiter kelt útra és igyekezett a városba, egész napra kiszakítva magát minden megszokott foglalkozásból. A falu nehezen megmozdítható népét testvéri hívás gyűjtötte egybe presbiteri konferenciára Kaposvárra. Hetes, Magyaratád, Magyaregres, Őrei, Somogyaszaló, Somogyjád, Edde, Szenna, Homokszentgyörgy, Nagybajom presbiterei jelentek meg az egyházmegyei belmissziói bizottság és a kaposvári egyház által rendezett konferencián. Kaposvár adta a konferencia résztvevőinek másik felét, presbiterekben és gyülekezeti, valamint egyesületi munkásokban szintén 150 főt, azonfelül a gyülekezet tagjai közül számos érdeklődő hallgatót, úgy hogy a kaposvári gyülekezeti ház nagyterme teljesen megtelt. A kaposvári egyház vendéglátó szeretete nemcsak a konferenciának adott helyet, hanem a vidéki résztvevők számára a hivatalnokok társaskörében ízletes és bőséges ebédről is gondoskodott, jelentékeny anyagi áldozatot is hozván a konferencia sikeréért. A konferencia hat bibliakör munkájával kezdődött, melyekben a konferencia tagjai ötvenes csoportokba beosztva vettek részt, még pedig a női icsioport Julianna diakonissza testvér, a férfiak pedig Antal Gábor, Fábián Mihály, Varga Gyula, Zákányt József és Kovács József lelkészek vezetésével. >A bibliatanulmányozás tárgya volt: Jézus mint orvos, Ján. 5:1—9. alapján. A bibliakörök munkája után a konferencia megnyitása és megalakulása következett. Halka Sándor esperes imádkozott, Kovács József missziói előadó megnyitó beszédet mondott, Csertán Márton lelkipásztor pedig a kaposvári egyház nevében üdvözölte a konferenciát. Az elnöklésre felkért dr. Matoícsy Sándor kaposvári főgondnok bejelentette az Országos Református Presbiteri Szövetség üzenetét és fel
