Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-21 / 8. szám
1937. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 37. oldal. Victor János | A magyar református egyház egyik leghűségesebb fia költözött el tőlünk id. Victor János nyug. polgári iskolai tanár halálával. Élete a csendben, de kitartóan dolgozó, szeretetével sokakat boldogító, hitével messze világító keresztyén ember élete volt. Olyan családból született, amelyben az IJr ügye volt mindig az első. Atyja, Victor Bernát, a Brit és Külföldi Bibliatársulat budapesti megbízottja volt, aki hosszú életen keresztül sokat tett az evangélium ügyéért hazánkban. Id. Victor Jánost isten sokféle tehetséggel áldotta meg, de ő korán egy területet választott ki, amelyen Urát szolgálni igyekezett. Már mint a Skót Misszió polgári iskolájának tanára, a Vasárnapi Iskolai mozgalomnak lett egyik leglelkesebb harcosa, nyugalomba vonulása óta pedig úgyszólván minden idejét ennek az ügynek szentelte. Nagyszerűen értett c gyermekek nyelvén. Vasárnapi iskolai mintatanításai szerte az egész országban sok hívet szereztek a vasárnapi iskolának. Bejárta Nagymagyarországot és mindenfelé vasárnapi iskolai tanfolyamokat rendezett egyházmegyénként és egyes körzetekben. Nyáron konferenciára hívta össze Tahiba a vasárnapi iskolai ügy munkásait, hogy minél megfelelőbb előkészülettel foghassanak hozzá szent munkájukhoz: a gyermekek Krisztushoz vezetéséhez. A Fecske című lapot eleitől fogva ő szerkesztette és legnagyobbrészt írta is. Hogy minő értéket jelent ez a kéthetenként megjelenő szaklap, azt majd akkor fogjuk igazán megérteni, amikor a vasárnapiiskola minden református gyülekezetnek szívügye lesz és örömmel fogják kibányászni A Fecske régi évfolyamaiban rejtőző útmutatásokat, módszeres feldolgozásokat. A Magyar Vasárnapi Iskolákat ő képviselte a Vasárnapi Iskolák Világszövetségénél. E tekintetben értékes szolgálatokat teljesített nemzetünk érdekében. Nemcsak jelentéseket küldött, de amikor tehette, személyesen megjelent a vasárnapiiskolai világkonferenciákon és sok jóbarátot szerzett hazánknak. Az ilyen utazásokra szükséges pénznek az előteremtése néha nagyon nehéz volt, de ő semmi fáradságtól sem riadt vissza. Amikor Los Angelesbe ment, csak New- Yorkig volt meg a hajójegye, onnét kezdve Amerikában előadásokat és hangversenyeket tartott a vasárnapi iskolákban és így szerezte meg a további útiköltséget. A múlt esztendőben már baj volt a szívével, a sok munka megviselte, szerettei aggódva engedték el Oslóba, ahova mintegy 10 tagból álló magyar küldöttséget vezetett a vasárnapi iskolai világkonferenciára. Hogy az “ilyen utakon szerzett barátságoknak hol lehet hasznát venni, érdekes eset történt 1918 decemberében. Kint jártunk az úgynevezett »protestáns békedelegációival Németalföldön. Egyik nap azzal bízta meg a delegáció vezetősége id. Victor Jánost és alulírottat, hogy menjünk el egy internálótáborba és próbáljunk levelet átjuttatni a táborban dolgozó kvékerek útján Angliába. Lassan indult a társalgás — ez volt az első alkalom, hogy a fegyverszünet után az ántánt hatalmakhoz tartozó emberekkel találkoztunk —, de csakhamar barátságos lett a hangulat, mert kiderült, hogy akit meg akartunk kérni a levél átjuttatására, annak apja — ismert keresztyén vezető ember — 10 esztendővel azelőtt Budapesten járt és épen id. Victor János volt Budapesten a kalauza. Tulajdonképen a vasárnapi iskolai munkában szerzett tapasztalatai vezették id. Victort a Hozsánna címő énekeskönyv összeállítására. Neki egyébként is pompás zenei érzéke volt, amelyet kitűnően kifejlesztett úgy elméleti tanulással, mint gyakorlással. Orgonáit, zongorázott. Mint zeneszerző több szép énekdallammal és kantatával dicsőítette Istent. A világháború alatt az Ilka-utcában levő hadikórházat vezette, a háború után pedig a külföldi gyermekakciókban vállalt jelentős munkát és sok száz magyar gyermek és szülő áldja őt a szíves készségért, mellyel ügyüket felkarolta. Vele találkozni, beszélgetni mindig lelki felfrissülést jelentett. Csupa derű volt; igazi jóság áradt egész személyiségéből. Szolgálni mindig kész volt. Tanácsai önzetlenek és becsesek, mindig a lényeget tekintők voltak. Állandóan ott járt a Mester közelében és ezért volt mindig gazdag a szeretetben. Dunántúl is sok helyen megfordult. Szolgálatait áldva emlegetjük, emlékét kegyelettel őrizzük. P. J. * KÖNYVISMERTETÉS ^ Baráti Mihály: Porlik, mint a szikla... Erdélyi képek. 80 lap. Debrecen, 1936. Ez a könyvecske is azon könyvek közül való, melyeket az Erdélyért rajongó szeretet és féltő aggodalom íratott meg szerzőjével. Járni, kelni, utazni Erdélyben úgy, hogy mindenütt, mindenben lássuk a földek, falvak, városok, várkastélyok, magános és intézményes értékek pusztulását: a legszomorúbb tény, szívbénító tapasztalat. A magyar faj sorsa és pusztulása ha nem is tragédia, de megdöbbentő elégia* melynek emésztő tűzében egyedül a vallásos lelkek erősödése a vigasztaló vonás egy jobb jövő reményében és érdekében. Erdély porlik, mint a szikla! Szomorú megállapítás, melynek végzetes rezignációját csak az isteni kegyelem enyhíti. Mig pl. Szászvároson, Déván, Désaknán, Parajdon, Zsibón, Zilahon, Baróton erősen érezhető a román céltudatos politika, addig pl. Szepsiszentgyörgyön, Tordán, főleg pedig Brassóban — örvendetes jelenség! — szakadatlanul folyik a magyarok rohamos térfoglalása. A Csikből és Udvarhelyről kiszorult székelyek vagy Brassóban telepesznek le, vagy a Regátba mennek át. A gőgös szászok akár Nagyszebenben, akár Besztercén, nemcsak semmi sorsközösséget nem éreznek az impérium változás óta a magyarokkal, hanem egyenesen segítenek az új gazdának, hogy az ősrégi gazdát szállásából kitúrják. Az állapot ugyanaz a két protestáns nép között, mint volt 1918 előtt! Fájdalmas megállapítása szerzőnknek az, hogy »a magyar reformátusok és a szász evangélikusok között nem jelent annyi közösséget az evangélium ügye Erdélyben, mint a magyar reformátusok és magyar katolikusok között a magyarság ügye!« Míg az oláh politika főleg a pópák és elvakult hivatalnokok kezében van, addig a magyarság szent
