Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-12-26 / 52. szám
1937. 251. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. egyházmegyei gondnok, Löké Károly felsőházi tag, Kiss Ernő esperesek, Kovács J. István dr. budapesti theol. tanár és Sz. Kun Béla dr. debreceni egyetemi tanár felszólalása után a Zsinat így formulázta meg a döntést: »A lelkipásztort életfogytig választják, de hetvenötödik életévének betöltésén túl szolgálatban nem maradhat«. A csütörtöki ülésnapon előbb Makláry Károly püspök a lelkészek áthelyezésére, Papp Ferenc dr1. tiszántúli középiskolai felügyelő a tanügyi törvény módosítására vonatkozó javaslatot terjesztette elő s a Zsinat ezekben a belső kérdésekben határozott. Azután Kováts J. István dr. budapesti theol. akad. tanár nagyhatású előadói beszédben vázolta fel a reverzális-kérdést, amely — hangoztatta — a nemzet lelki egységének biztosítása szempontjából igen nagy jelentőségű. »Ez azonban — folytatta Kováts J. István dr. — nem jelenti azt, hogy a híveket áldozatul dobjuk oda. Boldogok volnánk, ha a római katolikus egyház kiegyenlítő álláspontra jutna, hiszen a hívek tízezreit idegeníti el saját magától is ... A kérdésnek lelki területen való megoldása csak évtizedek alatt érhetik meg, ezért van szükség törvényes rendezésre, a szükség az ajtón zörget. A szélsőséges megtorlási gondolat és az elhanyagolás között meg kellett találni a kiegyenlítést és a zsinati javaslat előkészítői a lehető legteljesebb körültekintéssel igyekeztek sürgős és jó megoldásra jutni«. Kováts professzor azzal végezte, hogy meg kell oltalmazni a református egyház életbevágó érdekeit. Görömbei Péter nagykállói lelkipásztor arra mutat, hogy ez a probléma már körülbelül háromszáz éve kisért. Történeti visszatekintés után Görömbei a legnagyobb mértékben szomorúnak mondja, hogy uton-utfélen hirdetik: a nemkatolikus lelkész előtt megkötött vegyesházasság — törvénytelen, ágyasság! Erdős Károly dr. debreceni egyetemi tanár: Fájdalmas dolog, hogy bennünket egy körünkön kívül álló szervezet kényszerít törvényes intézkedésre, amely éppenúgy Krisztus egyházának nevezi magát, mint mi... Kiss Zsigmond abonyi esperes-lelkész erőteljesebb missziói munkát kíván. Vájjon hogyan tud megállani a kis magyar sziget mindenféle ostromok közepet!, ha a reverzalis sebek be nem gyógyíthatók?! Csak a reverzálist megengedő 1894:XXX1I. törvénycikk eltörlése segít. Farkas István tiszáninneni püspök elismeri, hogy az ügy elsősorban lelki és missziói, mégse szűnhetünk meg — úgymond — appellálni a kormány és a római katolikus testvérek magyar belátására. Ezt eddig is megtettük, sajnos, eredménytelenül. Meg kell értenie minden érdekeltnek, hogy oda lesz így a magyar társadalom nyugalma. »A reverzális-vételre a katolikus egyház tanított bennünket, de a saját nyájunkhoz mindenkép ragaszkodunk.« Petri Pál dr. titkos tanácsos, nyug. kultuszállamtitkár szerint a reformátusokra rákényszerített önvédelmi harcról van szó. Szeretné, ha az erkölcstelenség és más bűnök ellen is, tehát minden egyházfegyelmi vonatkozásban egységes, szerves, összefoglaló intézkedések történnének. Felsorolja a törvényjavaslat hézagait, egyes pontokon enyhítene. Az intelligencia pásztorolására minden eddiginél nagyobb súlyt kell vetni. A pénteki ülés első szónoka Szentpéteri Kun Béla dr. egyetemi tanár volt, aki annak a gondolatát is elutasította, mintha a református egyház békebontó volna, amikor belső fegyelmét kiépíteni akarja. Csupán védekezik és az ellen emel óvást, hogy egyik híve se tarthassa alsóbbrendünek a maga egyházát a másénál. Az Urasztalához ne járulhasson hűtlen egyháztag. Ezen a téren káros volna a mértéknélküli szabadelvüség, mert ez — öngyilkossághoz vezet. Az Urasztalától való eltiltásra meg kell állapítani a komoly minimumot. Ravasz László dr. püspök,, titkos tanácsos volt a következő felszólaló, aki elkész-elnöki székét Farkas István püspöknek adva át, kifejtette véleményét. Ilyen kérdést azzal a felelősséggel nézzünk — mondotta Ravasz László —, amellyel tartozunk az egyház Lírának. El lehet-e valakit tiltani az Úrvacsorától, vagy sem, ez a kérdés már el van döntve az eddigi egyházi törvényben is s ha a református egyház a fegyelem alapelveiről letesz, éppen olyan mérhetetlen öncsonkítást végez, mintha az igehirdetésről, vagy a sákramentumok kiszolgáltatásáról mond le. Tiszta igehirdetés, helyes adminisztráció és komoly egyházfegyelem, ez három pillére az egyház életének. — A Heidelbergi Káté 82. kérdésére adott felelet világosan »nem«-mel felel a problémánkra, bocsáthatók-e a hűtlen egyháztagok Úrvacsorához. Tehát az egyháznak nem joga, hanem Isten előtti kötelessége, hogy ezeket »a mennyország kulcsaival élvén, kebeléből mindaddig kizárja«, amíg megjobbulást fel nem mutatnak. Ezt pedig a Heidelbergi Káté a Szentirásból vette: »Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened (nemcsak személyt, hanem a gyülekezetét is jelenti ez, jegyzi meg Ravasz püspök), menj el és dorgáld meg s ha nem hallgat read, mondd meg a gyülekezetnek és ha arra sem hallgat, legyen olyan előttek, mint a pogány és a vámszedő. Bizony mondom, amit megkötöttetek a földön, a mennyben is kötve lészen«. — Ne méltóztassanak tehát érzelmi romantikát űzni, hogy az evangéliumi szeretet kizárná az egyházfegyelmet. Az evangéliumi egyház állítja, hogy fegyelmi eljárása egy nagyobb szerétéiből származik, amely nem alkuszik meg, küzd a lélekért, Isten igazságáért és önmaga tisztaságáért. Nehéz dolog, de meg kell lennie: szeretettel, hűségesen, reménykedve és keményen fegyelmezni s emellett mindig szeretni! Ebben a kérdésben nem lehet helye érzelmeknek, amelyek végeredményben — szeretetellenesek... Az 1868:53. törvénycikk visszaállítása nagyszerűen megoldaná a kérdést? A magyar jogrendszernek kiváló alkotása, nagyjelentőségű békességszerző munkát végzétt és a hozzávaló visszatérés mindig a bölcs, magyar szabadelvű, kiegyensúlyozó egyházpolitikának volna ténye, most azonban hagyjuk el a vita anyagából. Elmondta ezután Ravasz László, hogy a reverzális-törvényt a többség már negyven esztendeje gyakorolja a kisebbség ellen, — mit tett az állam arranézve, hogy megvédjen minket? Már pedig a református egyházat túlzó és helytelen magatartások kiszámíthatatlan következményeitől meg kell védeni. A helyzet feszül, keserűségek egyre gyűlnek, nemcsak a pásztor harcol a keze közül kiszakított minden egyes lélekért, hanem gyülekezetek, közösségek egyre inkáibb elkeserednek, egyre inkább tömegek mozdulnak meg — nem a mi hibánkból. — És én pedig azért helyeslem a tervezett törvényt — úgymond Ravasz László —, mert meg akarom óvni a magyar református egyházat attól, hogy
