Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-12-12 / 50. szám
242. olüíp DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. annak a drága örökségnek a megtartásáért, amelyet az elköltözőitek hagytak reánk. Kovács József is egy volt azon tanítók közül, akik hűséges szolgái voltak az anyaszentegyháznak, kertészei az anyaszentegyház veteményes kertjének. Hogy milyen hű volt a rábizottakban, arról meggyőződhettem akkor, mikor temetésére Adásztevelre kimentem. Szorgos nyári munka idején, június 14-én volt a temetése, de az egész községben senki sem maradt el a temetéséről. Mindenki otthagyta a nyári takarodási munkát és ünneplőbe öltözve elment a 21 évvel ezelőtt nyugalomba vonult tanítójának a végtisztességtételére. De nemcsak hogy elmentek, hanem siettek bizonyságot tenni egymásután az ő volt hű tanítójukról az emberek. Könnyes meghatottsággal mondották: Engem is ő tanított! Az Isten áldja meg azért, ahogyan tanított! Neki köszönhetem, hogy ember lett belőlem! Rengeteg ember hullámzott a teveli templom előtt és körül, de valamennyinek a szemében könny ragyogott. Könnyes bizonyság amellett, hogy Kovács József jó és hű tanító volt, derék nevelő és igaz ember volt. 1856-ban született Pápán, itt végezte tanulmányait, itt szerezte oklevelét. Kezemben van »Főiskolai bizonyítványa a helv. hitv. dunántúli egyházkerület pápai tanintézetétől«, melyet Vali Ferenc ny. r. neveléstanár és főiskolai igazgató sajátkezüleg állított ki, rajta az alma mater ismerős pecsétje, 1874-ből. Ez a bizonyítvány sok mindenről beszél. Beszél a drága emlékezetű, nagyhírű Váli Ferenc tanár úrról, a kedves Váli bácsiról. Beszél arról az időről, amikor mi dunántúli helvét hitvallók olyan nagy valakik voltunk, hogy még tanííóképezdénk is volt. Aztán kezemben van Liszkay József pápai lelkész és Halasi István pápai tanító által szép gyöngy-betűkkel kiállított szolgálati bizonyítványa, »melynek erejénél fogva tanusíttatik, hogy Kovács József neveléstant hallgató tanuló az 1872/73. iskolaévre a pápai elemi iskolában felfogadtatván, mint tanító-gyakornok egy évig működött. Tanusíttatik, hogy erkölcsös önviselet mellett ernyedetlen szorgalmat és kellő élénkséget tanúsított, és a kisdedekkeli gyengéd bánásmódban tüntette ki magát.«- — íme »a kellő élénkség és gyengéd bánásmód« a tanításban nem a mai híres nevelők találmánya. Nincs semmi új dolog a nap alatt. A Kovács Józsefek, ezek a lenézett, régi világból való emberek, a nemzetnek ezek a régi pedagógusai, akarom mondani napszámosai, már 65 évvel ezelőtt csinálták azt, amit mint új találmányt találnak fel a mai modern pedagógusok. Mi hajlandók vagyunk azt hinni sokszor, hogy csak mink tudunk valamit, pedig az, igazság az, hogy a minden élők útján elment régiek is tudtak valamit. Elég mozgalmas élete volt Kovács Józsefnek, mert kezemben van egy másik bizonyítványa is, amelyet meg Somogyi Gyula egyházasrádóci evang. reform, lelkész állított ki 1875-ben, amely szintén »a gyermekek körüli tapintatos bánását és ügyes modorát« dicséri, amely által a gyülekezet összes tagjainak szeretetét és közbecsülését kiérdemelte. Kovács József 1888-tól 1916-ig szolgált az adászteveli gyülekezetben. Amint a családi értesítője mutatja, gyermekei mind ott ültek már szerény és szegény asztala körül, mire a tanítói fizetéskiegészítő államsegély megérkezett. 1881-től, Dezső fiának születésétől 1895-ig, Maris'ka leányának születéséig 14 kemény év tellett el, mely alatt nyolc gyermeket látott asztala körül, mint olajvesszőt s mely idő alatt még nem volt államsegély. Mi, akik nehezen tudunk megélni az államsegélyek korszakában, mi akik annyit panaszkodunk: nézzünk erre a Kovács Józsefre, az egykori teveli tanítóra, aki nyolc gyermeket tanított államsegély nélkül és amellett »kellő élénkséget« és »gyengéd bánásmódot« tudott tanúsítani az iskolában. Hát igazán tanulhatunk tőle. Igazán tisztelettel hajolhatunk meg az emlékezete előtt! — Hogyan volt lehetséges annyi gyermeknek tisztességes felnevelése? Úgy, hogy ezen mi pátriárkáinknál a kevéssel beérő egyszerűség nem beszéd, hanem élet volt. Azt hallom a gyermekeitől, hogy krumpliból is csak két darabot tettek ki egynek-egynek, kávét pedig csak nagy ünnepen kaptak. így nevelődtek az egykori teveli iskolatanító gyermekei és lettek belőlük derék emberek: Kovács Dezső nyugalmazott sárospataki tanítóképzőintézeti igazgató, Kovács Miklós már szintén nyugalomba vonult nyárádi igazgató-tanító, Kovács Karolina, férjezett Páhány Jánósne és Kovács Mariska, férjezett Kovács Miklósné, mihályházai jegyzőné. Az adászteveli akáclombos temetőkert új lakója, Kovács József volt tanító olyan példát adott az utókornak a nemes egyszerűségben, az evangéliom megélésében, az egyház és iskola hű szeretetében, a mindennél előbbrevaló kötelességteljesítésben, egy életrevaló munkás nemzedék felnevelésében, amiért érdemes emlékezetét e lap hasábjain megörökíteni. A teveli hívek között, főleg a középkorúak és idősebbek között, akik tanítványai voltak, szem nem maradt szárazon, mikor Szakái Ernő szolgatársunk a szószéken elparentált'a. De talán pályatársai között is lesznek, sőt mindnyájunk között lesznek, akik ejtünk egy könnyet a hű munkás emlékezetére és azt mondjuk: Szép élet volt, tanulságos élet volt, Isten dicsőségét szolgáló, áldásos élet volt. A híveknek megígért korona legyen hívségének jutalma. Pápa, 1937 dec. 2. Ólé Sándor. Lelkészi továbbképzés. „Nód földe“* »Nód földe« régi vesszőparipa. Vogt Károly lovagolt rajta először és úgylátszik, azóta is sokan felülnek rá; ezzel akarta megdönteni az emberiségnek egy emberpártól való származástanát. (Lásd: »Erős Lajos Apologetika« 217. lap.) Vogt Károly azt mondja, hogy: a bibliai »vallásos legenda feltételezi, hogy Ádám teremtése előtt már be volt népesedve a föld; mert á Gén. 4-ik részében azt olvassuk, hogy mikor Kain Ábelt megölte, bújdosóvá tette őt Isten, meg is bélyegezte, hogy '»senki meg ne ölje, aki rátaláld. Kain elbújdosott Nód tartományába és ott megházasodott, várost épített stb. Hogy értsük ezt? — kérdezi Vogt. — »Hiszen a Kain gyilkossága után az Ádám összes ivadéka csak a gyilkos Káinból állott, mert Set ti és a többi fiai lés leányai akkor még meg sem születtek? — Hát a várost kinek a számára építette Kain? — Kinek a leányát vette nőül. — És kikre tekintettel történt a megbélyegzés? — Kiktől félt Kain?... stb.« Tehát * E cikk már rég kezünkben volt, de hely szűke miatt eddig még nem közölhettük.
