Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-21 / 47. szám
226. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. @@®®@@®@®@@®®®@@@®®@@®®®®®®®@®®®3®®®®®S ® Sí I VEGYESEK I ® @ S®@@®®@®®®®@®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®@S — Az országos zsinatot dec. 7. d. e. 10 órára öszszehivták. A meghívót dr. Balogh Jenő zsinati világi elnök és dr. Ravasz László zsinati helyettes lelkészt elnök írták alá. A zsinat elé kerülő javaslatokat a konventj iroda már szintén szétküldötte, azokkal e napokban foglalkoznak az egyházmegyék. Lapunk részéről egy lelkészi és egy világi egyént kértünk fel a javaslatokhoz való hozzászólásra. Dr. Tornyos György hozzászólását lapunk mai számában közöljük, a másik hozzászólást pedig Szűcs József esperes tollából a következő számunkban hozzuk. — A Magyar Kálvin Szövetség választmánya folyó hó 12-én tartotta őszi ülését Bernát István m. kir. titkos tanácsos, világi elnök és bilkei Pap István ny. theol. tanár lelkészi alelnök elnöklete alatt. Dr. Kováts J. István ny. államtitkár, theol. tanár tartott előadást nagy érdeklődés mellett kanadai útjáról, majd dr. Bernát Gyula az angol házassági törvényjavaslatot ismertette, amelj a házasságfelbontást kívánja megnehezíteni. Fontosnak tartaná, hogy a magyar törvényhozás is hasonló alapon nehezítené meg a házasságfelbontást. Dr. Pores István igazgató a folyó ügyekről tett jelentést, majd ismét dr. Bernát Gyula foglalkozott a városbatódulás okaival és ennek felkutatására vonatkozó munkálatokat ismertette. Zakar Ferenc javaslatot terjesztett elő a helyi, különösen pedig a budapesti helyi Kálvin Szövetségek megszervezése tárgyában. A választmány szükségesnek tartván a helyi szövetségek mielőbbi megszervezését, a javaslatot egyhangúlag elfogadta. > — A Barsi Ref. Egyházmegye Lelkészegyesülete nov. !7-én Léván a ref. egyház nagy tanácstermében fél 9 órai kezdettel tartotta őszi rendes közgyűlését a következő tárgysorral: ). Áhítat: Patay Gyula nagypeszeki lelkész. 2. Elnöki megnyitó : Szabó S. Zsigmond bajkai lalkész. 3. Emlékbeszéd néhai Bajkay Zsigmond nagyodi és Boldizsár György mohi-i lelkészek felett: Soós G. Endre mohi-i lelkész. 4. „Mit látok és hallok népünk portáin“ székfoglalói értekezés : Szűcs Lajos szódói lelkész. 5. „Mit mond az Újtestamentum a babonáról?“ székfoglalói értekezés: Nagy István alsófegyverneki lelkész. 6. „Az összefogás lényege, munkamódszere és lehetőségei.“ Sörös Béla losonci lelkész. 7. A Helvetia kérdés. Gunst K. Lajos, a Ref. Bizt. Iroda igazgatója. 8. Indítványok. , — Az alsoki ref. gyülekezetnek lélekemelő ünnepélye volt nov. 14-én. József császár engedélyével 1787. évben épült temploma fennállásának 150 éves évfordulóját ünnepelte. A rossz idő ellenére is zsúfolásig megtelt templomban a jubileumi istentisztelet sorrendje a következő volt: 1. Felálló ének 7. dics. 1. v. 2. Fő ének; alkalmi ének a LXXXIV. zsolt. dallamára, mely 50 évvel ezelőtt a templom 100 éves jubileumi Ünnepélyén is énekeltetett. 3. A szószéki szolgálatot Beck Gergely somogykutasi lelkész végezte, kinek ünnepi beszéde előtt az alsoki nőegylet énekkara: »Mindig velem« c. éneket énekelte. 4. Pókos Katalin szavalta Baja Mihály: »Öregtemplom ünnepén« c. alkalmi költeményét. 5. A nőegylet énekkara: »Itt vagyok óh Uram a Te szent házadban« c. éneket énekelte. 6. Pókos Sándor elszavalta Varasdy Imre: »Hiszek« c. költeményét. 7. Csonka Jenő a gyülekezet lelkésze alkalmi beszéd keretében szólt azokról a lelkipásztorokról, kik a templom építése óta Isten ügyét szolgáltak az alsoki gyülekezetben; majd megáldotta az örömünnepet ülő gyülekezetét. 8. Az ünnepélyt urvacsoraosztás zárta be, mely alkalommal az urasztali szolgálatot Szikszay László belegi lelkipásztor végezte. — Mint arra méltót, e helyen is megemlítjük, hogy a szép ünnepély alkalmával a múlt évben alakult s a lelkészné vezetésével rendeltetését nemesen betöltő nőegylet a jubiláló templomot 320 P értékű kókusz futószőnyeggel szerelte fel. — Egy öreg házaspár. A Szombathelyi Reformátusok Lapja novemberi számában olvassuk a következő megkapó hírt: Férj is, feleség is jól túl vannak a hetvenen. Házukat átíratták egy örökösre, aki ezért, amig élnek, havi 50 pengőt es egyszoba-konyhás lakást ad nekik. Ebből éldegélnek. De azért még majdnem minden elsején 5—5 pengőt hoznak a templomra. És 14 pengő évi egyházi adót fizetnek! Pedig de jólesne nekik is az a pénz! Volt 1000 pengőjük, amit még valamikor régen, munkabíró korukban keservesen kuporgattak meg. Azt az ezer pengőt most ideadták az egyháznak, azzal, hogy amig élnek, öt százalékos kamatot adjon az egyház érte s az ezer pengő az egyházé lesz, ha az Isten elszólítja őket. Papp bácsi és Papp bácsi ez a házaspár. Öregek, szegények, de gazdag ta szívük. Jegyezzük meg a nevüket. Papp János és Papp Jánosné. És szívleljük meg a példájukat! — A gyermekleiket pompásan ismerő Hastings gyermekistentiszteleti beszégeinek utolsó (hatodik) kötete Ravasz László püspök iránytadó bevezető tanulmányával A gyermekistentisztelet és a vasárnapi iskola kérdéséről pár hét múlva, még karácsony előtt megjelenik a budapesti ref. vallásoktató testület kiadásában. A 160 oldalas csinos kötetnek ára fűzve 3‘ 20 pengő, egész vászon kötésben 4‘ 60 pengő Theológusok, s. lelkészek a füzöttet 2‘ 40 P-ért kapják. Előjegyezni lehet a következő címen: Ref. Vallásoktató Testület Bp. IX. Kálvintér 8. VVWWOVWWVWW WVWVWVVVOVV »Oft S=jí HIVATALOS RÉSZ !j=i ^*«*—••—•—•••••••••••••—•———>•** A dunántúli ref. egyházker. püspöki hivatalától. 3427/1937. szám. F elhívás. Az országos zsinat elnöksége 6724/1937. szám alatt felhívott, hogy a részben nyugalomba vonulás, részben rendes képviselővé választás folytán megüresedett három zsinati lelkészi pótképviselői helynek szabályszerű választás útján való betöltése iránt intézkedjem. Felhívom azért az egyházközségek presbitériumait, hogy ez állások betöltésére irányuló szavazataikat az illetékes esperes! hivatalhoz folyó évi dec. hd 8-ig küldjék be, az esperes urakat pedig felkérem, hogy a beérkezett szavazatokat jegyzék kíséretében a püspöki hivatalhoz folyó .évi december hó 10-ig felterjeszteni szíveskedjenek. A szavazati lapot és megfelelő borítékot a püspöki hivatal szétküldötte. Pápán, 1937. évi november hó 19-én. Medgyasszay Vince püspök. Pápa, 1937. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.