Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-11-14 / 46. szám

Negyvennyolcadik évfolyam.

46. szám.

Pápa, 1937 november 14.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

________________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ________________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK -----------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA> FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Lelkipásztor teendői a reverzális körül.*

Sokáig nem beszéltünk mi hangosan fajtánk és egyházunk e vérző sebéről. Nem félelemből, de pusztán óvatosságból, főként mi dunántúli reformátusok, kik mindig a békéért teszünk, gyakran a béke müatt mindent nem teszünk, mi, kik szinte mindenütt a kisebbség halkabb szavú, kisebb igényű, sokat tűrő, kevésnek is igen örvendező népe vagyunk, kik alig ismerjük azt a bizonyos papzsákot, de inkább azt a mély papzsebet, mellyel sok mindent zsebre lehet tenni, mi, akik minden erőnkkel iparkodunk azt a híres és inagyon kívánatos hidat építeni, de sokszor csak a keserűség miatt kicsorduló könnyünkön Íveli azt meg a mindig várt szebb jövő reménysugara.

Hányszor kergetünk délibábokat, hányszor ringatjuk magunkat csalóka álmokba, mikor előkelő helyekről messze határokig ható szónoklatokból, vagy gyönyörűen megírt cikkekből, kirepülnek a felekezeti békülékenység, vagy békesség könnyüszárnyú, szépszavú galambjai, de úgy megkeseredik az a kis öröm, amikor látjuk, hogy a gyakorlati élet reverzális vadászata hogyan vérzi szíven, vagy fojtja meg selyemzsinórával a békesség szelíd madárkáit, amikor az egyetlen Megtartó hivatalos szolgái civilben földig lengetjük egymásnak kalapunk, de papi süvegünk még mindig nem tudjuk együtt levenni az Isten előtt, amikor fehér asztalnál kölcsönösen megéltetjük egymást, de a zöld asztalhoz még mindig nem tudunk leülni közös tanácskozásra, hogy a keresztyénnek nevezett magyar életből Isten ügyéért érzett szent felelősségből, magyarságunk iránti áldozatos szeretetből közösen űzzünk el minden pogányságot. Kergessük ki a betolakodott ellenséget, az embertelen és krisztustalan reverzáliskényszert, mely megakadályozza, hogy ebben az országban krisztushivő magyar emberek hitök miatt egymásnak egyenjogú, egymással békességben élő testvérei legyenek.

Ne vegye rossz néven tőlünk senki, hogy beszélünk, sőt teendőkről beszélünk s ha tán olykor kicsit keserű a szánk íZe s nem olyan síma a beszédünk, amilyen ehhez a kényes témához illene, legyen mentségünkre az a nyiltszivűség és teljes őszinteség, amelyre az egyik igen tiszteletreméltó veszprémi prelátuskanonok hivatkozott első látogatásom alkalmával: »Kedves testvér, az a nagy baj, hogy mi nem vagyunk elég őszinték egymáshoz«. Ne vezessen minket harag, vagy gyűlölet, de a legteljesebb éptíési szándék, amely bőviben rójja reánk a pozitív irányú teendőket.

A lelkipásztor legelső teendője a reverzális körül, hogy érezze a felelősséget, ne legyen iránta közömbös,

* Irta és a dunántúli református egyházkerület lelkészértekezletén felolvast Boda József veszprémi lelkipásztor, t

í A

de érdeklődése karolja fel, mint egyháza ma 'leglegégetőbb és legegyetemesebb naj^y baját, még akkor is, ha őt, illetve az ő gyülekezetét közvetlenül nem ■érintené. Köszönje meg Istennek, ha olyan helyre vezérelte, ahol nem rettegtetik a vegyes házasságok körül csapongó haláhnadarak, amelyek kiragadják az iskolából és templomból a ref. jövendőt, a gyermeket. Sokszor még a családból is. Az egyház a Krisztus teste. Ha egy tag szenved, az egész érzi azt. Az alföldi tömbgyülekezeteknek, főleg lelkipásztoraiknak ■nem lehetnek közömbösek a dunántúli szórványok szenvedő lelkei, sem ezek vergődő pásztorai, csakúgy, ahogy egy somogyországi szinreformátus falu lelkipásztora imádságában kell hordozza a tihanyi félsziget törpe kisebbségében is élő és élni akaró, haranglábas gyülekezetét és papját.

Lásson világosan. Lássa meg a mai való helyzetet, úgy amint van, s nem lesz szüksége sötét szemüvegre, hogy szomorúnak lássa a jövendőt, ha a mai állapotok fennmaradnak. Lássa meg azt a felmérhetetlen kárt, amit egyházunknak és magyarságunknak lelkileg, erkölcsileg, sőt anyagilag is, á reverzális hajsza okoz, azt a könnytengert, amit kényszeregyezség előtt álló menyasszonyok sírnak össze, azt a vereséget, amit hitük és szerelmükért vivődő vőlegények szenvednek, azt a sok megszégyenítést és orcapirulást, amik a hitvesi és szülői önérzetet felkorbácsoló klerikális Ítéletek miatt érik az egy örök Isten nevében, de nem kath. templomban esküdött, tisztán és becsületesen élő családokat- Lássa meg a harcot, amelyik zöld asztalok mellől irányítódik, sokszor hatósági támogatásban is részesül, kigyómódra siklik s csak akkor jajdul fel az áldozat, amikor égeti a marás. Lássa meg a túlhajtott reverzális harc szörnyű visszahatásait a családi életre, amelynek békéjét és nyugalmát dúlja fel éppen a családi élet válságának idején, lássa meg azt a társadalmi szakadást, melyben eltávolodnak egymástól a közös magyar sors hordozására, egységre és összefogásra teremtett testvérszivek s a szakadékokon szivárognak be nemzet és Istenellenes áramlatok.

Figyelje meg, milyen óriási jelentősége van a reverzális harcnak egyházpolitikai vonatkozásban, iNemcsak létszámot apaszt, de erőt csökkent, hitet ront le, öntudatot sorvaszt az állandó veszteség, a pusztulásra itéltség gyilkos letargiájába taszít. Hányszor tör fel egyházunkat féltő reformátusok ajkán, hogy nekünk nincs jövőnk.

Vallási vonatkozásban, az egyéni hitéletben való lassú sorvadás, a gyülekezeti közösségből való szép, csendes kimúlás mögött meg kell látni az ott lapuló reverzálist, melynek adója könnyelműen, szerelmes szájjal önmaga mondta ki ref. hite fölött a halálos ítéletet. Hitének lángja nincs, ha volna is kezdetben,