Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-09-26 / 39. szám
178. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. — Melius Juhász Péter 1561-ben írott, korunkra csak egyetlen példányban fennmaradt munkája: Pál apostolnak kolossébeliekhez küldött levelének prédikációk szerint való magyarázata jelenik meg kiadásomban október első felében, mint a „Reformáció és Ellenreformáció Evangéliumi Keresztyén Egyházi írói“ sorozat VII. kötete. A szinte páratlan értékű munkához dr. Révész Imre debreceni egyetemi professzor írt tanulmányt Melius igehirdetéséről. Tisztelettel kérem, hogy szíveskedjék ezt a könyvet megrendelni. A Praxis pietatis kedvező fogadtatása bátorít arra, hogy e munkának is minimálisra szabhatom az árát. Postai szállítással együtt ennek is csak egy pengő huszonöt fillér az ára, amely összeget csak a könyvben érkező csekklapon keli majd megküldeni. Szíveskedjék rendelését lehetőleg azonnal elküldeni, hogy a Patronusok és Fautorok névsorából, amely a kötet végére kerül, neve ne maradjon ki. Teljes tisztelettel: dr. Incze Gábor Budapest, II. Török-utca 4. — Kérelem. Megtörtént e héten is, hogy valamelyik egyházba a másik egyház hivatalos lapja is odakeveredett a' hibás postai kézbesítés következtében. Bizalommal kérjük lelkipásztortestvéreinket, hogy az ilyen eltévedt lapszámokat szíveskedjenek azonnal a megfelelő helyre továbbítani. 2 MMMMM—MMMMMM ««•••••••••• •»••••«••••• • ** i=jj HIVATALOS RÉSZ }[=i A dunántúli ref. egyházker. püspöki hivatalától. 2570/1937. szám. Körlevél a Nagy tiszteletű I.elkipásztor Urakhoz. Az Országos Frontharcos Szövetség megkeresése folytán fethivom, hogy a folyó évi október hó 3. napján a délelőtti istentisztelet alkalmával tartandó igehirdetésben emlékezzék meg a világháborúban résztvett s Isten kegyelméből mai napig életben levő frontharcosokról, s ezzel kapcsolatban hívja fel híveit édes magyar hazánknak áldozatos szeretetére. Istenitisztelet után 15 perces harangszó zengje lelkünk háláját Isten iránt a mi magyar frontharcos véreinknek a világháború zivatarai között lett irgalmas megtartásáért. Pápán, 1937. évi szeptember hó 24.-én. Medgyasszay Vince püspök. A belsősomogyi ref. egyházmegye elnökségétől. 1662/1937. szám. Értesítés és kérelem. Ezúton értesítjük az egyházmegye lelkészt karát, hogy mélt. dr. Tasnádi Nagy András államtitkár úrnak a belsősomogyi egyházmegye örökös tiszteletbeli gondnokává beiktatása a Bethlen Gábor szövetség csurgói ünnepélyével kapcsolatban f. évi október hó 23-án d. u. 1/26 órakor a gimnázium dísztermében tartandó egyházmegyei tanács ülés keretében fog megtörténni. Erre az alkalomra az összes lelkész urakat ezennel meghívjuk s kérjük, hogy a beiktatási aktuson minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Kutas—Erdőcsokonya, 1937 szeptember 17. Huszár Aladár s. k. Halka Sándor s. k. egyhm. gondnok. esperes. Csurgóvidéki lelkészi kör elnökétől. 62/1937. szám. Meghívó. A csurgóvidéki lelkészi kör tagjait folyó év október hó 5-én (kedd) Somogyszobon az iskolateremben tartandó értekezletre tisztelettel és szeretettel meghívom. Az értekezlet tárgya a november hó folyamán tartandó presbiteri konferencia hely ^s idejének megállapítása, s előadók felkérése. Kérem a lelkészi kör tagjait a pontos időben való megjelenésre. Előző értekezletről való elmaradások igazolandók. Görgeteg, 1937 szeptember 22-én. Kovács Károly ___________ leik. ért. elnök. Felhívások. Felhívom a gimnáziumunkban érettségizett főiskolás ifjakat, hogy Pápa m. város évi 300 pengős ösztöndíjáért, melyet a város főiskolánk négyszázéves fennállásának emlékére létesített, a főiskolai tanárikarhoz címzett kérvényeiket október 15-ig hozzám nyújtsák be. Jóelőmenetelü, jóviseletü, szegénysorsú ifjak pályázhatnak : elsősorban pápai származásúak, azután pápai járásbeliek, veszprémmegyeiek és dunántúliak jönnek szóba. Az ösztöndíjat a főiskolai tanárikar ítéli oda, s az ösztöndíjas azt főiskolai tanulmányainak folyamán élvezheti jó előmenetelének és jó magaviseletének igazolása esetén. Pápa, 1937* szeptember 25. Néhai Balassa Antal örököseit tisztelettel felhívom, hogy amennyiben a b. e. alapitó által tett s a pápai ref. főiskola kezelésében álló alapítvány 1936—37. évi jövedelmében részesülni kívánnak, kellően felszerelt és a főiskolai igazgatótanácshoz címzett kérvényeiket annak igazolásával, hogy a folyamodó az 1836—37. tanévben valamely közép- vagy főiskolának növendéke volt, október 15-ig küldjék be. Uj folyamodóknak okmányokkal kell igazolniuk a kápolnásnyéki Balassa családból származásukat. Az október 15. után érkező kérvényeket nem vehetjük figyelembe. Pápa, 1937 szeptember 25. Dr. Trócsányi Dezső ref. főiskolai igazgató. Kerelem. A konventi szerződés értelmében az egyházak tüzbiztosítási díjaikat szeptember 15-ig kötelesek az ORJÓ- hoz befizetni. Az ORJÓ minden egyháznak a maga idejében megküldötte a fizetési felhívást a tartozás megjelölésével s a pénz elküldéséhez csekket mellékelt. Eddigelé a tiszáninneni egyházkerület rendezte teljes összegében a díjfizetést, mig a többi egyházkerületből a tüzbiztosítási díjnak alig fele érkezett be. Minthogy az ORJÓ is kötelezve van a pontos díjfizetés érdekében szigorúan eljárni, tisztelettel kérjük a Nagytiszteletü Lelkész urakat, szíveskedjenek intézkedni, hogy az esedékes tüzbiztosítási díjak egyházuk részéről sürgősen befizettessenek. Szükséges ez az intézkedés azért is, hogy az egyes egyházkerületekkel is elszámolni lehessen. Ha netalán valahol r valamelyes információra volna szükség, kérjük az ORJÓ Kárbiztosítási Osztályához fordulni. Országos Református Jóléti és Gazdasági Társulati Egerházy Lajos ORJÓ igazgató. Pápa, 1937. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.