Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-09-26 / 39. szám
Negyvennyolcadik évfolyam. 39. szám. Pápa, 1937 szeptember 26. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _______________________________MEG JELENIK MINDEN VASÁRNAP._________________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK ------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Gondnoki megnyitó-beszéd. A belsősomogyi egyházmegye Csurgón 1937 augusztus hó 5-én tartott közgyűlésén elmondta dercsikai Huszár Aladár egyházmegyei gondnok. Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés ! A mai vészteljes, aggasztó időkben azt hiszem, hogy legaktuálisabb, ha felszólalásomat Ésaiás próféta szavaival kezdem, idézve Ésaiás könyve 60. rész 2. versében Írottakat: „Mert imé sötétség borítja a földet és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr és dicsősége rajtad megláttatik“. Sötétség borítja a földet ma is és éjszaka a népeket, mert hiszen mi ebben a sötétségben vakon tapogatózva rettegünk a holnaptól, mert sohasem lehet tudni, mit hoz a következő óra, vagy a következő perc. Húsz éve elmúlt már annak, hogy elviharzott fejünk felett a négy évig tartó borzalmas világháború, mely óriási véráldozatot kíván Európa népétől, de talán legnagyobbat ettől a szerencsétlen, megcsonkított magyar hazától, özvegyek és árvák seregét támasztva, nyomort, munkanélküliséget, szomorúságot és bánatot eredményezve mindenütt. És mikor mindenki várva várta, hogy eljön egy áldásos békekorszak, mely lehetővé fogja tenni az alkotó munkát, akkor várakozásunk beteljesülése helyett azt látjuk, hogy ma is sötétség van mindenütt, nincs egy fénysugár sehol, amelybe reménységünk belekapaszkodhatnék. Igen Tisztelt Egyházmegyei Közgyűlés! Ha én körültekintek ebben a mai szerencsétlen világban, ha kezembe veszek egy napilapot, igazán elborzadok, látva, hogy minden jelentéktelennek látszó eseménynek is milyen beláthatatlan következményei támadnak, mintha az emberek gondolkozása és erkölcsi felfogása teljesen megszűnt volna. Mintha kötéltáncot táncolna a világbéke. Százmilliók remegve lesik, nem billen-e meg egyensúlya, hogy lezuhanjon a mélységbe. Állandó a veszély, hogy a szörnyű spanyol polgárháború kicsap az ibériai félszigetről és lángba borítja Európát. De veszélyben van a béke a távol keleten is. Ma talán még kisebb csatározások folynak, ma már mozgósították Kína és Japán egész haderejét és senkisem tudja, hogy az elhajított kő hol áll meg, hol és kit talál meg. Amikor tudjuk, hogy Isten minden teremtménye, fű, fa, virág, ember a nap éltető sugarait állítja, mert hiszen látjuk, hogy a búzaszem a föld alatt hogyan küzd minden erejével a sötétség ellen, hogy kidughassa fejét a napvilágra s mikor kijött a földből az éltető nap elkezdi növelni, bokrosítani, mígnem meghozza gyümölcsét, vagy a kis pelyhes madár, mikor várja élelmet hozó anyját, s a napsugarat élvezve boldogan dicsőíti csicsergésével a mindenható Isten ajándékát, az éltető napsugarat, vagy nem látjuk-e az alvó csecsemőt, amikor reá vetődik az Isten napsugara s mosolyogva ébred fel és gömbölyű kezecskéivel gőgicsélve játszik a nap sugarával: S mindezt látva csupán mi emberek, Isten legtökéletesebb teremtményei tűrjük tétlenül az örök sötétséget, s tűrjük, hogy mindenkor, amíg ellenségeinknek úgy tetszik, ki legyünk szolgáltatva az ő bosszúvágytól fűtött ellenséges indulatuknak és tétlenül vájuk, hogy kicsiny csónakunk mikor merül el a háborgó tengerben*? Ha komolyan vizsgáljuk ennek a vigasztalan sötétségnek az okát, mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy eltávolodtunk Istentől. A világháború lezajlása után mindenki boldogan állapíthatta meg, hogy a véres borzalmak közelebb hoztak bennünket Istenhez, eleinte megteltek a templomok, növekedett a buzgóság, mélyült a hit az egész vonalon, minden felekezetben —, most, sajnos megint meglazult a buzgóság és ellanyhult az emberek nagy részének hithüsége s ezért van az, hogy körülöttünk a sötétségben mindenütt vészjelek hangzanak és ezekkel nekünk is élnünk kell, hogy segítséget kérjünk. Mindezek a tünetek s az összes világesemények kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy a háttérben Moszkva keze irányítja a játszmát. Hisz a nemzetek békét akarnak, a hatalmi viszonyok az összes európai államoknál kiegyensúlyozatlanok, tehát nem érettek a háborúra, azok, akik az országok sorsát intézik, érzik, hogy egy újabb világégés az egész európai civilizáció összeomlását eredményezhetné. Egyetlen állam van, amelynek érdeke a háború, ez a Szovjet. Hiszen már Lenin megírta a bolsevista külpolitika legfőbb irányelveit s művében azt mondja: „A kommunista politika gyakorlati feladata az, hogy a kapitalista államok ellenséges érzületét felhasználva, azokat egymás ellen uszítsa. Egyik államnak másik ellen támogatása elárulása a kommunizmusnak, de a szovjetnek mégis arra kell törekedni, hogy ezeket egymással szemben kijátssza.“ Megáll az eszünk, hogy ezeknek dacára azt látjuk, hogy kevés kivétellel csaknem minden kapitálista állam arra igyekszik, hogy ennek az ő vesztére törő kommunista államnak a barátságát megnyerje és boldogan kötnek velük szerződéseket, holott tudni kellene azt, hogy egyetlen ilyen szerződésnek sem lehet értéke, mert az ilyen szerződést a szovjet azzal a tudattal Írja alá, hogy azt önmagára kötelezőnek nem tartja. Az emberek vaksága, a szerencsétlen békeszerződések, melyeket a háborúban vesztes államokra' reákényszerítettek, az azok által okozott égbekiáltó igazságtalanságok olyan elkeseredést szítottak, ami a szovjetpolitika érdekében állandóan űzött izgatás számára rendkívül alkalmassá tette a talajt. Elképzelhetetlen, hogy ez a lehetetlen áramlat hogyan tarthatja magát még mindig, s hogyan lehetséges, hogy még mindig s mindenütt gurul a rubelek tömege, hogy a szovjet embert, papTTx REFORMÁTUS FŐISKOLA
