Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-09-19 / 38. szám

1937. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 169. oldal. alakítását célzó javaslatát helyesli, de megvalósítását csak akkor tartja lehetőnek, ha pénzbe jiem kerül. Egyházlátogatás reformja tárgyában azt kívánja, hogy az esperes necsak a presbitériummal, hanem a gyülekezet egészével érintkezzék. Felír az összeülendő zsinathoz, hogy mivel az anyaegyházközségek a két számértékű szavazatuk kö­zül az egyiket az általuk fenntartott iskolák után kap­ták, értelemszerűen adassék meg a felsőbb egyházi tisztségekre szavazásnál az egyszámértékü szavazati jog az iskolát fenntartó leányegyházközségeknek is. Felterjeszti a Konvent elé azt a véleményét, mely szerint az új nyugdíjtörvény teljes keresztülvitele az egyházakra, — különösen pedig a lelkipásztorokra akkora terhet ró, hogy azok azt elviselni képtelenek lesznek ez idő szerint. Missziói bizottság jelentése szerint minden gyü­lekezetben folyik a missziói munkának valamelyik ága, amelyik a hívek lelki szükségletének és igényének megfelel. Igen szép szeretetmunkát végeztek Pápán és Sopronban. Missziói egyházmegyei vagy kerületi lel­kész helyett inkább szórványgondozó lelkész beállítá­sát tartja szükségesnek az egyházmegyei közgyűlés. Egerházy Lajos tervezetét az egyház szociális és gazdasági programmjának megindítására és munkába vételére, mint értékes kiinduló alapot alkalmasnak s elfogadhatónak véli és örömmel üdvözli. Esperesi és számvevői jelentések az egyes pénztá­rak és azok számadásainak megvizsgálásáról sablono­sak voltak, mert minden pénztár rendben találtatott, a számadások kifogástalanok, vagyonkezelés, gazdálko­dás a gyülekezetekben is, az egyházmegyénél is lelki­­ismeretes és szabályszerű. Szabó Mária-alap reintegrálására az egyház­­megyei tanítóegyesület 200 P-t ajánlott fel. Gyámoldák működéséről szóló jelentést tudomá­sul vette a közgyűlés. Úgy az özvegy lelkésznek, mint az özvegy tanítónők szép segélyben Részesültek. Az egyházmegye gyülekezeteinek 1170 P segély osztatott ki. A pápai egyházközség úgy rótta le háláját a pápai főiskola volt és jelenlegi diákjainak azon áldoza­­tes cselekedetéért, mellyel új temploma tornyába egy 14 q-ás harangot ajándékoztak, hogy Diákharang-ala­­pot létesített, mely szerint e harang meghúzásából származó bevételeinek 50o/0-át, mint Diákharang-ala­­pítvány kamatát tekinti és azt minden évben 1/3 rész­ben theol. akad. hallgatók, 2/3 részben gimnáziumi tanulók között osztja ki szegény sorsú, jómagavise­­letüé legalább jó előmeneteld tanulók jutalmazására. Az erre vonatkozó alapító-levél jóváhagyatott. Több helyi jelentőségű kisebb ügy letárgyalása után a közgyűlés az esperes imájával és a Himnusz cléneklésével végződött. Július 29-én volt a missziói-, tanügyi bizottsági gyűlés, a gyámoldai közgyűlés, az egyházmegyei lel­készegyesület gyűlése, az előkészítő értekezlet, ame­lyek alapos munkát végeztek és a közgyűlést úgy elő­készítették, hogy annak tárgysorozata már délután 1/21 órára kimerült s nyomban megtartható volt a bírósági ülés, melynek tárgya az időszaki tanács meg­alakítása és egy közigazgatási ügy volt. (Vége.) Végh János. — A csákberényi ref. egyház presbitériuma a nyugdíjazás folytán megüresedett Il-od tanítói állásra Sándor István drávacsehi-i kántortanítót választotta meg. Felhívjuk a Nagytiszteleíü Lelkipásztor Urak figyelmét, hogy a folyó hó 26-án, mint szeptember utolsó vasárnapján befolyó persely­pénz a Brit és Külföldi Bibliaterjesztö Társu­lat javára lesz fordítandó. A begy ülő persely­pénzt a kerületi és főiskolai pénztár címére (Pápa) kell beküldeni. ®®@ §s @®®@@®®®®® ®@®®®®®®®®®®®@®® ® ®@@® ®@®@ H> (3 I VEGYESEK I ®@@@®®@®®®®®®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®S@S)®®@S — Egyházkerületünk Pápán október hó 20-án és következő napjain d. e. 8 órakor a főiskola díszter­mében tartja évi rendes közgyűlését. A közgyűlés fon­tosabb tárgyai: alakulás, lelkészszentelés, püspöki je­lentés, fő- és középiskolai ügyek, vagyoni, közigazga­tási, missziói, népiskola stb ügyek. A közgyűlésnek a főiskola dísztermében leendő megnyitása után a pápai egyházközség templomában d. e. 9 órakor lelkészszen­telés, lelkészszentelés után dr. Antal Géza püspök sír­emlékének felavatása lesz, majd a közgyűlés folytatása. Október hó 20-án d. u. 3 órakor egyházkerületi bíró­sági teljes és tanácsülések lesznek. A közgyűlést meg­előző napon, esetleg napokon különböző bizottsági ülé­sek. A közgyűlésre szánt ügyiratokat a gyűlést megelő­zőleg legalább 14 nappal be kell küldeni a püspöki hivatalhoz. (Szabályrendelet 12. pont.) A püspöki jelen­tést és tárgysorozatot, szabályszerű időben a püspöki hivatal közvetlenül fogja szétküldeni. — Gyászhírek. Dr. Beveridge Vilmos, a buda­pesti Skót Misszió volt lelkésze, magyar református egyházunk és hazánk őszinte barátja, 73 éves korában, Aberdeenben elhunyt. A háború után már mint meglett férfi jött Budapestre és meglátogatta a vidéki reformá­tus központokat is, pápai főiskolánkban is tartott elő­adást. Jól ismerte nemzetünk történelmét és irodalmát. Budapesti szolgálata után nyugalomba ment és vissza­tért Skóciába. Dr. Beveridge ismert művelője volt a theologiai irodalomnak. A Westminsteri Kátéról írt könyve közismert. Emlékét kegyelettel őrizzük szivünk­ben. — Részvéttel értesültünk, hogy Kis Ernöné, szül. Szerencsi Szügyi Erzsébet, Kis Ernő volt pápai gim­náziumi igazgató özvegye, élete 76-ik évében, Sajó­­szentpéteren, szeptember 11-én elhunyt. A megboldo­gult férje halála után Békésre költözött leányához, vitéz dr. Durkó Antalnéhoz. Innét látogatóba ment el nővé­réhez, ahol utolérte 10 napi gyengélkedés után a halál. Gyászolják két nőtestvére, gyermekei: Béla, Jolán (Ró­zsás Lajos siklósi ref. lelkész neje), Margit (vitéz dr. Durkó Antal békési gimn. tanár neje) és nagy rokon­ság. Temetése Sajószentpéteren volt, ahol 13-án helyez­ték örök nyugalomra édesanyja hamvai mellé. Boldogok akik az Úrban halnak meg. — Máté Lajos nyug. ref. lelkipásztor, a somogyvisontai ref. egyház 33 éven át volt hűséges lelkipásztora, Somogyvisonta község dísz­polgára, volt egyházkerületi képviselő, egyházmegyei számvevő és hosszú éveken át Somogyvármegye törv. hat. biz. tagja, életének 73-ik, házasságának 45-ik évé­ben, Barcson, szept. 14rén elhunyt. Régi hívei Somogy­­visontára szállították szeretett lelkipásztorukat és ott helyezték örök pihenőre. Gyászolják: felesége, szül. Nagykállói Paál Irma és leánya, Gabriella, nővérei: özv. Jávori Nándorné, Kovács Bertalanná, Csuzy Sán­­dorné, valamint nagyszámú rokonság. A hű munkás emlékezete áldott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom