Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-07-11 / 28. szám
Negyvennyolcadik évfolyam. 28. szám. Pápa, 1937 július 11. DDNANTOLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE __—— MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ___________________________--------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Mit várok én a lelkipásztortól?* (Szerzője felolvasta a 4. missz. kiskör értekezletén Kaposmérőn június 15-én.) A kiégett szívű emberi bölcseség közmondása: »Nil admirari«: semmin se csodálkozz! Ezzel szemben a kapernaumi századosról szóló örökszép történetben azt olvassuk, hogy Jézus: »elcsodálkozék«. Óriási ellentét! A világ fiainak nem szabad csodálkozniok, Jézus ellenben tud csodálkozni. Máért? Mert mást látott. Min lehet csodálkozni? — Ami csoda. Amit Isten mutat. A/iin csodálkozott Jézus? A százados nagy hitén, lelke megnyilvánulásán. Aki lelkekkel foglalkozik, az tud csodálkozni, mert csodák között jár. Csodák között járni és élni: isteni adomány. Lelkipásztornak, tanítónak lenni tehát: — kegyelem. Ami Istentől van. Ki meri kétségbevonni, hogy nem csoda-e, kegyelemből Isten teremtő munkájának eszközévé magasztosulni? Nem merő szeretet-e az Ö részéről a mi elhivatásunk: segítjük alakítani, formálni és visszaszépíteni a bűn elrútította emberlelkeket. A lelkipásztor és a tanító munkamezeje nagy általánosságban ugyanaz. M.ert egy a cél. Éppen ezért »munkájuk egy síkon mozog s ha bármely irányból akarják is a célt megközelíteni, egymás mellett, vagy éppen egymással szemben haladva, a célban összeérnek. S ezért sem nem lehet, sem nem szabad ezt a síkot összetörni«, mert a célt kár éri. A kár pedig felelősséggel jár. Ám, ha a munkamező — mint lélekalakítás — ugyanaz is, a hivatás — mint az eszközök különbözősége — kettő. Maga az Ige ezt így határozza meg: »némelyek ihegirdetőkül, némelyek tanítókul rendeltettek«. Két hivatás, de — mert egy a cél — közös munkatársak; természetszerűen vetődik fel a krédés, hogy mit várnak egymástól a cél érdekében. -Mit várok én a lelkipásztortól? Én egyháztag is, tanító is vagyok. Tehát mint egyháztag és mint tanító is várok valamit a lelkipásztortól. Mint egyháztag elsősorban azt várom a lelkipásztortól, hogy valóban legyen pásztor. Mint a neve Is mondja. Lelkipásztor. Öly szép szó! Nem is jól mondom, hogy szó: fogalom! »Adva van benne a legszebb emberi hivatás: összegyűjteni az emberlelkeket Isten aklába s úgy adni át a Főpásztornak.« Nehéz dolog, de ez a szép hivatás megadja a méltóságot is, aminek birtokában eredményesebb a * Pár gondolat Várhegyi Lajos hasonló című előadásából. munka. S a lelkipásztor tényleg pásztor. Mert ez a méltóság isteni. Az emberi méltóság gőgös fejet, kemény gerincet nevel, ettől a »méltóságtól pedig várom a szenvedőkhöz, nyomorgókhoz való lehajlást és segítést« és a századik elveszett megkeresését. Azt is várom, hogy legyen »Isten kinyilatkoztatott akaratának tiszta és biztos hangú trombitája. Ebből a kürtiből az Isten lelke rivall a szétszórt embernyáj felé. Éppen ezért ezt a kürtöt nem tele tüdővel, hanem lélekkel kell fújni«. Ennek a hangszernek a lelke az isteni Lélek. S jaj a lelkipásztornak, ha ez az ébresztő trombita lélek nélkül szól! De jaj annak a nyájnak is, mert így belőle sohasem lesz gyülekezet, vagy ha már az volt, akkor is elszéled, pusztul, fogy. Éppen ezért — mint egyháztag — azt is kívánom a lelkipásztortól, hogy igehirdetésében számoljon a rábízott nyáj, az ő pásztorolta gyülekezet lelki szükségletével. Érezze meg a Lélek segítségével, hogy a gyülekezet mit vár, mi után áhítozik, mit keres s azt adja nekik. Akkor majd megérzi minden egyes egyháztag, hogy az én pásztorom Igét hirdet s nemccsak beszél. Akkor nem távoznak a templomból »mást vártunk«-kal. Akkor nemcsak szórakoznak, de élnek is az igehirdetés által. Azt kívánom, hogy úgy is éljen, ahogy prédikál. Ne lássak szakadékot igehirdetése és cselekedetei között. Lássék meg rajta, hogy erős szálak fűzik a Krisztushoz. Ne úgy küldjön Őhozzá, hanem úgy hívjon engemet. így jobban hiszek s előbb indulok. Mert tudom, hogy minden igehirdetés legszebb illusztrációja — az igehirdető élete. De a legeredményesebb is! Azt kívánom, hogy legyen lámpás, mely világít; kovász, mely erjeszt; só, mely ízesít; v>élete nyitott ABC, melyből mindenki tanuljon olvasni; legyen iránytű, ég felé mutató«; legyen vezető, ki mindig elől jár; s végül és mindig és mindenben: szeretet, amely melegít. Ha én, mint egyháztag, ilyeneket kívántam és várok s ha a lelkipásztor ilyen lelkipásztor, akkor én, mint tanító, külön nem is várok és kívánok tőle semmit sem. Akkor minden jogos és a célra irányuló kívánságom máris teljesítve van. — S hogy mégis sorolok fel néhányat, csak azért teszem, mert a lelkipásztor is ember, meg én is az vagyok. Mint tanító is azt kívánom a lelkipásztortól legelőször, hogy pásztor legyen. Akkor a következő óhajtásaim is előre ténnyé válnak. Azt kívánom, hogy értse meg az én munkám is. Ne csak főnököm, bírám és ellenőröm legyen, hanem munkatársam, segítőm és tanácsadóm is. — Ha ő pásztor, én meg kertész vagyok. Ha ő őriz és gondot-P A E f ' , 'N í református főiskola )
