Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-04-12 / 15. szám
1936. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 65. oldal. egyáltalán. Sőt, esetleg hálás elismerésükkel adóznának neki, még meg is dicsérnék, ha arról lenne szó, hogy a vallást, morált, vagy a kultúrát a maga önértékében, a világ határain belőli jelentőségükben mérjék le. Az ő témájuk, a történelemnek igazi tárgya azonban az embernek mint önmagában létező lénynek sem elvitatása,, sem megvédelmezése, hanem annak a problematikának a felismerésev amelybe az ember benne; él; benne él pedig azon viszonynál fogva, melyben ő ahhoz áll, aki nem ő, aki Isten, aki az ő örök létfor'-' rása. Ezért olyan radikális az ő támadásuk. Semmi: köze sincs ahhoz a viszonylagos kritikához, amely minden valláson, morálon és kultúrán gyakorolandó, épen ezért nem is állhat meg annál az elismerésnél, amelyre minden emberi dolog a maga helyén joggal számíthat). Az ő nyugtalanságuk olyan mélységből ered, mely messze mögötte fekszik a hétköznapok nyugtalanságának és épen ezért olyan nyugalom megragadására irányul, melyet az ember a maga hétköznapi életében nem ismert. Tagadásuk mindent magában foglaló, mert egy mindent átfogó igenlésből támad. Nem pesszimizmus, nem önmarcangol ás, nem a tagadás sivár öröme alkotja azoknak a férfiaknak a lényegét, akik itt a támadást vezetik; sokkal inkább: mélységes ellenszenv minden illúzió iránt, radikális tikltakozás minden, üres kalapok előtt való hajbókolás ellen, csak a lényegre való sürgős, egyoldalú tekintés., teljes felhagyás minden oly kísérlettel, mely az Isten és ember közötti) viszony valóságából való kimenekülésre szolgálna; kimondott vonakodás arra nézve, hogy magukat beengedjék csapni másod- és harmadrendű igazságokkal az Igazság .mellett, amellyel, hogy új életszemléletet kezdhessünk, fel kell hagynunk minden emberi életszemlélettel. A materialiszítikus, a profán, a szkeptikus világnézetnek megadják azt a jogot, ami azt1 megilleti. És ezzel az utolsó lemondással készítik maguknak az utat az isten 'megismeréséhez és egyúttal a világnak és a történelem igazi értelmének megismeréséhez. Másképen, mint a teremtményre irányuló tagadásban, sem a Teremtő igazi volta, sémi a teremtmény igazi örök értelme nem vált még felismerhetővé. Ezt mondja nekünk a történelem... Utrecht. Fáber Kovács Gyula. A délsomogyi huszitizmusról. Van az egyháztörténetnek oiyan területe, amely csaknem ismeretlen a hivatottak és laikusok előtt egyaránt. Ez pedig az előreformáció szerepe a megtisztított hit elterjedése és megerősödése körül. Még az őskeresztyénség messze történelme is tisztább megvilágításban áll előttünk, mint pl. a magyar huszitizmusé. Nem a fantázia‘szülte feltevésekre gondolok itt most, amelyekkel a katholicizmus kénye-kedve szerint öltöztette fel az őskeresztyénséget évszázadok hosszú során át, úgy hogy a reformációnak ugyancsak feladat meglátni mögöttük a történelmi valót. Nem. Hiszen a hipotézis még nem történelem, bármily hihető formában álljon is előttünk. Történelem: történeti adatok, bizonyítékok nélkül csak mese, vagy mondjuk: „történelmi regény“, aminek igen kiváló pedagógiai, vagy esztétikai értéke lehet, de ismétlem: nem történelem. Nem is az a baj, amitől egyik szakemberünk félti egyháztörténelmünket, hogy a hozzá nem értők, történelmi érzékkel nem bírók is belekontárkodnak, hanem az, hogy nem tudunk szabadulni egy-egy tekintély fantáziája alkotta gyönyörű vagy szörnyű elképzeléseitől. A kevésbbé ismert területeken aztán tág tér nyílik a fantáziálásra, mert ez tetszetősebb és kényelmesebb, mint a történelmi kutatás, amire ezen a helyen Miklós Ödön pár éve reámutatott. Ezek előrebocsátásával vessünk egy futó pillantást a reformáció történetének egy kevéssé ismert területére, a délsomogyi huszitizmus szerepére. A kath. történetíró közismert állítása szerint Sztáray a Dráva mentén 120 eklézsiát áténekelt az eretnekségre. Úgy hiszem nem kisebbítjük Sztárayt azzal, ha nem szép éneke sikerének tekintjük csupán ama 120 gyülekezetét, hanem azt bizonyítjuk, hogy az a huszitizmus öröksége a magyar kálvinizmus részére. A magyar huszitizmus gócpontja Kálmáncsa (Kálmán Király Csehi = Csehei). Itt székel Szegedi Kis István a baranyai, délsomogyi eklézsiák 1554 óta püspöke, aki Laskóról Kálmáncsehibe, már mint püspök megy, holott Thury szerint: „Egykorú emlékünk az első szervezkedést 1576-ra teszi“.* Itt tehát kifejlett egyházszervezet van, püspökkel az élén, holott Dunántúl más részében csak 22 évvel később gondolnak a szervezkedésre. Azután ott van a „Dobszai kódex“: írott énekgyüjtemény. Kézzelfogható bizonyítéka a gyülekezeti életnek, mint amelynek lényeges része az éneklés. Célttévesztett dolog volna azonban, ha a dobszai énekes énekeit sorravéve, azok dogmatikumával akarnám bizonyítani a kálvini reformáció korai elterjedését és gyors szervezkedését, hiszen ebben a korban a reformáció irányainak differenciálódásáról még szó sem lehet. Legfeljebb evangéliumi „akatholicizmus“-ról beszélhetünk, amit itt a husziták képviseltek. Ez a huszitizmus persze magyar volt, hiszen a Kálmán király által ide telepített cseh iparosok és kereskedők is rég magyarrá lettek. Az evangélium iránti fogékonyságban azonosak az otthoniakkal, testvérek a magyarokkal, akik örömmel üdvözlik az általuk már megvalósított reformációt. Nem rejtik véka alá az evangélium világosságát, megismeri azt Délsomogy és Baranya, sőt be is veszi mire jön a török. így ezeknek a gyülekezeteknek születésük után mindjárt nem a rekatholizációval, hanem a törökkel kell megküzdeni és ezt a küzdelmet kell túlélni. Meg is küzdik, túl is élik a török uralmat, de meg is őrzik ref. jellegüket jobban, mint az ország más ref. községei. Innét van az, hogy Délsomogyban egy felekezetű községek vannak és a nem ref. helyek későbbi telepítések. A török ugyanis jóakaraté semlegességet tanúsít a reformációval szemben. Uralma alatt szó sem lehet inkvizícióról, jezsuiták által szított felekezeti harcokról, amint ezt Achmed Olay simontornyai basa 1669-ben kelt rendelete bizonyítja (olvasd Thury 356. lap). Fő, hogy a „gyaur“ fizesse az adót, adományaival kedveskedjen. Szegedit sem elvből, hanem váltságdíjat remélve fogatja el és tartja rabságban és azonnal elereszti, amint ezt megkapja. A hamar török uralom alá jutott huszita-protestáns gyülekezeteknek jóval könnyebb tehát a soruk, mint a Habsburg-uralom alatt lévőknek. Magyarságukkal együtt evangéliumi hitük is mentve van. Á visontai, újlaki és a többi asszonyok — ma is meglévő — nagy fehér kendőikkel nemcsak a maguk, hanem a török szemét is bekötik, miközben szorgalmasan látogatják előbb kő, később sártemplomaikat. Mire meg elment innét a végekről is a török, addigra a rekatolizáció is a végét járta. Érdekes lenne névszerint is felemlíteni azon gyülekezeteket, amelyekről bebizonyítható a huszita eredet. Ez * Egyházker. tört. 60. lap.