Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-02-23 / 8. szám
Negyvenhetedik évfolyam. 8. szám. Pápa, 1936 február 23. A DUNÁNTÚL! REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK FELELŐS SZERKESZT Ö : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA5 FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ FOMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A presbiter az egyházfegyelem kérdése előtt. Irta és az ácsi presbiteri konferencián előadta: Dr. Varjú József győri presbiter. »Hálát adok annak, aki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt, rendelvén a szolgálatra, ki előbb istenkáromló, üldöző, erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam, hogy berniem mutassa meg teljes hosszútűrését példa gyanánt azoknak, akik hinni fognak Ő benne az örökéletre« irja a nagy presbiter, Pál apostol az ifjú presbiternek, Timotheusnak. (1. Tim. 1:12, 13, 16.) Nemcsak neki, de mindegyik presbiternek írja ezeket az apostol példa gyanánt állítván magát elénk. Mert fér-e kétség ahhoz, hogy bennünket is, mai presbitereket a szolgálatra rendelt az Űr? Pedig istenem, hányszor voltunk istenkáromiók, üldözői a gyengébbnek, hányszor voltunk és vagyunk erőszakoskodók nemcsak embertársainkon, hanem, az isteni és erkölcsi törvényeken és mégis azért rendelt szolgálatra minket, hogy bennünk mutassa meg hosszútürését példa gyanánt. Ez az apostoli levél hatalmas utasításokat tartalmaz minden presbiter számára, olyanokat, amiket mi is hallottunk, de eleresztettünk a fülünk mellett, de amelyeket ezután gyakran el kell olvasnunk és mindig szem előtt tartanunk, ha becsületes presbiterek akarunk maradni, ide állítom ezeket, hogy akinek van tfüle a hallásra, hallja meg! »Légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretekben, a lélekben, a hitben és a tisztaságban (1. Tim. 4:12), legyen gondod a felolvasásra és az intésre (1. Tim. 4:13), meg ne vesd a kegyelemtnek ajándékát, amely adatott neked a presbitérium (kezeinek reád tevése által« (1. Tim. 4:14). Ebben mondja meg az Űr, hogy milyen legyén a presbiter, mint magánember. Ez egyben a parancsban nyilvánuló fegyelem. És most jön Pál a segítségedre, hogy mit kell tenned, ha azt akarod, hogy az előbb mondottaknak meg is felelj: »Öldököljétek meg a ti földi tagjaitokat, a paráznaságot, a tisztátalanságot, bujálkodást, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás (Kol. 3:5), vessétek el magatoktól ti is a haragot, a felgerjedést, a gonoszságot, a szátokból a káromkodást és a gyalázatos beszédet (Kol. 3:8). Öltözzetek fel azért, mint Istennek választottal könyörületességet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútürést, elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, — mindeneknek fölébe pedig öltözzétek fel a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele és az Istennek békessége uralkodjék a ti szivetekben, amelyre el is hivattatok. Háládatosak legyetek. A Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon minden bölcseségben, tanítván és intvén egymást és mindent, amit csak cselekesztek szóval, vagy tettel, mindent az Űr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek« (Kol. 3:12—17). »igaz ez a beszéd« kedves presbiter társaim »és méltó, hogy mindenképpen elfogadjuk« (1. Tim. 4:9). Ez az önfegyelmezés parancsa. Csak egyet ragadok ki az idézettek közül. Hol lenne ma a világ, ha megfogadták volna az emberek, hogy mindent, amit tesznek, az Űr Jézus nevében tennék! Lehetne-e ölni, rabolni, paráználkodni, csalni, árvákat vagyonukból kitúrni a Jézus nevében? És itt adódik meg a módszer is. Miben áll az egyházi fegyelem gyakorlása önmagunkkal szemben? Abban, hogy minden cselekedetünket az Úr Jézus nevének segítségül hívásával végezzük! Ha szól a templomba hivó harang, nem fogod azt mondhatni, hogy én most Jézus nevében elkerülöm az Isteriházát és megyek a gazdaságom után nézni, — hanem azt mondod, hogy felkelek hajnaíban, vagy megnézem délután a vetéseimet Jézus nevében, most pedig elmegyek Ő hozzá, meghallgatom, hogy mi üzenete van számomra. Jézus nevével ajkadon nem indulsz el arra az útra, amely a hitvestársi hűség megtöréséhez vezet és a Jézus nevében rejlő erő visszafordítja az ekédet, ha a szomszédod földjéből el akarsz szántani egy barázdát! Ha hazudni akarsz, ha csalni, ha az árva rád bízott vagyonát meg akarod rövidíteni, ha a bocsánatodért esdeklő gyermekedet el akarnád taszítani magadtól és megkérdezed, hogy mit szól ehhez Jézus, — bizonyára nem fogod megtenni tudni egyiket sem. A magad mentésére ne adj helyt az álokoskodásoknak, hanem tedd a kötelességedet akkor is, ha az nehezedre esik! Arra akarok ezzel célozni, amire sokan szeretnek hivatkozni azok, akik hibákat keresnek, vagy keresetlenül is találnak a lelkészükben és azt arra használják fel, hogy most már nem járok templomba, nem törődöm az egyházam ügyeivel, sorsával, intézze azt a pap azokkal, akikkel neki tetszik. Nagyon veszedelmes álokoskodás ez! Ha csakugyan vannak hibái, vétkei a lelkipásztorodnak, ■— hiszen ő is gyarló és bűnös ember és nem mindenkinek egyforma mértékkel adattak a talentumok — ez éppen az ellenkezőre szolgál okul. Mert annál nagyobb a te felelősséged az egyházaddal szemben, s minél gyengébb a pásztor, annál erősebbnek kell lenni azoknak, akiket melléje rendelt a gazda, mert a te egyházad életéért nem csak a lelkész felelős, hanem felelős vagy te magad is mindenképpen. Az Úr házából pedig ne száműzzed magad, mert az Úr még a leggyarlóbb ember által, sőt még a kövek által is küldhet üzenetet néked.
