Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-11-15 / 46. szám
Negyvenhetedik évfolyam. 46. szám. Pápa, 1936 november 15. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _______________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ______________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK --------“----------------------"------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA] I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK C e 11 d ö m ö 1 k. Tehát elkészült a celldömölki református fiókegyház temploma és e hó 8-án a Szentháromság Egy Örök Isten nevére fel is szentelte azt Püspök urunk. Egy évvel ezelőtt, november 5-én tettük le az első követ, a nyáron, július 5-én tartottuk meg az alapokmány elhelyezési és csillagfeltételi ünnepet és most megtartottuk a felszentelési ünnepet. Isten kegyelme csodálatosan kimutatta magát és megdicsőítette erejét e maroknyi fiókegyház életében, éppúgy, mint ahogyan megdicsőítette erejét a keszthelyi, a tapolcai reformátusok életében és mint ahogyan ma dicsőíti erejét a sümegi protestáns templom építésében. Itt a csodálatos szó nem vehető konvencionális értelemben. Mert hát nem igazán »csodálatos«^ az, hogy ezekben a kicsi kis gyülekezetekben, amelyekben egy jó évtizeddel ezelőtt alig volt, vagy talán nem is volt jele a református életnyilvánulás|nak, ahol egy 'jó évtizeddel ezelőtt talán éltek, de csak az Ezékiel látomása szerinti szétszórtságban éltek reformátusok, — egymás után felépültek a csillagostornyu templomok? Itt Isten akaratának kinyilvánításáról van szó. Isten akarja, hogy ezeken a helyeken legyenek református gyülekezetek, épüljenek templomok, amelyek az ő dicsőségét sugározzák szerteszéjjel. isten akarja, hogy legyen ezeken a helyeken őníéki temploma, amelyekben kinyilvánuljon a magyar nép élniakarása e ránkszakadt nehéz időkben. Neki célja van ezekkel a templomokkal, mert célja van a magyar néppel, a magyar szóval, a magyar nyelvvel és gondolattal. Azt akarja, hogy éljen ez a magyar nép, amely évszázadokon át védőbástyája volt a mohamedánizmussal és a balkánizmussal szemben a keresztyén kultúrának és nyugateurópai műveltségnek és amely védőbástyája volt a nyugatról beszüremkedő rontó és ártó áramlatokkal szemben az emberi és nemzeti függetlenségben is megnyilvánuló tiszta keresztyén gondolatnak. Én Celldömölkben például tisztán látom az Isten akaratát. Enélkül érthetetlen volna a celldömölki fiókegyház egész létele és — ismét csak azt mondom — »csodálatos« előmenetele. Tizenkét évvel ezelőtt semmi sem volt a református egyházból Celldömölkön. Akkor megszervezték. De mily kevesen voltak! Úgy kellett összeszedegetni a református lelkeket, mint az Ezékiel látomásában szereplő tetemeket! A Lélek fuvallt az adorjánházai lelkész és a Pápáról időnként kijáró prédikátorok igehirdetésén keresztül. És a Lélek lábraállított egy kis sereget. Mikor Pápa hat évvel ezelőtt átvette a kis fiókgyülekezetet, és mikor megkezdtük az ág. hitv. ev. elemi iskolában a havonkénti istentiszteletek tartását, akkor már nekünk szép, sokszor megindítóan szép gyülekezetünk volt ezeken az istentiszteleteken. És most, mikor a templomszenteléskor nyolcvan lélek járult az Urasztalához, esperesünkből kitört a felkiáltás: »Honnan veszi magát ennyi kálvinista Celldömökön!?« Tehát megépült a celldömölki templom. Mutatja azt az igazságot* hogy ha jó a cél, mit feltüzél magadnak, akadnak akkor biztos eszközök. Az eszközök között voltak kellemetlenek is. Például a celldömölki gyűjtési mizériák... Itt most kinyújtom kezemet bocsánatkérésre azok fele, akik a tavasz óta panasszal fordultak. hozzám ebben az ügyben. Nem tudtuk elkerülni a mizériákat, a kellemetlenségeket. Bármennyire fájtak is azok nekünk. Bocsássanak meg érettük. Íme most már tudjuk, hogy a rosszból is jó származhatik. M.egépült a celldömölki templom. Ha láttátok volna, mily lelkesiiltség ült a kis maroknyi eklézsia népének szemében, mikor tavaly október 13-án kimondta a bátor szót: az Igent, akkor talán könny szökött volna a szemetekbe. Hogy örült ez a maroknyi nép, hogy temploma lesz! És h;a láttátok volna az örömöt, a boldogságot, azt a szives éss lelkendező sürgés-forgást, amellyel élőbbre vinni igyekezett az építkezést, az ő örömükből és boldogságukból (bizonyára a ti szivetekbe is szállt volna valami! Elgondolkodom: Istenem, hány gyülekezetnek a népe nem veszi semmibe sem a templomát, nem tudja, micsoda kimondhatatlan drága kincset bir a gyülekezeti közösségben és az Isten igéjének közlésében, — ez a kis maroknyi nép pedig, ez a mindössze 146 lélek, megfelejtkezik ■ minden bajáról és csak annak örül, hogy neki temploma lesz, ahol ezután összegyülekezhetnek vasárnaponként, ahol boldogan énekelhetnek, imádkozhatnak és az Ige körül letelepedhetnek. Ezek az újonnan alakult gyülekezetek frissítő hatással lehetnek a régi és kissé elálmosodott történeti egyházakra is. Mert lehetetlen, hogy ez a példa, amit az újonnan létesült gyülekezetekben látunk, föl ne emeljen másokat is. Mikor tavaly kimondtuk a kis fiókegyház közgyűlésében a templomépítésre vonatkozó határozatot, ugyanakkor és ugyanazon gyűlésben, amikor és amelyben a celldömölkiek lelkesedtek, a jelenvolt szórványbeliek tiltakoztak. Mert hát ők nem járulnak hozzá egy fillérrel sem. És most, mikor fölszenteltük a templomot, látjátok volna, hogyan surrantak be ezek a tiltakozók a közönség soraiba, hogyan szelídült arcuk hálaadásra és hogyan hajlott a térdük az úri szentvacsora elfogadására. Most már a pápai egyház Celldömölkön át és a keszthelyi egyház Tapolcán és Sümegen át, valamint á pápai és a belsősomogyi egyházmegye kezet fogtak egymással. Vas vármegyének és Zala vármegyének abban a vonalában, ahol eddig nem tudott gyökeret verni a reformáció, fölemelkedtek a református templomok. Kemenesalján megépült az első reformá
