Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1936-10-25 / 43. szám

Negyvenhetedik évfolyam. 43. szám. Pápa, 1936 október 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK-----------------------------------------­FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE : DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Kálvin, a puritán.1 Az Institutio jubileumi esztendeje elég bő ter­mést hozott Institutio-méltatásokban s hozzátehetjük, egyik-másik darab nemcsak szalmára, hanem szemre is kiadós volt. Ha most az esztendő végén egy álta­lánosságban mozgó emlékbeszédben méltatnék a szer­zőt és művét, ,elkerülhetetlen lenne sok szép szó el­­ismétlése. A rendelkezésre álló szűkös időt pedig kár volna felesleges ismélgetésre vesztegetni. Jobb lesz hát, ha általános méltatás helyett, csupán egy kiraga­dott részletkérdéssel foglalkozunk. Nem aratni fo­gunk tehát, hanem csak ballagunk az aratók után, és felveszünk egy-két elhullajtott kalászt. Szakértő szem — azt mondják —- egy-két kalászból is következtetni tud az istenáldásra. Elhullajtott kalász pedig a Kálvin­­kutatók és Kálvinra-emlékezők nyomán akad elég bő­ven. A sok közül vájjon melyiket vegyük fel? Mióta a közélet erkölcse felettébb meglazult és olykor még egyházunk is a katolikus papi fejedelmek­kel próbál versenyre kelni a világ szerinti érvénye­sülésben,2 vagyis mióta szó fér puritánságunkhoz, 'egyre többet emlegetjük a kálvinista puritánságot. Mi is hát az a kálvinista puritánság? Kivált a jogta­lan és fonák szóhasználat teszi indokolttá a kérdést. Mert mi mindent nevezünk ma puritánnak? ízléste­lenül megépített templomra, stílustalan iskolára, el­hanyagolt parochiauclvarra vagy templomkertre, ren­detlen ruházatra, szegletességre, érdességre és sok más effélére büszkén rávágjuk, hogy puritán. Egész sereg olyan fogyatékosságot takarunk a puritánság szépségflastromával, aminek nemhogy semmi köze a puritánsághoz, sőt a puritánság hiányát, vagy éppen ellentétét jelenti. Használjuk fel hát ezt az alkalmat annak a megvizsgálására, hogyan mutatkozik a kál­vinista puritánság magánál Kálvinnál, éppen a jubiláló Institutióban? Az első dolog, amit meg kell állapítanunk az, hogy tudomásunk szerint Kálvin sohasem nevezte ma­gát puritánnak s mégcsak nem is kortársaitól kapta ■ezt a nevet. Pedig a kortársak jól ismerték a genfi reformátort. Tudták róla, hogy alig evett és alig aludt, s ez a tartózkodó, sőt szinte önmegtagadó életű ember, mégis szegényen halt meg. Genfben és világszerte roppant tekintélye és befolyása volt, s mégis alig maradt hátra utána egyéb, mint néhány egyszerű bútordarab és egy csomó könyv. Azt is tud­ták a kortársak, hogy szellemiekben is olyan volt, 1 A dunántúli református egyházkerület 1936 október 13-án, Tatán tartott lelkészértekezletén elhangzott előadás. 2 Lásd például a Református Közélet (szerk.: Gönczy Béla vésztői lelkipásztor) II. évf. 4. számában (1936 októ­beri szám), a 19—21. lapon közölt adatokat. mint a testiekben: a genfi reformátor sohasem hízel­­gett az emberi gyöngeségeknek vagy éppen a bűn­nek és rettenthetetlen volt tettben és szókimondás­ban egyaránt. Mégsem hívták puritánnak. A puritán nevezet csak Kálvin halála után, az angol egyházpolitikai harcok révén került a köztu­datba. Puritánnak nevezték ott azt a reformpártot, amelyik a »pápista kovásztól« akarta megtisztítani az angol egyházat. Küzdött a Biblia tekintélyéért s a Biblia parancsa szerinti egyszerűséget akarta érvényre juttatni istentiszteletben, egyházalkotmányban, pász­torok és hívek életében. Csak azt tekintette megen­gedhetőnek, amit a Szentírás kifejezetten parancsolt, de amit parancsolt, az parancs volt számára. Ez a puritánizmus kétségtelenül a genfi reformáció szelle­méből táplálkozott, magának Kálvinnak volt a lelki gyermeke. Mindazonáltal nem azonos a Kálvin puri­tánságával s nem volna tanácsos összetéveszteni a kettőt. Az angol puritanizmus, kivált mikór a gúny nyi­lait érezte testén s az üldöztetés és elnyomatás ne­héz korát élte, a rajongásig fokozódott. Arcára sötét árnyék ült s erkölcsi szigorát ridegségre cserélte^ Nem volt többé sem mosolya, sem könnye. Ez a puri­tánizmus már nem a Kálvin puritánizmusa volt, noha még református körökben is össze szokták cserélni Vele. Ez az összecserélés gyakori és érthető is, hi­szen voltaképpen azon se igen csodálkozhatnánk, ha a Kálvin puritánizmusa valóban egybeesnék az ango­lokéval. Doumergue figyelmeztet bennünket, hogy Kálvin »a keresztet hordozó egyházaknak volt a re­formátora: arcán ott volt a sápadtsága, lelkében ott sajgott a szenvedése mindazoknak, akik a keresztyén világban az evangélium ügyéért vértanúhalált haltak«. M.égis ez a Kálvin, mint Doumergue magyarban is hozzáférhető kutatásai fényesen bebizonyították: »egy­szersmind és egyidejűleg jóváhagyta a lélek és az élet minden egészséges és szent örömét«. Éppen eb­ben rejlik a különbség: ő — szemben a puritánokkal — az örömökben »Istennek megszentelt ajándékait látta«. Doumergue megtisztogatott Kálvin-képéről, erről a leghitelesebb, legéletteljesebb, mosolygó és könnyező Kálvin-képről nem szabad megfeledkeznünk, ha Kálvin puritánságáról beszélünk.3 * A mondottak szerint az Institutióban, még annak legteljesebb, 1559-i alakjában sem kereshetünk a pu­ritánizmusra vonatkozó fejezetet. De ha nincs is kü-3 Doumergue Emil: Kálvin jelleme. Ford.: Dr. Ré­vész Imre, (Budapest, 1922.) 76. lap; lásd továbbá a neve­zett szerzőnek, ugyancsak Révész Imre fordításában meg­jelent Művészet és érzelem Kálvinnál és a kálvinizmusban c. művét (Budapest, 1922.), kivált a 12—15. lapot, vala­mint a mű utolsó fejezetét (62—90. 1.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom