Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1936-10-18 / 42. szám

1936. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 191. oldal. akik Söröss Béla igazgatása mellett az ő munkaterhét megkönnyítenék. Elismeréssel adózik a jelentés a ko­máromi ref. tanítóképző-intézet vezetőségének is s különösen Nagy Sándor igazgató áldozatos kitartó és lelkes munkásságáért mond köszönetét, örömmel emlékezik meg az egyházmegye lelkészi és tanítói karának a tanítóképzővel szemben megnyilvánult ál­dozatkészségéről és kéri az egyházak minden tagját, hogy vegyék áldozatos támogatásukba a tanítóképző intézetet. Meleg szavakkal méltatja a pozsonyi ref. egyház kebelében működő Diákmenza hivatását is, melynek segélyezésére szintén felhívja az egyházak figyelmét. Örömmel jelenti az esperes az egyházmegyének, hogy a múlt évi közgyűlés határozatához képest Kúr Qéza tanácsbírónak az egyházmegye történetére vo­natkozó műve már sajtó alá került s rövidesen meg fog jelenni. A művet ajánlja az egyházmegye támo­gatásába. A belmissziói bizottság az egyházmegye elnök­ségének vezetésével megkezdte működését és rendkívül jelentős összejövetelt tartott június 11-én, amikor az egyházmegye világi intelligenciáját gyűjtötte egybe. Ez az összejövetel biztosította az egyházat arról, hogy a világi intelligencia tagjai is készen állanak arra, hogy egyházukért munkálkodjanak. A belmissziói bizottság jövendő munkája elé nagy reménységgel tekinthet az [egyházmegye, melyre áldás fakad az arra hivatott vezetők tömörüléséből. Megeemlékezik a jelentés a május 5-én Komáromban tartott »Református össze­fogás« elindításáról is, amelyet Sörös Béla theol. igazgató kezdeményezett s amelynek nagyszabású ter­vét a megjelent lelkészek és világiak nagy örömmel tették magukévá. Kálvin János nagy alkotásának, az Institutio meg­jelenésének négyszáz éves évfordulója alkalmából ja­vasolja az esperes, hogy a reformáció napján Kálvin ez örökbecsű alkotásával foglalkozzanak az egyházak, az ünnepély programmjára nézve egy bizottságot kül­dött ki a közgyűlés. Meleg szeretettel emlékezett meg a jelentés Bá­­logh Elemér püspöknek 70-ik születésnapjáról és Soós Károly esperes külön beszédben köszöntötte a min­denki által nagyrabecsült és általános szeretetnek ör­vendő főpásztort, aki közvetlen, szívből fakadó sza­vakban köszönte meg az ünneplést. A nyugalomba vonult Kovács Alajos ig.-tanító, egyházmegyei tanítóképviselő ezen tisztéről lemond­ván, elismeréssel adózik a jelentés az ő évtizedeken át kifejtett munkálkodásáért és a közgyűlés jegyző­­könyvi köszönetét szavaz részére. Üdvözli az esperes Iván Károly ekecsi kántortanítót működésének 25-ik évfordulója alkalmából, amelyet az egyházmegye is örömmel vesz tudomásul. Emelkedett szavakban emlékezik meg a jelentés a farkasdi gyülekezet december 1-én megtartott szép ünnepélyéről, amelyet templomának 150 éves emlé­kére tartott. Az ünnepélyen a püspök és az egyház­megye elnöksége vett részt, akik őszinte szavakban tolmácsolták az egyházmegye jóldvánatait. A csicsói ref. hívek nagy áldozatkészséggel renováltatták temp­lomukat és az elesett hősök emlékének megörökíté­sére márványtáblát hel)reztek el. A kegyelet mély érzésével emlékezik meg az es­­peresi jelentés az egyházmegye halottairól. Elhuny­tak Ütő Károly bátorkeszi tanító, Pap Kovách Elemér tanácsbíró, akiknek emlékét az egyházmegye jegyző­könyvében is megörökítette. Részvéttel adózott a gyű­lés Fekets Sándor tanácsbírónak hitvese elhunytával ért gyászában, valamint Lénárt Lajosné lelkész özve­gyének elhunyta alkalmából gyászoló családjának és mély szomorúsággal emlékezett meg Akucs Lajos lel­késznek, a barsi egyházmegye érdemes főjegyzőjé­nek és Székely Benedek földbirtokosnak, a beregi egyházmegye gondnokának elhunytáról. Majd a lelkészek és tanítók körében történt vál­tozásokról, a segédlelkészek szolgálatáról és az egy­házakban a hívek részéről történt adományozásokról jelentett az esperes. A közgyűlés az esperes jelenté­sét egyhangúan tudomásul vette és az abban' foglalt javaslatokat határozattá emelte. A jelentés után Soós Károly esperes fájdalmas szavakkal emlékezett rneg a magyarországi református egyházat ért lesújtó veszteségről: dr. Baltazár Dezső debreceni püspök és konventi elnök haláláról. Indít­ványára a közgyűlés az elhunyt főpásztor emlékét jegyzőkönyvébe iktatta és elhatározta, hogy az egy­házmegye a tiszántúli ref. egyházkerülethez és az el­hunyt özvegyéhez részvéttáviratot intéz. A kegvele­­tes megemlékezést a közgyűlés tagjai állva hallgat­ták végig. Ezután a különböző bizottságok és egyházak je­lentései és ügyei kerültek tárgyalásra, melynek so­rán a közgyűlés örömmel vette tudomásul a kis­­koszmályi árvaház eredményes működéséről szóló je­lentést, az egyházmegyei számvevőszék, lelkésznyug­díj és gyámpénztári jelentéseket tudomásul vette^ ki­mondotta, hogy a súlyos viszonyok között élő egy­házak számára »Iskola-segélyalapot« létesít, a lelkész­értekezlet javaslatára pedig kimondotta, hogy szük­ségesnek tartja a konventi ügyvivői állás megszerve­zését. Felír az egyházmegye a konventhoz, hogy gon­doskodjék a magyarországi ref. gyülekezetek által használt énekeskönyvnek itteni kinyomatásáról és a gyülekezetek részére való használatáról. A belmissziói bizottság ügyrendi szabályzatát elfogadta a közgyű­lés, mely helyeslőleg tette magáévá a tanügyi bizott­ságnak azon határozatát, hogy az új tankönyvek meg­írására pályázatot tűzzenek ki, az iskolás gyermekek láttassanak el bibliával és énekeskönyvvel és a val­lástanítás ellenőrzésére nyolc körzetet állítson fel az egyházmegye. A közgyűlés az ebédidő megszakításával d. u. 1/25 órakor ért véget. @@®@®®®@@®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®S® @ @ 1 VEGYESEK 1 ® ® @®@@®®@®®®@®®®@®®®©®®®®®®®®®@®®®®®®®©®@ — Dr. Darányi Kálmán m. kir. földmivelésügyi minisztert, főiskolánk világi gondnokát, a főméltóságú Kormányzó úr kinevezte Magyarország miniszterelnökévé. A kinevezést országszerte nagy örömmel fogadták, mert dr. Darányi Kálmán eddigi közéleti szereplésével be­bizonyította, hogy nemcsak éles szemmel látja meg a kor követelményeit, de bátor kezdeményezéssel igyeke­zik is a nemzet fontos kérdéseit a lehető legjobban megoldani. Mi is mély tisztelettel köszöntjük őt magas állásában és kérjük Istent, hogy a nemzet érdekében kifejtendő munkásságát gazdag siker koronázza. — Dr. Ravasz László dunamelléki ref. püspök most töltötte be tizenötéves püspöki szolgálatát. Ez alatt a 15 esztendő alatt sorra látogatta egyházkerülete min­den minden egyes gyülekezetét, de hirdette az igét csaknem minden jelentősebb magyarországi református gyülekezetben, szívesen jelenvén meg ünnepélyeken,

Next

/
Oldalképek
Tartalom