Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-10-18 / 42. szám
Negyvenhetedik évfolyam. 42. szám. Pápa, 1936 október 18. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS ______________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _______ KÖZLÖNYE-------—------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA 1 FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Dr. Balogh Jenő egyházkeriileti főgondnok megnyitó beszéde Tatán, 1936. október 14-én. I. Főiiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! A Nádasdy-Zrinyi-Frangepán-féle összeesküvést, illetőleg az akkori osztrák kormány által 1671 körül tett intézkedéseket követő másfél évtized sokszor gyászos történetünknek egyik szomorú korszaka volt. Az üldözések, kivégzések, gályarabság sorban következtek. Mikor a keresztyénség nagy nemzeti célra egyesült, Budavár visszavívásának történelmi eseménye fénysugár vetett e gyászos kornak végére. A 250. évforduló alkalmával Egyetemes Konventünk elnökségének intézkedésére f. évi szeptember 2-án a Kálvin-téri templomban hálaadó imádsággal borultunk le a Mindenható előtt, mert ebben a történelmi eseményben is a Gondviselés kegyelmének jelét látjuk. Az országos ünnepségek alatt mi magyar reformátusok is hálával gondoltunk külföldi hatalmaknak és ezek közt XI. Ince pápának hathatós és eredményes segítségére, de nem feledkeztünk meg sem azokról a magyar vitézekről, akik az ostromnál vérüket ontották, sem azokról a nagy magyarokról, akik az ország felszabadítását már korábban sürgették és szolgálták. Kiemelkedik közülök Zrínyi Miklós alakja. Ő a költő, a hadtudományi iró, a törzsökös magyar államférfi és a hadvezér tehetségeit és tulajdonságait egyesítette magában. Habár családja horvát származású volt, Zrínyi teljesen magyar nemzeti politikát folytatott. Életének főcéljául tekintette: visszaállítani a Hunyadi Mátyás-korabeli Magyarországnak régi hatalmát.1 Evégből kívánta felszabadítani az országot és a 150 éves hódoltságnak egész területéről kiűzni a törököt. E nemzeti cél elérésére — már évtizedekkel Budavár visszavívása előtt — magyar hadsereg szervezését, fejlesztését és magyar hadvezérek kiképzését tartotta első tennivalónak. Ezt a nagy célt irodalmi és egyéb izgatással kívánta elérni. Különösen „Az török áfiütn ellen való orvosság“ című, 1660 körül írt munkájában mint hű őrtálló lelkesen kiáltott fel: „Ihon a veszedelem I“ Akkor a főellenség a török volt, ettől kellett megszabadulni. Hazafias riadójának sikerét ő már nem érte meg, de példáját, lelkességét az ország veszedelme idején kövessék, míg magyar lakik földünkön! i i Ezt a törekvését meggyőzően kimutatja Négyesy László a Zrínyi költői műveihez írt bevezetésben, I. köt. 14. és köv. lap. II. Főtiszteletü Közgyűlés ! Ha visszagondolunk Magyarország siralmas állapotára a török kiverése után és megfigyeljük — a két újabb nagy nemzeti katasztrófa ellenére is — azóta bekövetkezett haladást, megerősödik az a meggyőződésünk, hogy ennyi balszerencse közt csak a Gondviselés kegyelme tartotta meg a nemzetet. De ez örvendetes bizonyság ellenére is a figyelmes szemlélő a jelenben és a közel jövőben komoly és komor jelenségeket észlelhet. Világszerte, különösen Európa szárazföldjén is a nyílt hitetlenség és a vallás, főleg pedig a keresztyéh vallás ellen irányuló vad és fékezhetetlen gyűlölet nyilvánul meg és e mellett az állami és társadalmi rend ellen irányuló törekvések is több államban komoly mérveket öltöttek. Az egyházak és mindazok az egyháztagok, akik a vallásos élet áldásait joggal értékelik, e fejleményekkel szemben — változtatva Zrínyi szavait, — ma is elmondhatják: „Lássátok meg magyarok! Itt van a veszedelem !“ Évtizedek óta, részben felelős állásban, részben egyházi hatáskörben következetesen hirdettem a felekezeti béke szükségét és azt, hogy — még akkor is, ha egyik vagy másik községben merülnének fel esetleges sajnálatos jelenségek, — a felekezeteknek nem egymás ellen kel! fordulniok, hanem keresve a lehető békét, egymás mellett kell működniök. Napjainkban hozzátehetem azt, hogy egyfelől a közös veszedelmekkel szemben védekezésre, másfelől az elérendő nemes cél érdekében — a nemzetközi életben annyira hangoztatott „kooperáció“ elvénél fogva — együttmunkálkodásra van szükség. Különösen, egyfelől a felekezeteknek kívánatos volna egyesült erővel felvenni a küzdelmet ama veszedelmes irányzatokkal szemben, amelyek ellen a harc elől nem lehet kitérni, — másfelől a társadalmi politika széles munkamezején az egymás mellett végzendő nemes tevékenységre egyesülhetnének. Azt hiszem, a Főtiszteletű Közgyűlés egyetért velem abban, hogy ha valamely másik felekezet felszólít bennünket a hitetlenség elleni harcra, vagy az állami és társadalmi rend felforgatására irányuló törekvésekkel szemben a védekezésre, — vagy pedig ha együttes szociális munkát végezhetünk, (pl. a szegénygondozás terén), erre való készségünket nem szabad megtagadnunk. Főtiszteletű Közgyűlés! Nem osztom a csüggedést, melyről egyesek beszélnek. Sziklaszilárd a hitem a jobb magyar jövőben. Nincs kétségem afelől sem, hogy a magyar nemzetre és az egyházra várható új küzdelemnek végső eredménye a hitnek, a rendnek és a nemesnek győzedelme lesz.
