Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-01-19 / 3. szám
12. oldal. DUNÁNTÚLI protestáns lap. 1936. is, lelkesüljön az eddig közönyös is és kézbe vegye Isten Igéjét saját lelkének épülésére, családjának, egyházának és magyar hazánknak javára. Sohasem feledjük el, amint szemérmesen ugyan, de határozottan és nyíltan magas állású világiak beszámoltak a Bibliával kapcsolatos nehézségeikről, akadályaikról, de beszámoltak örömeikről, győzelmeikről is. Az egész konferencia élő tanítás volt, hogy Isten Igéje hogy vonzza a mai müveit embert, hogy valóban nincs más menedék a bűnök és nyomorúságok, a megnemtért élet békétlensége elől, mint a Krisztus Keresztje. Felemelő érzés volt, hogy a konferencia résztvevői úgyszólva az egész történeti Magyarországot képviselték. Itt voltak nemcsak Budapest, a dunamelléki és a dunántúli egyházkerület képviselői, de megjelentek debreceni és felvidéki atyafiak is. Dunántúlnak csaknem minden vidéke küldött érdeklődőket. A mozgalom egyetemes voltának bizonysága, hogy a „vének“ mellett eljöttek az „ifjak“ és mindenik adott a konferenciának a saját értékeiből. Meghallgattuk az idősebb, tapasztaltabb tagok vallomásszerű felszólalásait. Örültünk, hogy vannak magas állásban levő világiak és lelkipásztorok, akik rendszeresen tartanak családi áhítatokat és megértő szeretettel próbáltunk belelátni a fiatalok tépelődéseibe, hogy miként kellene még többet tenni Isten országának gyakorlati megvalósulásáért. A konferenciát jellemezte a feltétlen bizalom és őszinteség. Egyetlen beszédre sem emlékszem, amely azt a benyomást keltette volna bennem, hogy ez az ember csak azért beszél, hogy beszéljen. Itt mindenkinek volt mondanivalója és pedig fontos megbízatásból eredő, személyhez szóló. Ezért, hogy mindnyájan találva éreztük magunkat. Hol felujongott a lelkünk, mert igazat adtunk bensőnk mélyén a beszélőnek, hol meg elszégyeltük magunkat, hogy mi még oly keveset tettünk. Bűntudatunk erősbödött, de hitünk is növekedett és új látásokat látva, elhatározásokat téve mondtunk búcsút egymásnak. Úgy összetörtünk e pár nap alatt, mintha mindig együtt lettünk volna. Bebizonyosodott, hogy Isten Igéje és az imádság a legigazabb közösségképző erő. A Kollégiumnak és a Nőnevelőnek külön öröm volt, hogy növendékei közül többen eljöttek. Mily bolbogság az anyának látni gyermekei boldogulását, hogy megállják helyüket a világban, sőt, hogy némelyek az első helyeken vezérkednek. Hálát adtunk Istennek szivünkben, hogy nem hiábavaló a nevelők munkája. Istennel és Istenért dolgozni biztos eredmény és szemmel látható siker. A konferencia csúcspontja volt a vasárnapi matiné, amelyen helyiek és vidékiek összefogásából, a hit, tudás és művészet páratlan egybeolvadásából, úgy éreztük, hogy a legmagasabbat kaptuk. Fentjártunk a hegyormokon, ahonét tisztán láthattuk a hit, haza és az egyén csodálatos összhangját az isteni kijelentés fényében. Köszönjük mindazt, amit kaptunk a rendezőknek, az előadóknak, a matiné szereplőinek, de legfőképen hálásak vagyunk Istennek, Aki kegyelmének gazdagságából részeltette a konferenciát. Egyedül Övé legyen a dicsőség! — A mezőföldi egyházmegyében a lelkészi aljegyzői tisztségre pótválasztás lesz Fülöp László (aki 32 szavazatot kapott) és Bakó Béla (aki 24 szavazatot kapott) között. Barth küzdelme az evangéliumi szabadságért, röpiratai (Theologische Existenz heute) alapján. A kijelentés. De hát honnan tudjuk mindezt? A kijelentésből. Honnan ered a kijelentés? Hogyan megy végbe? Hogyan veszünk róla tudomást? Próbáljunk e kérdésekre feleletet adni, fölhasználván szemléltetésül a következő képet. A harcmezön (tehát nem a mesék birodalmában, nem is a színpadon) megtörtént(kétségbevonhatatlanul, a tényleges történés teljes komolyságával), hogy az ellenség (tehát nem maga az ember, hanem a merőben más lényegű ellenfél) a maga fölényével (ő az erősebb) ragadja meg a kezdeményezést (az események folyását tehát nem' mi irányítjuk, hanem ő) és támadásba ment át (bennünket meg se kérdeztek!). Az előöröktöl (tehát nem a költők és gondolkodók csoportjától, nem is a ráérők és a saját dolgaikkal foglalatoskodók csapatától, hanem a harcosoktól, akiknek szembe kell nézniök az ellenséggel) jön a jelentés (nem a harcosok hogylétéről, nem is az ellenség magatartásáról, hanem arról a tényről, hogy: megtámadott bennünket) a közvetlenül a front mögött készenlétben álló megerősítéshez (tehát újból csak nem az újságírókhoz és hirlaptudósítókhoz, hanem megint egy olyan csoporthoz, mely készen van arra, hogy azonnal fölvegye a harcot az ellenséggel). Ez az első sorban álló, az ellenségtől már megtámadott csoport: a próféták és apostolok. Az általuk a front mögött várakozó megerősítéshez küldött jelentés: a Szentírás. E jelentésnek a megérkezése magától értetődően azt jelzi, hogy késedelem nélkül fegyvert kell ragadni és előre vonulni (mégpedig annál gyorsabban, minél merészebb a támadás, minél nagyobb a veszély). Az erősítés, melyhez a jelentés érkezik: az egyház, mely a Szentírást hallja. Nekünk tehát az a feladatunk, hogy odasiessünk, ahol a próféták és apostolok vannak. Ők pedig a közelgő Isten előtt állnak színről-színre. Magukhoz hívnak bennünket, de nem maguk miatt, hanem azért, hogy mi is odaálljunk az érkező és hozzánk szóló Isten elé. így értették a kijelentést a próféták és apostolok, így értették a kijelentésről bizonyságot tevő eszközt, a Bibliát az apostoli atyák és reformátorok. így kell ezt érteni nekünk is, ha helyesen akarjuk érteni. A kijelentés megismerése mindig és minden körülmények között egy feltétlen bizonyossággal kezdődik, t. i. azzal, hogy: Isten szólott. S mivel ez voltaképpen perf. praesens, azért annyit jelent, hogy: Isten szól. Ha pedig Ő_ szól, akkor az ember részéről hiábavaló minden aggályoskodás, kételkedés és hitetlenség, mindez mit sem változtathat az ő jelenlétének bizonyosságán. Az ő eme jelenléte pedig nem egyéb, mint maga a kijelentés. A kijelentés ismerete elhomályosulhat, bizonyos időre meg is szűnhet, föl lehet cserélni hamis ismerettel, hamis kijelentéssel. De mindez érintetlenül hagyja azt az igazságot, hogy a kijelentés az egyszeriség jellegét viseli magán. Mint ahogyan az embernek csak egy atyja lehet, mint ahogyan egyszer születtünk és egyszer fogunk meghalni, mint ahogyan csak egy Isten van, úgy kijelentés is csak egy van, mely a Jézus Krisztusban adatott meg nékünk. Aki kijelentésről beszél, azt érti rajta, hogy ez a
