Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-06-28 / 26. szám
116. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1936. tást akarjuk pótolni, legalább is a magunk számára, már amennyiben erőnk s egy “előadás szűkös keretei megengedik. III. Az Ószövetség mellett felhozhatjuk azt az érvet, hogy összenőtt a keresztyénséggel. Ez volt JéziVs Bibliája s Idvezítőnk gyakorta idézgeti is, főleg Mózest, Ézsaiást, a Zsoltárok könyvét, meg Dánielt. De ezeken az idézeteken kívül is meg-megvillannak tanításaiban itt is, ott is az ószövetségi utalások és ismert ószövetségi képek. Az apostolok Bibliája is az Ószövetség volt. Pál, amikor a zsidókkal és a pogá'nyokkal vitázik, innen szedi fő argumentumait. A pietas tehát az Ószövetséghez való ragaszkodást diktálja. Ragaszkodjunk hozzá, mint Urunkról és apostolairól reánk maradt kedves ereklyéhez. Ragaszkodjunk annyival is inkább, mert nemcsak őhozzájuk, hanem a mi egyházi életünkhöz is hozzánőtt e könyv: imáink a Zsoltárok átírásai és nyelvünk teleszórva ószövetségi szólásformákkal. Ha tehát a kegyelettel nem törődve félredobnék, saját múltúnk, sőt saját lelkünk darabját dobnók félre és sokkal szegényebbek lennénk nélküle. Ez azonban nem döntő érv: azt mondhatná valaki, hogy az ember elvégre szegényen is élhet. Ebből a szempontból nézve, nem volna okvetlen nélkülözhetetlen az Ószövetség. Súlyosabban esik a latba az a másik érv, hogy az Ószövetség az Újszövetség megértése szempontjából múlhatatlanul szükséges. Brunner analógiájával világítsuk meg az okot. Ha egy festőművészeti alkotás legbelső titkaiba be akarok hatolni és tartalmi gazdagságát igazán ki akarom meríteni, tanulmányoznom kell azokat a ceruzarajzokat, szénvázlatokat, színpróbákat, kompozíció terveket és megoldási kísérleteket, amelyeket a művész a képhez kartonra vetett. A tudatos műélvezet útja tehát az, hogy gondolatban átélem a művésznek témájával és kifejezési eszközeivel folytatott lázas küzdelmét, problémáit és döntéseit, szóval képzeletben mintegy vele együtt alkotom meg a képet. így lesz igazán közöm' a mű mondanivalójához. így vagyunk az Újszövetséggel is. Olyan »festmény« ez, amelyhez az Ószövetség adja a »szénvázlatot«. Például hogy érthetné meg egy modern ember a kereszt különös titkát, e centrális hittitkot, ha nem ismeri az ószövetségi előzményeket, az egész Ószövetség világát, a bűnesettől a főpapi áldozatig. Az Ószövetség tehát'segédeszköz az Új megértéséhez. Az Ószövetségnek, mint ilyen segédeszköznek akkor lesz nyilvánvalóvá a nélkülözhetetlensége, ha rámutatunk, hogy nemcsak a megértést segíti elő, hanem egyben veszedelmes félreértésektől is megóv bennünket. Mindnyájan foglalkoztunk már a görög Újszövetséggel. Tudjuk, hogy az Újszövetség is olyan szavakat használ, mint a görög filozófia, s azt is tudjuk, hogy a görög filozófia a nyugati kultúrterületen a közgondolkodást annyira átitatta, hogy az idealizmust általában egynek veszik a keresztyénséggel. Folyton fenyeget hát a veszedelem (s különösen Schlatter figyelmeztet erre), hogy az Újszövetséget akaratlanul is filozófiailag értelmezzük: felhőkbe járó misztikát, élet- és világnézeti spekulációt lássunk benne. Ezért van szükségünk az elszellemiesített kifejezésmódokat használó Újszövetség mellett az Ószövetségre, illetve az Ószövetség vaskos realizmusára és szemléletességére. Ez a ógörög szellemtől teljesen érintetlen, itt a néphez és földhözkötöttség szinte kézzelfogható, itt esemény és történés minden. Talán éppen ezért olyan idegenszerű az Ószövetség a mi görögös látásra nevelt szemünkben. A Római levél kegyelmi elválasztás tanát például élettelen elméletnek, absztrakt spekulációnak látjuk, amíg az Ószövetség eleven példákon, például Jákobon nem szemlélteti Isten kegyelmi munkájának valóságát és azt, hogy ő tényleg teljes szabadsággal választ magának eszközöket s üdvcéljaira bűnös embereket, minden bűnük és minden rugódozásuk ellenére is fel tud használni. A próféták valamennyien, mint a szuverén Isten megragadottjai engedelmeskednek. »Ordít az oroszlán, ki ne félne, szólott az Úr, ki ne prófétáinál« Ez lehetne valamennyi próféta jelmondata. Az ember Isten előtti tényleges helyzetét, valamint Isten szentségét és szabadságát, haragját és megbocsátását leghamarább az Ószövetség szemlélteti. Isten szentségének, haragjának és ítéletének ismerete nélkül pedig az isteni szeretet evangéliumából, az Újszövetségből valami üres és érzelgős szentimentalizmus lenne s éppen az Újszövetség központi mondanivalója, a váltság ténye értelmét vesztené. Ettől a veszedelemtől: az Újszövetség inegüresítésétől az Ószövetség ment meg bennünket. A dogmatörténet tanulsága szerint, a legtöbb ! berezis, kezdve a gnoszticizmuson, az Újszövetség görögös félremagyarázásából származik. Innen vezethető le a katholicizmus kettős erkölcsisége, szerzetesi és világi morálja is. Nem véletlenség, vagy előítélet ténye, hogy reformátoraink olyannyira ragaszkodtak az Ószövetséghez. Különösen tudatos és szembeszökő ez a ragaszkodás Kálvinnál. János evangéliuma magyarázatánál például — ahol tudvalévőén különösen könnyű és gyakori a kisiklás — úgy óvakodik a görögös félremagyarázástól, hogy a görög j szavak mellé odaírja a héber kifejezéseket és a meg- I felelő héber fogalom szem előtt tartásával magya- i rázza a görög szöveget. Megkapóan szép példája ez ! reformátorunk íráshűségének. — Deliát csak segédesz| köz az Ószövetség az Új megértésénél, csak egy olyan szénrajz, amit a festmény megértésénél felhasználunk, de csak átmenetileg használunk, hogy aztán ne ezt, hanem magát a festményt élvezzük? Hiszen akkor az Ószövetség tanulmányozása csak néhány exakt megismerésre törekvő theologus magánügye volna, s az egyszerű hívő beérhetné az Újszövetséggel. Ezzel bevallanók, hogy az Ószövetségnek nincs közvetlen aktualitása és fontossága, voltaképpen túlhaladott könyv, és ha egyáltalán értéke van, csák az Újszövetségtől kölcsönzi értékét. A helyzet azonban nem ez. Az Ószövetség nemcsak a zsidókra és theologusokra,, hanem minden keresztyénre, reánk mindnyájunkra nézve egyaránt fontos és egyaránt aktuális, még pedig nemcsak részeiben, hanem egészében. Miért? (Folyt, köv.) Török István. Elszámolás a húsvéti legációkról. • A húsvéti ünnepek alkalmával a legációk révén a következő összegekkel segélyezték egyházközségeink theologus ifjainkat: 1. Győr—Magyaróvár—Hegyeshalom 167.63 P. 2. Barabásszeg—Zalaegerszeg 155P. 3. Pápa—Celldömölk—Farkasgyepű 154 P. 4. Balatonszabadi — Enying—Lepsény — Mezőszentgyörgy— Siómaros 130.50 P. 5. Alsók—Csurgó 130 P. 6. Ászár —Ete—Császár 120.91 P. 7. Dég—Igar—Sáregres— Szilasbalhás 119.10 P. 8. Balatonfüred — arács — kövesd 115.70 P. 9. Balassagyarmat—Diósjenő—Szokolya 113 P: 10. Nagyigmánd—Kisigmánd—Tárkány—
