Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-06-14 / 24. szám
108. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1936. a babiloni fogság szomorú idején. Uram, te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Ö volt a mi hajlékunk, mikor nekünk anyaszentefgyházat adott, ő volt a mi hajlékunk, mikor1 iskolát épített, ő a mi hajlékunk, hogy eddig megtartott és ő lesz a mi örökké való hajlékunk is. Esztendőnek a végén, az iskolai évnek a bezárásánál nevetséges önhittség, balga emberi felfuvalkodottság lenne a szép eredmény, a tudásban való gyarapodás magunknak való tulajdonlása. Sem a plántáló nem valami, sem az öntöző, hanem a növekedést adó az Isten, ö, aki minékünk hajlékunk volt és lesz mind a világnak végezetéig nemzedékről nemzedékre. Ebben a tudatban boruljunk le szülők és gyermekek, pásztorok és tanítók. Sohase felejtsük el Istennek a nagy jóságát, aki minket ez esztendőben is, mint méltatlanokat, megoltalmazott és megőrizett. Mi, pásztorok és népünknek vénei, szent áhítattal vegyük a hálaadást ajkainkra azért, hogy az Isten minékünk hajlékunk volt. Hajléka volt anyaszentegyházunknak, iskoláinknak. Nem engedte, hogy annyi megpróbáltatás és nyomorúság közepette egyházunk fundamentuma megrendüljön, nem engedte, hogy anyaszentegyházunk veteményes, gyönyörű kertje, iskoláink bezáródjanak, idegen kézre kerüljenek. Áldassék az ő szent neve, hogy adta a mi egyházunknak a legnagyobb kincset, az Úrnak az örökségét, a fiakat és leányokat, akik a mi iskoláinkban szívhatták a tudományok mellett anyaszentegyházunk, szent vallásunk édes meleg tejét. Áldassék az ő szent neve, hogy adott nekünk gyermeksereget, akik, mint liliomos királyfiak és királylányok neveltettek a mi iskoláinkban, hogy most, amikor a világnézetek rettenetes harca folyik, amikor Krisztus és az Antikrisztus között kell választannak, ők, mint felvértezettek, Jézus Krisztus jó vitézeiként hagyhatják el iskoláink falait. Ti szülők, kiknek minden reménységetek ez a kicsiny sereg, ne felejtsétek el, Isten volt a ti hajlékotok, aki megőrzött titeket, hogy gyermekeiteket ez évben is nevelhettétek. Ő áldotta meg a ti gyermekeiteket, hogy növekedhettek testben és lélekben, Isten és emberek előtt való kedvességben. Ö áldotta meg kicsinyeiteket, akik ez évben először lépték át az iskola küszöbét. Kiknek fejletlen, naív értelme nem ismerte még a betűvetést, a számtan tudományát s oly keveset tudott, a mi Jézusunkról. Mint repesett és boldog volt a ti szivetek!, szülők, amikor először fonódtak össze a betűk értelmes szóvá, amikor az első ének csendült fel az ártatlan gyermeki ajkakon. Mily boldogok vagytok ti szülők, akiknek gyermekeitek az ismeretek elsajátítása után kilépnek az iskola falai közül s mennyi' aggodalom nehezedik vállatokra, mi lesz velük. Az Isten volt a mi hajlékunk nemzedékről nemzedékre, ő nevelt, ő védett századokon át gyermeksereget a magyar jövendőért, az ő oltalmába, az ő védelmébe ajánljátok gyermekeiteket, tinektek is, nekik is az Isten legyen a hajlékotok. S ebben a hajlékban csendüljön fel mindennap a zsoltárének szava, ebben a hajlékban fonódjanak össze mindennap imádságos kezek, a ti éltetek legyen Istennek hajléka,, a 'Szentlélek a temploma. A nyári szünidő ne csak testi pú henést jelentsen, ne csak robotot, amikor a zsenge gyermekre is reászakad a megélhetés borzasztó igája, hanem legyen vasárnaponként drága alkalom Isten templomában az ő királyi zsámolyánál való letelepedésre, a lélek szomjának csillapítására és éhsége kielégítésére. Vigyázzatok ti szülők, hogy amit az iskola és a templom nevelt, gyarapítóit, le ne rontsa a, nyári szünidő. Vigyázzatok gyermekeitekre, akik, mint a legtökéletesebb fonográf, mindent felvesznek és utána leadnak. Vigyázzatok, hogy lelki összhangjukat, melyet az Iskola és a templom tett Istennek tetsző: kedves harmóniává, le ne ronthassa az ucca, a világ, vagy akár a családi környezet. Mily szép lenne, ha a nyári szünidőben minden édesapa és minden édesanya kézbefogná fiacskáját, vagy leányát s úgy mennének el vasárnapról vasárnapra az Istenházába való lakozásra. Milyen más volna az egész jövendő képe. Milyen más is lenne egyházunk, társadalmunk, hazánk képe, ha minden szülőnek az arca azt sugározná a szenvedések és nyomorúságok közepette is, Isten a mi hajlékunk, aki megmarad nemzedékről nemzedékre, akinek én és a gyermek választott edénye vagyok. Mily boldog lenne a szülői szív, mely minden körülmények között így számolhatna be az Istennek: A gyermek, akit nékem adtál, nem veszett el. Kisköri munka. Kislángon, március hó 10-én templomi ünnepély és presbiteri konferencia volt, melyen a környező egyházakból 34 presbiter, lelkész és tanító jelent meg. A délelőtti vallásos ünnepélyen éneklés után Bibliát olvasott és imádkozott Molnár József csőszi lelkipásztor, majd ének után igét hirdetett Szabó Dezső kálozi lelkész. Tánczos Béla táci lelkipásztor A templom szeretete, mint a gyülekezeti élet alapja címen előadást tartott, melyben megragadó erővel emelte ki a templom fontosságát, mit minden vallásos református embernek szeretnie kell. Helybeli leányok vallásos szavalatot adtak élő. Király István ig.-tanító négyszólamú gyermekénekkara művészi gyönyörködésre és vallásos áhítatra ragadta a hallgatóságot. Az ünnepély dr. Kuli Lajos kislángi lelkész imájával és közénekkel zárult. Délután következett a tulajdonképeni presbiteri •konferencia. Presbitereken kívül a helybeli gyülekezet tagjai is szép számmal megjelentek. A CXXXIV. zsoltár eléneklése után dr. Kuli Lajos imával és rövid beszéddel megnyitotta az összejövetelt, tolmácsolva Bakó Lajos esperes úr üdvözletét, ki közbejött akadály miatt maradt távol. A presbiter és az egyház szociális kérdései címen Szabó Dezső tartott bevezető előadást, melyben rámutatott az egyházak programmszerű szociális munkájára és ebben a presbiter kötelességére. Az előadást hozzászólás követte. Lányi Jenő soponyai lelkipásztor Presbiter az egyház miszsziói munkájában című előadásában kifejtette, hogy a presbitereknek felelősségteljes níunkát kell végezniük az Ige hirdetésében is. Beszédük, életük legyen igehirdetés. Czeglédy Gyula főjegyző-presbiter a »presbiter és az egyházfegyelem kérdésében mindenkit meggyőző ékesszólással Bibliára alapított és mély hittől izzó előadásával tett tanúbizonyságot arról, hogy az egyházi életben nagy fegyelemre van szükség. A presbiternek fegyelmet kell tartania önmagával szemben, továbbá családjában és gyülekezetében, amint ezt Pál apostol és Kálvin is .meghagyták. A nagyhatású előadás és helybeli énekkar éneklése után dr. Kuli Lajos beszédével, imájával és a '230. dicséret 4. versének eléneklésévei végződött a tanulságos és felemelő presbiteri összejövetel. Kuli Lajos dr. bezáró szavaival búcsúztunk: »Álljon mindenki a helyén!
