Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1935-05-05 / 18. szám

1935. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 83. oldal. szükségesnek, éppen azért, mert református egyházi szertartást a római katolikus temetőben sokhelyütt vé­gezni nem lehet. De azt, hogy mi hasonló esetben mi­képpen cselekedjünk, csak hittani felfogásunk és az Evangélium szelleme szabhatja meg és nem a represz­­szália elve; ezért a kért rendelkezést ne adja ki a Konvent. Enyedy Andor dr. konventi missziói előadó, egy­házkerületi főjegyző jelentése szerint a missziói munka minden irányban újabb fejlődés képét mutatja. Beszá­moltak az Országos Református Szeretetszövetség akció­járól, amely gyermekvédelem új módszerét új törvénnyel kívánja megoldani. Az Egyetemes Konvent kimondotta, hogy lépéseket tesz a kormánynál a törvénymódosítás elő­munkálataira nézve. A jelentések beterjesztése után rátértek a szanáló bizottság előterjesztésére a theologustultermelésről: nem tudják elhelyezni a segédlelkészeket, de a színvonal is hovatovább süllyed a tulprodukció miatt. Kováts J. István dr. ismertette a kérdés részleteit. A probléma megvitatásában Baltazár Dezső, Ravasz László és Farkas István püspökök, Sz. Kun Béla és Imre Sándor dr. egyetemi tanárok is résztvettek. Kimondotta végül a Konvent, hogy az 1935—36. tanévtől kezdve további intézkedésig, a budapesti református theologiai akadémia első évfolyamára tizenhat, a pápai theologiára tíz, a sárospatakira tíz és a debreceni lelkészképző-inté­zetbe harminc hallgatót lehet felvenni. Kováts J. István dr. a továbbiakban bejelentette, hogy a konventi szanáló bizottság, az Országos Zsinattól nyert felhatalmazás alapján elhatározta, hogy mindazok az egyházközségek, amelyeknek a lélekszáma a háromezret meghaladja, ez év október elsejéig kötelesek segédlelkészt alkalmazni, azok az egyházközségek pedig, amelyeknek területén öt kilométeren kívüli körzetben kétezernél több egyház­­. tagjuk él, ez év végéig missziói segédlelkészt kötelesek alkalmazni. Szabályozta a Konvent a lelkészek újabb korhatár­hoz igazodó nyugdíjazásának kérdését is. Kimondotta: a hetvenötödik életévüket betöltött lelkészek két éven belül kötelesek nyugalomba vonulni. A csütörtöki ülést reggel 9 órakor nyitotta meg Baltazár Dezső dr. püspök és Balogh Jenő dr. főgond­nok. Kováts István, azután Janka Károly, a sárospataki főiskola lelkészi gondnoka és Sz. Kun Béla dr. debre­ceni egyetemi tanár a tanügyi kérdéseket ismertették. Vidéken hamarább, már junius első felében kellene megtartani az elemi iskolák záróvizsgáját, viszont szep­tember 1-én kellene kezdeni az új iskolaévet, — Szűcs József esperesnek ezt a felterjesztését a kultuszminisz­ter elé viszi a konvent. Egy további határozatában pe­dig kimondotta a Konvent, hogy ragaszkodik a kultusz­­miniszterrel történt ahhoz a megállapodáshoz, hogy a tanítói képesítést szerzett református lelkészek tanítói oklevele azonos érvényű legyen a rendes tanítói okle­véllel. A református népiskolák állapotáról Janka Károly tett jelentést. Azzal a megállapítással kezdte, hogy az elmúlt: 1934. tanév végén, a csonkamagyarországi refor­mátusok összes lélekszáma 1,813.505 volt és hogy az előző évvel szemben a szaporulat 1 *53 százalék. A refor­mátus egyházközségek száma tavaly 1201 volt, fenn­tartanak 1024 mindennapi iskolát és 802 egyéb nép­iskolát. 2555 tanító foglalkozott 219.187 gyermekkel. A református népoktatás fenntartására, egyházi és alapít­ványi jövedelemből mintegy három és félmillió pengőt fordítottak. A Konvent kimondotta, hogy „mélységes aggoda­lommal látja, hogy iskolafenntartó egyházaink, miután az államhatalom részéről megfelelő támogatásban nem részesülnek, a magyar nemzeti kultúra megmentéséért és fejlesztéséért folytatott küzdelemben teljesen kimerül­tek, a háború, a forradalmak és a megszállás alatt el­pusztult, használhatatlanná vált iskolai bútorzatokat és tanszerbeli felszerelésüket pótolni nem tudják, — tiszte­lettel felkéri tehát a kultuszminisztert, hogy az iskola­­fenntartó egyházakat legalább a nélkülözhetetlen tan­szerek beszerzésében és pótlásában támogassa“. Az iskoiai_ termek is túlzsúfoltak Ezért építési segélyt kérnek az Országos Népiskolai Építési Alapból. Miután minden egyházkerületben vannak olyan gyüle­kezetek, amelyek önhibájukon kívül nem tudták kifizetni az esedékes tanítói javadalmakat, ezért az Egyetemes Konvent kéri a vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy az egyházak és tanítók nyomorúságos gazdasági helyzetére tekintettel keressen és találjon módot az egy­házak gyors és rendkívüli megsegítésére. Újból felkéri továbbá a Konvent a kultuszminisz­tert, hogy a íelekezetközi értekezlet által is elfogadott ötszázalékos általános kulturadót törvényhozás útján a legsürgősebben léptesse életbe. Boér Elek dr. közigazgatási bírónak a külügyi bizottság nevében tett javaslatára: Kálvin János városa, Genf reformációjának négyszázéves jubileumát magyar földön is megünneplik. A közel háromszáz pontból álló tárgysorozattal a Konvent szokatlanul már a második napon végzett. Balogh Jenő dr. világi elnök az előadóknak, Ravasz püspök az elnökségnek mondott köszönetét az ügyek gyors és sima lebonyolításáért, s Baltazár püspök imájával délután kettőkor fejeződött be a kétnapos tanácskozás. Öröm és hálaünnep. Felemelő öröm- és hálaünnepet ült a pápai refor­mátus egyházmegye ápr. 28-án, amikor bensőséges üd­vözléssel köszöntötte nagyérdemű esperesét, Jakab Áront abból az alkalomból, hogy most töltötte be nagypiriti lelkipásztori munkájának 40-ik esztendejét. Az ünnepélyen megjelent Medgyasszay Vince püspök úr is, akit a bobai állomáson a nagypiriti presbitérium várt Jakab Áron lelkipásztorral az élén. Püspök úr dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok, nagybirtokos pompás négyesfogatán érkezett meg a községbe, ahol a tavasz korai virágaival felékesített díszkapu alatt Fülöp Ernő községi bíró üdvözölte. Harminc kocsi hozta a különböző irányból érke­zett vendégeket, akik a templom előtti téren gyülekezve köszöntötték a főpásztort. Elsőnek a gyülekezet nevében Bóna József s.-lelkész, azután a polgári hatóságok ré­széről Bélák Endre devecseri főszolgabíró mondott lel­kes üdvözlőbeszédet, Szalay Jolán pedig a gyülekezet ifjúságának tiszteleteképpen fehérszekfü-csokrot nyúj­tott át. A vidéki vendégek között ott volt Vargha Kálmán mezőföldi esperes, főiskolai gondnok, Csajághy Károly veszprémi egyházmegyei gondnok, dr. Schandl Károly ny. államtitkár, a devecseri választókerület országgy. képviselője, a pápai egyházmegye lelkészi- és világi tisztviselői, élükön Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnokkal, aki az ünnepély előkészítő munkáját vé­gezte, Végh János lelkészi- és Elekes Gyula világi fő­jegyzővel ; csaknem teljes számban megjelentek az egyházmegye lelkipásztorai, valamint a tanítói karból is számosán. A pápai és a soproni presbitériumok kül-

Next

/
Oldalképek
Tartalom