Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-10-27 / 43. szám
1935. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 193. oldal. papja elejét nem vette volna minden ünnepeltetésnek azzal, hogy ez alkalommal egyszerűen ismeretlen helyre utazott és pár napig nem is tudja senki tartózkodási helyét. Ezeken a sorokon át olvasóinkhoz szeretnénk egy kicsit közelebb vinni alakját annál is inkább, mivel közöttük nem egy akad, aki az utrechti dómtorony aljában meghúzódó egyetem falai között maga is hallgatta a figyelmet eleitől végig fogvatartó előadásait. Legjellemzőbb vonását már el is mondottuk a fenti sorokban, egyszerűség, közvetlenség és minden iinnepeltetés kerülése. Egyszerű földmíves családból származik és sohasem tagadja származását. Egyetemi tanulmányait Utrechtben végezte és főképpen a keleti nyelvészet és vallástörténet kötötték le érdeklődését. 1901-ben már bizonyságát is adja szorgalmának, amikor »A szentháború a Korán alapján« című értekezésével elnyeri a doktori címet. Első gyülekezete Hoogersmilde, nem sokáig mondhatta magáénak, mert három év múlva elfogadja egy másik, ugyancsak falusi —kamperveeni — gyülekezet meghívását. Itt szintén három évig marad, mert közben meghívják a tekintélyes városi gyülekezet lelkipásztorául Middelburgba. Úgylátszik a háromévenkénti helyváltoztatás szinte tradícióvá nő ki nála, mert három év után újra útra kel a lassanként neves prédikátorrá fejlődött utrechti diák és az előkelő, hágai gyülekezet lelkipásztorságát fogadja el. Itt bejáratos lévén az udvarhoz is, a legelőkelőbb társadalmi osztályok lelkiproblémái tárulnak fel előtte. Prédikál, pásztorál, előadásokat tart, kül- és belmissziói egyesületek elnöki tisztét viseli és közben — szorgalmasan képezi magát. 1910—13-ig az amsterdami városi egyetem vallástörténész professzora, majd ettől kezdve az utrechti egyetem vallástörténeti, tanszékét tölti be, állandóan tanulva, tanítva és közben megjelent munkáiban, valamint lapjában, »Algemeene Weekblad voor Christendom en Cultuur«, jelét adva munkában való fáradhatatlanságának. Mint teológus, tárgyánál fogva is teljesen érthetően az ú. n. vallástörténeti iskolához tartozik, annélkül azonban, hogy osztaná ennek az iskolának szélsőséges felfogásait. Ennek az iskolának a hívei, mint tudjuk, nem elszigetelt, egyedül álló jelenségképpen tekintik a keresztyénséget, hanem mint vallást, egy síkra helyezik a többi vallásokkal és próbálják lemérni azokat a hatásokat, melyeket a keresztyénség fejlődése folyamán ezektől a szomszéd vallásoktól átvett. De nemcsak a keresztyénségben, mint vallásban, hanem a Szentirásban is észlelhetők ezek a kívülről jövő hatások. így tárgyalja Prof. Obbink hatalmas tudással és szintetizáló erővel: A bibliai Paradicsomi elbeszélés és a babilóniai források című munkájában azokat az alkotó részeket, melyek a babiloni forrásokban és a bibliai bűnesetelbeszélésekben közösek. 1923-ban beutazza Palesztinát és Egyiptomot. Utazásának eredményét »A Biblia földjén« című, képekkel illusztrált munkájában foglalja össze. Közben dolgozik az Ótestamentom fordításán és 1917—27-ig tartó munka után megjelenik a fordítás. Ezzel a fordítással Prof. Obbink és vele együtt az Újtestamentom fordítója, főiskolánknak ugyancsak tiszteletbeli tanára s az utrechti egyetemnek ez évben kinevezett rendes újtestamentomi professzora, dr. Brouwer, nagy szolgálatot tett egész Hollandiának. Bibliai tanulmányának eredményeképen ugyancsak Brouwerrel együtt kiadja Inleiding tot den Bijbel című bevezetését. Israel vallása című, ugyancsak 1927-ben megjelent munkája után újra átdolgozza bibliafordítását, melynek hamarosan megjelenik a második kiadása is. Közben lankadatlanul dolgozik tovább. Hatalmas, alapvető »A yvallás a maga megjelenési formáiban« című, 1933-ban megjelent munkájában a vallástörténeti tudomány fenomenológiáját adja, széleskörű tudományos megalapozottsággal. Egész egyénisége fényes bizonyítéka annak, hogy a tudománnyal való foglalkozás nem szükségképen jelenti az élettől, a gyakorlattól való eltávolodást. Mint igehirdető, tud korának a nyelvén bizonyságot tenni Isten kegyelméről és ha néha prédikál, zsúfolásig megtöltött templom bizonyítja, hogy szívesen hallgatják bizonyságtevését. Egyik nagy holland napilap jellemzi legjobban, mikor azt írja róla, hogy benne a tudományos teológus, a gyakorlati lelkipásztor és az ujságiró a legszerencsésebben egyesült. Nálunk a főiskola jubileuma alkalmával járt, mint Hollandia királynőjének és az utrechti egyetemnek a képviselője. Mindenkor szeretettel emlékszik ránk vissza és mi várjuk is mégegyszer sok-sok szeretettel, hogy Prof. Brouwerral együtt eljönnek székfoglalójukat megtartani. Most pedig Isten áldó és erőtadó kegyelmét kérjük életére és munkásságára, valamint a háromszáz éves jubileuma felé siető utrechti egyetem életére. , f. K. Gy. ®SS@®®®@®®®®®®®@®@®®®®®®@®®®®®®®@®@®®@® 1 VEGYESEK 1 (8 $> ®®®®®®@®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®©®®©$)® — Gyászhír. Szinte tragédiaszerü gyász borult a rédei ref. kántortanítói hajlékra. A községben fellépett tiíuszbetegség szeptember elején ágynak döntötte Fejes Gábor kántortanítót és fiatal feleségét. Azonnal elszállították gyógykezelésre a veszprémi városi kórházba. De sajnos állapotuk egyre rosszabbodott. Október 6-án elhalt a feleség s most október 23-án követte a sirba férje is. Május derekán halt meg a tanítópár kis leánykája s így kipusztult az egész család. Úgy a feleség, mint most a tanító holtteste szülőföldükre, Balatonszőllősre szállíttatott s ott temetteteft el rendkívüli módon megnyilatkozó részvét mellett. Mindkét alkalommal Lampérth Lajos rédei ref. lelkipásztor hirdette a vigasztalás igéit a porbasújtott szülők, rokonok vigasztalására. A tanító elhunyta alkalmával a rédei ref. gyülekezet részvéte is megható módon nyilvánult s dacára a nagy távolságnak két autóbuszon 50-en mentek el a temetésre. Ä kartársak nevében Illyés Sándor búcsúzott az elhunyttól s mondott neki utolsó, Istenhozzádot. „Az Urnák utai nem a mi utaink, az Ő gondolatai nem a mi gondolataink.“ — Presbiteri konferencia Ötvöskónyiban. A belsősomogyi református lelkészegyesület f. hó 22-én tartotta meg a Csurgóvidéki lelkészi kör legutóbbi összejövetelén elhatározott egyik presbiteri konferenciáját, az egyházmegye északi felén fekvő gyülekezetek presbiterei számára Ötvöskónyiban. A cél, mint a tavalyi konferenciákon (S.-Szob, Görgeteg) most is ez volt, rámutatni az elhivatásból folyó kötelességekre, szeretetteljes szolgálatra hit, haza és családdal szemben, nem feledve azt sem, hogy kiki önmagának is mivel tartozik. A konferencia lefolyása a következő volt. Már a kora reggeli órákban érkező, mintegy hatvan vidéki vendég az elemi iskolában és a lelkészlakon gyülekezvén a vendéglátó gyülekezettel együtt egy szívvel, lélekkel in
