Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-10-13 / 41. szám
Negyvenhatodik évfolyam. 41. szám. Pápa, 1935 október 13. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ______________■_______________ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA) FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK rr „Őrzők, vigyázzatok a strázsán!“ A nyár folyamán egy cikksorozat jelent meg a Dunántúli Protestáns Lap hasábjain fajtánk nagy nyavalyájáról : az egykéről. Célja tanácsadás, segíteniakarás volt, mint minden olyan írásnak, mely e végzetes veszedelem érdekében lát napvilágot. Ha valahol beszélni kell az egykéről, Dunántúlon. nem beszélhetünk róla eleget, hiszen e betegség a mi sorainkat tarolja, Dunántúl egykés szigetei a szinmagyar kálvinista lakosság szomorú temetői. S ezek a temetők minden esztendővel nagyobbodnak, nő önmagunk vádja, tehetetlenségünk tudata s nem halkulhat el a kiáltó szó, mely valamilyen úton, módon új életre akarja támasztani immár hervadásra hajló fajtánkat. Ennek a kiáltó szónak szeretnék fokozója lenni én is, mikor felveszem az elejtett fonalat s folytatom a polémiát pusztuló fajtánk továbbhuliásának megakadályozása végett. Ma már felesleges dolog az egykés vidékek szomorú képének ecsetelése. Minden kálvinista magyart szivenütött annakidején a hidasi halál harang utolsó kondulása, lelkűnkbe markoltak azok a jeremiádok, melyek élettelen érc visszhangjaképen lelkészeink ajakáról elhangzottak. Tudatában vagyunk annak, hogy a fejszék fáink gyökereire vettettek s az esztendők folyamán elnéptelenedett ormánsági házak beszögezett kapui kálvinista gyülekezetek, templomok elárvulásának előrevetett árnyékai. S mi állunk, gondolkodunk, téziseket állítunk fel, tanácskozunk, de produktiv munkát nem végzünk. Nem elég a diagnózis megállapítása, orvosság kell, sokszor radikálisan, drasztikusan ható gyógymód, ha azt akarjuk, hogy a beteg újból talpraállon. S ezt a radikális gyógymódot nem alkalmazta mindezideig se államhatalom, se senki más s nem emelte fel érte kérő, követelő szavát egyetemes egyházunk sem. Hiába beszélünk mi családvédelemről, belmisszióról, fokozott pásztori munkásságról, mert ezzel pusztulásunkat meg nem állíthatjuk. Lesznek tán olyanok, kik soraim olvasásakor — ez állításomért — rosszalólag csóválják meg fejüket. Ne mondjanak ítéletet addig, míg nem gondolnak arra, hogy az egyke nem ma született s az ormánsági református papok keserű panaszai, erőfeszítései nem mai keletűek. A kálvinista szószék megtette a múltban is a maga kötelességét, úgy mint ma, de erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, s a prófétai hang ködbeveszett, elszállt, mint a halálos sebben vonagló harcos utolsó sóhaja. Feltámadást, új erőt nem tudott adni s ha a múltban gyengének bizonyult, sorsa ismétlődik ma is. Nem olyan egyszerű dolog, okozat az egyke, hogy azon könnyű módon lehetne segíteni. Bármelyik társadalmi osztályban találjuk meg, oka mélyre gyökeredzik. Kodolányi János, az ormánsági tragédia legavatottabb ismerője teljesedésbe menést, elfáradást, megnövekedett életigényt, kultúrhatást, szociális nyomort, földnélküliséget állít a tragédia okául. S igaza van neki. Nem kell feltétlenül az Ormánságba mennünk, ha megfigyeljük azokat a szigeteket, melyek hajlamosak az egykére s egy gyermek helyett még kettő, jó esetben három születik s összehasonlítjuk az egyes családok múltját a mai családfával, belátjuk ez állítás igazságát. Találkozunk famíliákkal, melyek egy emberöltővel ezelőtt öt, hat ágon növelték az ősi törzset s ma a kihalás útján vannak. Sokszor végzetszerüség, elháríthatatlan akadály, mondhatnánk fátum nyúlt bele a törzs életébe s megakadályozhatatlanul letördelte az ágakat. Ami .megmaradt életképtelenné vált, kihalásra ítélte önmagát. Családok pusztulását nem akarom állításom igazolásául e cikk keretében felhozni, — sértődés származna belőle —- de ha kutató szemekkel, behatóan figyeljük meg egy életlehetőségekből, ősi, közös származásból, földrajzi adottságból egymásra utalt népségnek az életét, a viszszaesést majdnem mindenütt megtaláljuk. Egy szigetet ragadok ki a dunántúli református néptömegek közül: a balatonmenti kálvinista népet. Kenésétől Kővágóörsig terjed a sziget. Ezelőtt ötven esztendővel még viruló faj volt, ma hanyatlik. Beteljesedett, kiélte önmagát, friss vért nem kapott, mert ennek lehetőségét megakadályozta földrajzi elhelyezkedése. A belső zalai katolikus magyarság feléözönlését nem szívesen vette, Somogy, Veszprém református tömegeivel nem tudott kapcsolatot teremteni, útjában állt a Balaton s a bakonyi sváb korridor. Önmagában élt, önmagából házasodott s kényszerűség alatt gyengítette önmagát. Népi viszonylatban magas kultúrát termelt, fokozottan megnövekedett az életigénye s ma már a sok gyermek terhét nem veszi magára. Ma még élnek gyülekezetei, tanítanak iskolái, de több helyen félve gondolnak a tanító nyugalombavonulására, mert tudják, hogy ez az iskola esetleges bezárását, avagy államsegélytől való elesését jelenti. Ha az iskolától megvonják az államsegélyt, az egyház kénytelen lelkésztanítóságot szervezni, amely az előbbi állapottal szemben nagy veszteséget jelent. Nem vitatom most azt, hogy miért, nem tartozik szorosan a témához. Elég az apadás, a pusztulás meglátása s a legradikálisabban ható gyógymód megállapítása. S ez nem lehet más, mint a telepítés. Hitben rokon néptömegeket kell hozni a Dunántúlra, a Tiszántúl kálvinista lakosságából, melyek friss vért, utánpótlást adnak az itt élő ősi fajtának. Csak ez segíthet. így az egyház eleve elrendelt szociális miszsziójának betöltésével erősíti önmagát. S ha itt lesz a friss vér, jutalmazhatja a siker munkásságát. Ha a beteg vérátömlesztést kap, megsokasodnak a vérsejtjei, újjászületik s az élet úrrá lesz a halálon. Ha ezt az átömlesztést idejében cselekszi az orvos: győzött. De ha elhanyagolta, csodaváró hittel nézte az agóniát, bűnt követett el a beteggel szemben. Nem lehet kis dolog a telepítés kérdése Dunán-