Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-09-08 / 36. szám
1935. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 161. oldal. ség terhes tisztségnek a betöltéséhez — bár annak munkaköre nem ismeretlen előttem — érzem erőm gyengeségét és tehetségem fogyatékos voltát. De remélem, hogy tiszttársaim és elsősorban elnöktársam támogatása mellett a nagykegyelmű Isten, mint eddig, ezután sem hagy el, hanem az ő erejét megmutatja az én erőtlenségemben, hogy ez által is dicsőítessék áz O szent neve. Engedtessék meg, hogy a székesfehérvári testvér ág. hitv. ev. egyházközség és a prot. katonai egyházközség megtisztelő üdvözlésére együtt válaszoljak, mert hiszen egy törzsnek két hajtása ők is, és velük való együttműködés alkalmait és lehetőségeit mindig szeretettel ápoltam és támogattam. Az evangélikus testvérekkel való közös és együttes munkálkodást 400 esztendő története, közös emléke, sok szenvedése és dicsősége pecsételi meg. A történelem bizonyítja, a jelen példával igazolja, a jövő ajánlja és követeli, hogy együttes erővel álljunk meg a közös ellenségek ellen. A materializmus hitetlensége, a kommunizmus istentelensége, az ultramontánizmus türelmetlensége, az actio catholica erőfeszítése intenek bennünket az erők concenlrálására, a közös védelemre. Én ennek az egységes frontnak voltam és vagyok a hive, már származásomnál fogva, amennyiben az apai nagyanyám és az anyai nagyapám evangélikusok voltak, tehát ez a születési és ebből származó hajlandóság is a közös munkára, a testvéri együttműködésre ösztönöz engem. A közös munkának a megalapozásán dolgoztam már ifjú koromban, amikor theologus időmben egyike voltam azoknak, akik a soproni evangélikus és a pápai ' református theologia növendékeit kölcsönös találkozásra, egymás meglátogatására összehoztuk, ezzel alapját vetettük meg annak a testvéri egyetértésnek, amely a két intézet között a mai napig is fennáll, amely a folyó évben újból megismétlődött dr. Brunner Emil Pápán létele alkalmából, amikor a soproni theologiai fakultás tanárai és hallgatói jöttek Pápára, amely találkozáson mint a főiskola gondnok magam is jelen voltam. Amikor megköszönöm szives köszöntésüket, biztosítom a testvéregyházat, hogy ezeket az ifjúkori emlékeket és kapcsolatokat megőrizni és erősíteni óhajtom esperesi szolgálatomban is, mert a két protestáns egyház nem engedheti meg magának a mostani nehéz időkben, hogy egymást gyöngítse, mert az öngyilkos politika volna. A protestáns katonai egyház küldöttségének megvallom, hogy én a külön szervezkedéssel nem tudtam abban az időben rokonszenvezni, attól féltem, hogy a katonai egyház külön eklézsia az eklézsiában és ez a megosztás az egyház erejének gyengítését fogja eredményezni. De mióta a katonai egyház működését figyelem, ez az aggodalmam elmúlt, mert belátom, hogy azt a szolgálatot, melyet a tisztikar és legénység valláserkölcsi életének és evangélizálásának nagy és felelős munkájában végez — polgári lelkész nem végezhetné el olyan eredményesen. Jólesik hallanunk, hogy a katonasággal való intenzív lelkigondozás óta vannak bibliás tisztek és templomos katonák, akik öntudatos hithűséggel és evangéliumi lélekkel megteljesedve állanak őrt az evangéliumi Sión védelmére. Ámít pedig katonai lelkészi testvérem üdvözlő beszédében kifejezett, hogy a polgári életből, faluról és városról rekrutálódott katonaság pásztorálásával és evangélizásával olyan hézagpótló szolgálatot végez a katonai egyház és lelkészet, aminek eredménye a jövőt illetőleg is felbecsülhetetlen. Akkor veszi munkába a szülői környezetből kikerülő ifjú lelki életének irányítását, amikor az a legfogékonyabb mindenféle jó és rossz hatásoknak a befogadására, hogy így megőrizze az iskola, a szülői otthon és egyháza körében szerzett vallásos élményeket, hithez, egyházhoz ragaszkodását, hogy katonai szolgálatának letöltése után, amikor visszakerül a régi környezetbe, vagy elhelyezkedik új hivatásában, a polgári és katonai élet között ne legyen áthidalhatatlan ür, hanem tudjon ismét belehelyezkedni az egyházi életbe, mint öntudatos protestáns. Őrömmel vettem abbeli kijelentését, hogy az egyéni pastoráció sikeresebbé tételére kéri a lelkészikar támogatását, az egyesek életéről adandó felvilágosító értesítést, hogy a bevonuló ujjonc lelki élete ne legyen ellőtte „tabula rasa“, hanem legyen számára egy támasz, amelyhez fűzheti további munkáját. Amidőn megköszönöm a testvér katonai egyház szives köszöntését, ezt azzal honorálom, hogy lelkésztestvéreimnek szives figyelmébe kérem a katonai főlelkész úr kifejezett kívánságát: az együttműködést és kérem őket, hogy a katonasághoz kerülő és onnan hazatérő ifjúság pastorálása érdekében ennek a közös munkának a fonalát mielőbb vegyék fel, mert az egyformán érdeke a katonai és polgári egyháznak. Nagytiszteletű Egyházmegyei Közgyűlés! Igen Tisztelt Vendégék! Az egyházi törvények és statútumok kötelességévé teszik az esperesnek az iskolákra való felügyeletet, de az szorosan csak áz elemi iskolákra vonatkozik, amint erről volt. szerenksém megemlékezni. De nekem van ezenfelül egy szép és fontos megbízatásom is, amelyet az egyházkerület presbitériumaitól nyertem, t. i. a pápai főiskolának gondnoki-tiszte, s ennek hatáskörében a főiskola és testvérintézeteire való felügyelet, mely főiskolának az igazgatói is eljöttek erre az én tisztességtételemre. Köszönöm nekik, hogy alkalmat adtak nekem ezzel arra, hogy nyilvánosan is bizonyságot tehessek a főiskola iránt éránt érzett szeretetemről. Én annak a főiskolának voltam a növendéke és nem szégyelem bevallani, hogy szegénysorsú növendéke, aki tanulói pályámat az iskola támogatásával és jótékony alapítványainak segítségével végeztem el, úgy hogy Isten és szüleim után mindent ennek az iskolának köszönhetek és köszönök. Az én hálám és hűségem a pápai főiskola iránt oly nagy és oly élénk, hogy azt soha el nem felejtem és kijelentem, hogy ezt meghálálni nemcsak szóval, de áldozattal is elsőrendű kötelességnek tartom és minden igyekezettel, szorgalommal, takarékossággal törekszem és az lesz életem legboldogabb napja, amikor erre rásegít az én jó Istenem. Ezzel az Ígérettel köszönöm meg a főiskola, mint „alma mater“-em köszöntését és jó kivánatát, melyet egyik szerény és igénytelen, de hű fiának küldött mostan igazgatója útján. Nagytiszteletű Egyházmegyei Közgyűlés! Nem akartam adni, nem is adtam esperesi programmot, mert hiszen a mai idők erre nem alkalmasok, de különben is az esperesi hivatal teendői szabályozva és taxatíve fel vannak a törvényben sorolva, azok betöltése a tisztem és kötelességem. Már az előkészítő bizottság is úgy állította össze a mai ünnepély sorrendjét, hogy abban programmról szó sincs, csak az elhangzott tisztességtevő és üdvözlő szavakra válaszadás. Ezekhez'az üdvözlő szavakhoz fűztem én néhány eszmét és gondolatot, nem magamtól, hanem az egyházi közéletből, amelyek ott forronganak a keblek mélyén, gyűléstermekben és a közélet levegőjében. Ezeket igyekeztem közelebb hozni és azok szolgálatára magamat felajánlani és az egész egyházmegyei közgyűlést munkába állí-
