Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-09-01 / 35. szám
156. olda! DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1935. A fájdalomban is vigasztalhat és örömmel tölthet el bennünket az, hogy az egyházkerület gyülekezeteinek nagy többsége megtalálta azt a férfiút, kinek kezében bizakodással láthatjuk egyházunk vezetését. Mert hiszen ismerjük mindannyian új püspökünket, főtiszteletű Medgyasszay Vincét, aki telve istenfélelemmel, vallásos érzéssel és nagy kötelességtudással felelt meg kötelességének minden tisztségében, ahova őt az egyházkerület bizalma állította. Üdvözöljük meleg szeretettel közgyűlési jegyzőkönyvünk kivonatán püspök urunkat, fejezzük ki iránta legmélyebb bizalmunkat és kérjük a mindenható Istent, erősítse meg testét, lelkét, hogy teljesíthesse sokáig mindazokat a nagy feladatokat, melyekre elhivatott. Örvendetes esemény reánk nézve az is, hogy egyházunknak egy igen agilis tagja pályafutásának merészröptű Ívelését láthattuk ebben az évben. A Kormányzó úr bizalma dr. Darányi Kálmán őnagyméltóságát földművelésügyi miniszterré nevezte ki. Örvendetes reánk nézve, hogy éppen annak a tárcának a vitelével bízatott meg, amely tárca legközelebbről érdekli a mi református népünket, mert nem hiszem, hogy volna meg egy felekezet, amelynek 'érdekei jobban fűződnének éhhez a tárcához, hiszen a mi híveink legnagyobbrészt földműves emberekből állanak és tudjuk azt, hogy a mezőgazdaság sorsa szorosan összefügg a mi egyházunk érdekével és bízunk abban, hogy Önagyméltósága teljes lelkesedéssel és nagy ügyismerettel azon lesz, hogy nemzetünket és vele egyházunkat is a mai nagyon mostoha gazdasági helyzetünkből kisegítse. Indítványozom, üdvözöljük dr. Darányi Kálmán őnagyméltóságát is teljes bizakodással és meleg szeretettel fontos és díszes méltóságában és kérjük reá is és munkásságára az Isten megáldó kegyelmét. Végezetül, ha egy pillantást akarok vetni Európa s az egész világ közállapotaira, akkor ismét egy nagyon szomorú akkordot kell megütnöm. Meg kell ugyanis állapítani, hogy az a hosszú, soha el nem feledhető, borzalmas világháború megrontotta ezt a világot és olyan fellegekkel van beborítva körülöttünk az égbolt, hogy a legnagyobb mértékben retteghetünk a solia nem látott erősségű vihar kitörésétől. Igaza van a canterbury-i érseknek, aki legutóbb Grambookban mondott beszédében megállapította, hogy az a háborús veszedelem, mely sötét viharfelhőként fenyegeti egész Európát, főként a nemzetek szószegésének tulajdonítható. Ä földkerekségnek majdnem minden nemzete leszerelési és békegyezmánveket írt alá és szerződésileg kötelezte' magát, hogy soha többé nem fogja a háborút nemzeti politikája eszközének tekinteni, ezt a szerződést azonban egyetlen nemzet sem tartja be s ez az oka Európa bajainak. Mint már mondottam, romlott világban élünk és a sokat emlegetett európai civilizáció és kultúra tulajdonképp álcivilizáció, álkultúra, mert hiszen dobálódznak a nagyhatalmak a tetszetős üres jelszavakkal, melyeknek homlokegyenest az ellenkezőjét cselekszik, hogy önző céljaikat elérhessék es erőszakra alapított igazságtalan politikájukat folytathassák. Emlegetik folyton a demokráciát, de elfelejtkeznek arról, hogy mi a szó nemes értelmében vett demokrácia, elfelejtkeznek arról, hogy a demokrácia fogalma azt a kötelezettséget rójja az erősekre, a nagyokra, hogy gyámolítsák a gyengébbeket és jogokat adjanak azoknak, akiknek eddig nem volt. Ők ennek a jelszónak a hangoztatása mellett erőszakkal akarják örök időkre leígázni, jogfosztottá és életképtelenné tenni a kisebbeket, a gyengébbeket! Megrontott világban élünk, mert hiszen nem ’látjuk-e azt, hogy a müveit nyugati hatalmak nagy tudósai, akiknek az isten kivételes talentumot, nagy észt adott, bizonyára azért, hogy ezzel az Isten adományával az emberiség javára éljenek, ettől a kötelezettségüktől éltérőleg nagy korszakalkotó találmányaikkal a minden élő lény életének elpusztítására alkalmas gázokkal és mindig irtózatosabbnál irtózatosabb romboló erejű találmányaikkal el akarják pusztítani mindazokat a nemzeteket, akik önös érdekeiknek útjában állanak. Amikor ezeken a jelenségeken kétségbeesve tűnődik a lelkünk, nem, adhat nekünk vigasztalást más, mint Isten szent evangéliuma, mert hisz ebben vigasztal és biztat bennünket kitartásra az Űr Jeremiás által, amikor azt mondja: »Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk, mivel nem fogyatkozik el az Ő irgalmassága«. Nem vigasztaló-e és bátorító-e az az isteni kijelentés, hogy: »Jó várni és megadással lenni az Űr szabadításáig«. Ha sokalnánk a reánk mért megpróbáltatásokat, mielőtt végleg elvesztenénk minden reményünket, nem bátorít és biztat-e bennünket az Úrnak ugyancsak Jeremiás által tett az a kijelentése: »Az Ur nem zár ki örökre, sőt ha megszomorít, meg Is vigasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint«. És ha ebben a kaotikus zűrzavarban megtévedve nem találnánk meg azt az útat, melyet céljaink elérésére választanunk kell, akkor ugyancsak Jeremiás próféta figyelmeztet bennünket arra, hogy mit kell tennünk, mondván: »Tudakozzuk a mi utainkat és vizsgáljuk meg azt és térjünk az Úrhoz, emeljük fel sziveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égbe!« S ha ezeket a biztatásokat és tanításokat megszívlelve keressük az útat, hogy merre kell mennünk, akkor ne felejtsük él Máté evangélista figyelmeztetését: »Menjetek be a szoros kapun: mert tágas az a kapu és széles az az út, mely a veszedelemre visz és sokan vannak, akik azon járnak«. »Mert szoros az a kapu és keskeny az az üt, amely az életre visz és kevesen vannak, akik megtalálják azt.« üármíly kényelmetlen és tövisekkel kirakott legyen is az a szoros kapu és az a keskeny út, mely az életre visz, nekünk azon kell haladnunk, s ehhez a nagy feladathoz kell nekünk erős hit, önzetlenség és korlátlan áldozatkészség, ehhez szükséges az intenzív vallásos nevelés és a szeretetteljes lelkigondozás, mert csak így maradhat meg a megrontott világ közepén is a romlatlan Kismagyarország, mely így ismét nagy és erős lehet. Ezzel a könyörgéssel nyitom meg az egyházmegyei közgyűlést és munkánkra Isten áldását kérve, kérem Önöket, hogy mindnyájan az egyetértő munka szükségességét szemünk előtt tartva, tárgyilagosan és békességesen intézzük el mai közgyűlésünk tárgyait. A mezőföldi egyházmegye közgyűlése A mezőföldi egyházmegye Székesfehérvárott 1935 augusztus 7-én tartotta évi rendes közgyűlését, melyet kedvesen emlékezetessé tett az újonnan választott esperesnek — Vargha Kálmán kálózi lelkipásztornak — tisztségébe való ünnepélyes beiktatása. A közgyűlésen, mely a templomban tartatott s Miklós Géza rangidősb lelkészi tanácsbiró bibliaolvasásával és buzgó imádságával kezdődött, a gyűlés alkotó tágjai — három kivételével — teljes számmal jelen voltak. Megtisztelték jelenlétükkel a közgyűlést és az új esperest: Medgyasszay Vince püspök, Győry Elemér
