Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-08-04 / 31. szám
1935. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 141. oldal. jó tanuló volt és már ekkor erősen bontakozott benne a művészi hajlam, amely az egész családot jellemezte. Már akkor az intézet legkiválóbb rajzosa volt, aki a gimnázium akkori rajztanárának, a kedves emlékű és általunk nagyon szeretett Szánthó Jánosnak irányítása mellett készült további pályájára. Az érettségit is Csurgón, 1898-ban tette le és azután Budapestre került a Képzőművészeti Főiskolára. Rajztanári oklevele a Budapesti Orsz. Rajztanárvizsgáló Bizottságnál 1902. június 27-én kelt. Főiskolai évei alatt is fönntartotta régi barátaival az összeköttetést, mint az akkor megalakult »Csurgói Kör«-nek és az ugyanazon időből származó »Bethlen Gábor Kör«-nek lelkes tagja és munkása. A rajztanár-képző főiskolában szerzett ismereteit igyekezett továbbfejleszteni. Már mint tanár, töbször tett külföldi tanulmányútat: járt Olaszországban, Németországban, Belgiumban, Angliában és Franciaországban és természetesen Ausztriában is. A pápai ref. gimnáziumhoz 1902. szeptemberben került tanárnak, ahol aztán megszakítás nélkül működött 1931. szeptember 1-ig; utolsó évét betegszabadságon töltötte. Itteni hosszú működése mindig emlékezetes lesz intézetünk életében. Igazi müvész-lélek volt, aki őszintén szerette a valódi művészetet; azok az újabb művészi áramlatok, amelyek nekünk, halán kissé »maradian« gondolkodó embereknek éppen nem tetszenek, az ő lelkét sem fogták meg; — de annál jobban szerette azt ami igazán szép és nemesen művészi. Ezt a szeretetet át tudta vinni tanítványai leikébe is; buzdítani, lelkesíteni tudta őket és ennek volt a következménye, hogy olyan buzgó rajzoló-gárdája kevés iskolának volt, mint a Pápai Kollégiumnak! Dicsekedés nélkül mondhatjuk, a rajztanítást intézetünkben olyan magas fokra emelte, hogy mintaképe lehetett bármely más középiskolának. És ezt nemcsak mi mondjuk, de elismerték az állam hivatalos közegei is: Dsida Ottó, akkori tanker, kir. főigazgató többször kijelentette, hogy tankerülete valamennyi intézete között a rajztanítás legmagasabb fokon a pápai gimnáziumban áll! Ez nekünk büszkeségünk, amit maradandó emlékezetül följegyzünk intézetünk történetében. Kiválóságát, érdemeit elismerték közelebbi kollégái is. Az Országos Rajztanár-Egyesület vidéki alelnökévé választotta és ezt a tisztségét viselte hosszú időn át, mindaddig, amig betegsége miatt szabadságra nem ment. Szorosan vett iskolai munkáján kivül nagy társadalmi tevékenységet is fejtett ki. Pápa város kultúrális életének majdnem minden mozzanatába belekapcsolódott. Mint a »Pápai Képző- és Iparművészeti Társaság« szervezője és hosszú időn át irányítója, a legelső sorban vett részt kiállítások rendezésében, amikor ő maga is mindig szerepelt néhány művével. Festményei sok pápai házban megtalálhatók, mint az ő kiváló egyéniségének kedves emlékei. A Pápai Jókaikörben és igen sok más egyesületben számos felolva-, sást tartott, amelyekben mindig a művészetet ismertette, népszerűsítette; azonkivül művészi előadások, élőképek hivatott rendezője volt. Többször részt vett a budapesti Nemzeti Szalon tárlatán is és aranyérmet kapott a Pápán rendezett »Falukiállítás« kultúrális osztályán. Mint társadalmi ember, mint kolléga, 'egyaránt kedves, szellemes jó barát volt! A gimnáziumi tanári szobában igen nagy hézag maradt eltávozásával. Akármiféle dolog történt, az ő szellemes megjegyzései mindig készen állottak és vidám tréfájával hányszor derítette jókedvre az órákról kijövő tanártársait! Ha valami érdekesebb esemény történt, sokszor megörökitette tréfás karikatúrákban; ebben igen nagy művész volt: sok jóbarát és ismerős kedves emlékként őrzi szellemes, ügyes rajzait, vagy azoknak másolatát! Mikor már nyugalomban volt, hányszor megemlegettük, hogy »Losonczi Jenő erre ezt mondta volna, vagy ezt mondaná!« — és az ő szelleme nem hagyott el bennünket azóta sem; de ő maga sem engedte, hogy elhagyjon bennünket, mert a legutóbbi időkig, mig betegsége egészen súlyossá nem vált, szellemes levelével igen sokszor fölkereste egyik-másik kollégáját; minden alkalmat megragadott arra, hogy régi kapcsolatait fenntartsa — és ha éppen nem volt ilyen alkalom, csinált ő magának, de az állandó jóbaráti összeköttetést fenntartotta. Mint erre jellemző kedves epizódot említem föl, amikor egyik tanártársához intézett levelét ezekkel a szavakkal kezdte: »A tavaszi napéjegyenlőség alkalmát használom föl arra...« — Kedves, ragaszkodó lélek volt, aki mindig szeretettel gondolt vissza arra a körre, amelyben egykor jól érezte magát. Az eltávozásával támadt hézag nagy volt már akkor is, amikor még élt, de tőlünk távol; akkor azonban még némileg kitöltötték ezt szellemes levelei és az a gondolat, hogy hiszen még találkozhatunk! Most azonban, amikor már örökre eltávozott, a támadt ürességet csak kedves egyéniségének, szerető jó szivének hűséges emléke tölti ki! Nyugalomba vonulása, 1931. szeptember óta, Monoron élt özvegy öreg édesanyjával, hűséges ragaszkodással igyekezvén megédesíteni napjait a jóságos öreg asszonynak, aki már ekkor két felnőtt gyermekét gyászolta; mind a kettő ismeretes mi előttünk is, hiszen a háború előtti éveket itt töltötte Pápán Losonczi Jenő özvegy édes anyja; itt tanult a nőnevelőintézetben Jenő húga, Losonczi Ilonka, aki mint törökszentmiklósi tanítónő halt meg néhány évvel ezelőtt; és itt a kollégiumban tett érettségit öccse, Gyula, akit a háború utáni erős influenza-járvány ragadott el. A 85 éves öreg édesanya odaadó szeretettel ápolta most is több mint két hónapon át nagyon súlyos betegen (májzsugorodás) fekvő Jenő fiát és most, hogy1 Jenő is eltávozott örökre, csak egyetlen gyermeke maradt még: Losonczi Lajos, budapesti vallástanár és ismert zeneszerző, a budapesti theol. akadémia karnagya. Temetése 1935. július 23-án volt Monoron és azok a beszédek, amelyek koporsója mellett egyházi részről és Piri András volt pápai diák, monori főjegyző ajkáról elhangzottak, bizonyságai amTak, hogy nemes egyéniségét, hűséges jó szivét monori ismerősei is megszerették az alatt a rövid idő alatt, amelyet körükben eltöltött. Temetésén a pápai főiskolát dr. Tóth Lajos theol. tanár és e sorok írója képviselte; ez utóbbi vett örök búcsút Tőle, a kiváló, derék tanártól és a hűséges jó baráttól! A jó Isten nyújtson vigasztalást mérhetetlen fájdalmában az öreg édes anyának és a szerető testvérnek; mi pedig kegyelettel őrizzük meg lelkűnkben nemes emlékezetét! Fejes Zsigmond.
