Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-07-14 / 28. szám
128. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1935. fc)S®@®®®@®®@®®®®@®@®®®®®®@®®®®®®®@®@®$@@ 1 VEGYESEK | ®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®!9)©®S© — Gyászhír. Mély megilletődéssel vettük a gyászjelentést, hogy Kovács Gyula, a csurgói ref. reálgimnázium tanára, intézetünk volt kiváló növendéke folyó hó 12-én hosszú szenvedés után Budapesten elhunyt. Temetése 14-én d. u. 4 órakor lesz a rákoskeresztúri temető halottasházából. Édes anyja s testvérei támaszukat, a testvér csurgói ref. reálgimnázium egyik kiváló tanárát veszítette el benne. Mi a kedves, szelidlelkű tanítványt siratjuk elhunytával. Áldás és béke lengjen drága emléke fölött! — Kinevezés. A Kormányzó Úr a debreceni tankerület főigazgatójává vitéz dr. Bessenyey Lajos c. főigazgatót, debreceni gimnáziumi igazgatói, az Országos Református Tanáregyesület elnökét nevezte ki. Az új főigazgatót melegen köszöntjük kinevezése alkalmából. — új egyetemi magántanár. A kultuszminiszter Vargha László dr.-nak a Ferenc József tudományegyetem matematikai és természettudományi karán „A szénhydrátok chemiája“ cimü tárgykörből egyetemi magántanárrá történt képesítését jóváhagyólag tudomásul vette és őt ebben a minőségében megerősítette. Az új magántanár Vargha Kálmán esperes, főiskolai gondnoknak szépkészültségü fia, főiskolánk volt jeles tanítványa. Gratulálunk. — Új ref. tanítóképző. Szeptember 1-én megnyílik túlsó Komáromban a református tanítóképző intézet mely ideiglenes elhelyezést az ottani ref. gyülekezet tulajdonát képező Széchényi uccai régi püspöki lakásban fog nyerni. A tanítóképző intézet igazgató tanácsa július 5-én Komáromban Soós Károly komáromi egyházmegyei esperes elnöklete mellett ülést' tartott, amelyen a helyiség-kérdést beszélték meg. Az ülésen résztvett Nagy Nándor egyházmegyei gondnok, Nagy Sándor képezdei igazgató, a komáromi egyház képviseletében Galambos Zoltán ref. lelkész és Fülöp Zsigmond főgondnok, valamint Gyalókay Miklós egyházmegyei főmérnök és helyettese Csizy István mérnök A bizottság a helyszínén a mérnöki vélemény alapján megállapította a szükséges épület-átalakitásra vonatkozó tervet, mely szerint az épület egyik szárnyát akként fogják átalakítani, hogy egy tanterem, egy ruhatár és egy zeneterem és szertár fog az iskola rendelkezésére szolgálni. Ugyanebben az épületben lesz az igazgató lakása is. Az átalakítási munkák keresztülvitelével az igazgató tanács az egyházmegyei főmérnököt és helyettesét bízta meg. A tanítóképzőbe a jelentkezés határideje június 30-án járt le. A pályázók száma megközelítette a 150-et. Az első évfolyamra 30 fiút és 10 leánynövendéket vesznek föl. — Tisza-cserkészek a lengyel nemzeti jamboreen. A július 13-tól 22-ig tartandó lengyel nemzeti jamboreen, mely 20 000 résztvevővel Spala mellett, Varsó közelében a lengyel köztársasági elnök birtokán egy hatalmas fenyő rengetegben lesz, a magyar cserkészek 600 fővel képviseltetik magukat. A kollégium Tisza-cserkészei közül Florváth Endre parancsnok, Bárdossy Gyula, Kiss Elemér, Lőrincze Lajos, Mihály Sándor őrsvezetők mentek ki a sok szép emlékkel és tanulsággal kecsegtető lengyelországi táborozásra. Horváth Endre megbízást kapott egy öregraj vezetésére, cserkészeink pedig a kerületi csapatba nyertek beosztást. —- Kérelem. A püspöki hivatal felkéri a Nagytiszteletíi Lelkipásztor Urakat, hogy július hó 15-től július hó végéig ne fáradjanak be személyesen a püspöki hivatalba, hanem megkereséseiket írásban küldjék be elintézés végett. — Hirdetmény. Egy új, csak egy évig s csupán a templomban használt körpalást, mely a legfinomabb anyagokból készíttetett, nyugdíjbamenetel folytán méltányos áron eladó. Érdeklődők levélben részletesen értesíttetnek. — Veszprém, Károly-tér 7. sz. — 1935 július hó. — Jákóy Pál ny. ref. lelkész. ?=|i HIVATALOS RÉSZ i|=S A veszprémi ref. egyházmegye esperesétől. 779/1935. szám. F elhívás. A Veszprémvármegyei Muzeum és Könyvtár igazgatósága azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy hívjam fel egyházmegyénk lelkipásztoraiknak figyelmét arra, hogy a Veszprémi Ünnepi Héten, azaz augusztus hó 11. és 18. között és ezt követőleg szeptember 15-ig tartandó ünnepségek keretében egyházmüvészeti kiállítás rendezését is tervezik az illetékesek és szeretnék, ha ezen Veszprém vármegye ref. egyházközségei is oly mértékben vennének részt, mint amilyen jelentékeny szerepet vitt a ref. egyház a vármegye nagy történelmi múltjában. Kérik a veszprémi ref. egyházmegye egyházközségeit, hogy olyan művészi, lehetőleg régi templomi tárgyadat, amelyek kiállítási célokra kiválóan alkalmasaknak látszanak, a Veszprémvármegyei Muzeum Veszprém, cimére legkésőbb augusztus 1-ig küldeni szíveskedjenek. A beérkezett tárgyakat a kiállítás rendezősége a kívánt értékre biztosítja és azok visszaszállításáról gondoskodik. A kérést egyházmegyénk Nagytiszteletü Lelkipásztorainak és Nagyérdemű Presbitériumainak szíves figyelmébe ajánlom, természetesen azzal, hogy törvényes felelősségükből kifolyólag minden intézkedést megtegyenek arra nézve, hogy a tárgyak beküldése folytán az egyházközség semmi károsodást ne szenvedjen. Alsóörs, 1935 július 8-án. Sziics József esperes. Pályázati hirdetés. A magyarujfalui ref. egyház org. kántorsággal egybekötött tanfolyam vezetésére pályázatot hirdet. Javadalom: 1. Lakás természetben. 2. 207 pengő az egyház pénztárából havi előleges részletekben fizetve. 3. 15 hl. búza. 4. 20 hl. csöves tengeri. 5. 8 ürméter vegyes hasáb tűzifa. 6. 22. m. hold föld jövedelme, melynek hasznosítása felesben jelenleg biztosítva van. 7. Taníttató szülőktől, circa 20 pengő. 8. Ismétlősök oktatásáért községtől 48 P. Kötelessége: Hat elemi osztályú tanfolyam vezetése, kántorizálás, belmissziói munkában való segédkezés, szükség esetén lelkész helyettesítése. Csak okleveles férfitanítók pályázhatnak. Pályázni kívánók kérvényüket a szükséges okmányokkal felszerelve 1935 július 31-ig küldjék Nt. Szabó Bálint tanügyi elnök úrhoz Hedrehelyre, Somogy m. Pápa, 1935. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.