Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-06-16 / 24. szám
110. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1935. a nő, ki szülei, testvérei, rokonai iránt való meleg, együttérzését elvesztette, vagy magától önző lélekkel eldobta, megölte, betegség a nemzet életében s balsorsa önmagának. Éppen ezért, mivel a családias érzelem nemzetfenntartó erő, intézetünk minden alkalmat megragad arra, legyen az hétköznapok előirt munkájának, vagy a rendkívüli alkalmaknak lehetősége, hogy leányainkat női hivatásuk nemes betöltésére minél jobban előkésztíse. Vannak sokan, kik az 'iskolában csak ismeretszerző intézményt, vagy kenyérkereseti lehetőségek megszerzésének eszközét látják s így fogják fel pl. a mi iskolánk felső tagozatának, a tanítónőképzőnek feladatát is. Nem látják meg és nem gondolnak arra, milyen értéket jelent önmagában is, mint lélekmüvelő erő egy olyan nevelési programm, melynek központi gondolata a ^gyermek s annak testi és lelki fejlődése, egész csodálatos élete. A tanítónői hivatásra való előkészülés a másokért való felelősség gondolatát korán előtérbe helyezi és vezéreszmévé teszi. Ha »Magyar nőnek születni nagy és szép gondolat«, magyar tanítónővé lenni nemzetépítő, Istenhez vezető cselekvő akarat, komoly és szent hivatás. És e hivatás nem kevésbbé komoly és nem kevésbbé szent, ha a tanítónő nem hivatalos állásban működik, hanem az édes anya szerepét tölti be, vagy más hivatáskörben dolgozik. Éppen ezért nem tartom veszedelmesnek, ha minél többen szerzik meg a tanítónői diplomát. Az oklevél, az állásnélküliség csak akkor baj és akkor szerencsétlenség, ha az oklevél tulajdonosa élethivatását azzal elhatárolja a tanítói pálya aránylag szűk körére és más állásba elhelyezkedni nem akar és nem tud. Az oklevél ne legyen elkülönítő ok, de legyen alap és készség az élet bármilyen körülménye között végzendő jobb minőségű munkára, legyen nemes eszköz az intelligens, kiművelt lélek munkaszeretetének megnyilatkozására. Erre a magasztos felfogásra akarja ráneverni az intézet növendékeit, ennek a gondolatnak megértetéséhez, valóraváltásához kérjük a mélyen tisztelt szülők segítő munkáját is. Az anyaság értelme és hivatása.* Földünk »koronája« kétségkívül: az ember. Szellem-erkölcsi értékei teszik azzá, amivé más teremtmény itt sohase lehet. De mikor emberről beszélünk, különösen hangzana, ha elhagynánk mellőle a: nőt, az asszonyt, az anyát; Ádám mellől Évát és mellőlük a családot. Az ember fogalmát sem a férfi egymagában, sem a nő önmaga nem fejezheti ki. A bibliai paradicsomi elrendezés lényegében mindig igaz marad, mert az ember terertitése férfiúban és asszonyban lehetett csak csak egesz, amiért Isten embert teremtett a Világba. Bizonyos, hogy az asszonynak nagy szerepet szánt a Teremtő a férfi mellett, de azt minden ősidők története, családjai, törzsei, nemzetségei, népei élete, minden állítólagos fejlődése, kultúrája sem tudta megfelelő piedesztálra emelni. Mi volt, mi lehetett ennek az oka? Nem más, mint a Bűn, mely a férfi és nő viszonyában rejtezett; itt történt valami, ami Isten elhagyására, parancsai megtagadására vezetett. Bizonyos, hogy az emberiségre nehezedő világomlásnak, ami mint »ősi átok« most is rajta nehezedik, — sok köze volt, sok köze van a férfi és nő viszonyához, hiszen az eredendő bűn magja az első * Anyák napján elmondotta: Darab Ferenc lelkipásztor, Nemesdéd. emberpár együttes engedetlenségéből nőtt óriási, világot átfogó, terebélyes fává, melyet a Biblia képlete szerint ma is »tiltott fának«, »tiltott gyümölcsnek« nevezhetünk, melyben nem a családi életet, férfi és nő együttes viszonyát tiltotta meg a Teremtő, — ellenkezőleg, ezt feíirmgasztosítva, megtiltotta azt az életet és mérges gyümölcsöt, amit az ember a családon kívül akart és akar ma is Isten szándékával és akaratával szemben kóstolni. Ez az a tiltott gyümölcs és élet, amit a férfi és nő viszonyának megromlása után, a férfi és nő eggyé teremtett házaseletén kívül kóstolgatott az ember, mély mind nagyobb erővel pusztította a családokat, törzseket, nemzetségeket, népeket nem- és fajtekintet nélkül és a-nő életét, hivatását is mindinkább lealacsonyította. Az isteni parancsolatok is erre tekintettel jelentek meg, mikor Isten az emberiség szabadítását szándékába vette. A kegyes atyáknak adott intelmek, isteni tanácsok és kijelentések lényege: a férfi és a nő, a család helyzetének, boldogabb állapotának tisztább fokra emelésére irányult és Isten főszándéka az ember szabadításánál az volt, hogy parancsolatai, tanácsai a család életébe verjenek gyökeret. Sok idő múlt el, mig erre való tekintettel az anyaság hivatása mindinkább világosabbá lett. Ennek fontosságát csak Isten egyenes parancsai kiadásával ismerték fel. A szabadítás ténye azzal az ígérettel lett kijelentve: »az asszony magva töri meg a gonosz kígyónak fejét«, mellyel először nyert igazi értelmet, jelentést az anyaság és vele hivatást az ember. Ezért emelkedett az anyai hivatás megismerésében minden pogány népnél feljebb a választott nép. Innét kellett jönnie, minden faji e'imelet és eífoguüság dacára is, — Annak, aki rátapos a ^gonosz fejére, »asszony magva« által. És Aki testét nem tőlünk vette, — földi anyától született mégis, — eljött, hogy elsősorban helyreállítsa a férfi és nő eredeti, isteni szándék szerinti teremtés-viszonyát; Jézus fordult először és igazán a család felé, mert itt látta elsősorban a gonosz, a Sátán erejét; higyjük el, itt rejtőzik az ma is elsősorban: a férfi és nő tiltott, természetellenes viszonyában. Fel kell a nőt szabadítania úgy, hogy anyává tette, hogy az Ő országa itt épüljön meg először. Az eszményi ember felé való hivatást ezáltal emelte fel, — az anya anyaságában, kinek életéből új élet sarjad, mely akkor tökéletesedhetik, ha az anya elfoglalja ezt az Istentől rendelt helyet a családban, társadalomban, Isten országában. E szerint az anya a család lelki, szellemi nemtője is, a család viszont olyan lüktető, éltető nemes szerve egy nép életének, eleven szive, mely nemcsak vért, festet, életet ad egy népnek, de amely Isten országát sugározva, nemzetté teszi azt; nemcsak földi, hanem örök életre fennmaradását is biztosítja. így a család Krisztusban a jövendőnek is kincstára, erkölcsi és szellmi plántálója jövendő nemzedékeknek, alapprincipiuma, feltétele egy nép örök létezésének. Ezeknek a kincseknek főhordozója és átadója az anya, aki ezáltal a társadalomnak, népnek, nemzetnek a lelke. Amilyenek az anyák, olyanok a fiák, olyan a társadalom, az egyház, a Haza. Milyen is lehet a jó anya? mi a hivatása valóban? Nem az a mintaanya, aki gyermekét sokféle külső ajándékkal, kedvességgel tudja elhalmozni, mert a gyermek nerp játékszer, csecsebecse, hanem örök érték, olyan érték, hogy nem is az anyáé a gyermek, hanem Istené. Aki ezáltal lesz sokaké, érték mindenki előtt. Jó anya az, aki szellemerkölcsi értékeket ád gyermekének, olyan jókat közöl vele, melyek el nem múlnak, jellemet formál gyermekéből Isten parancso-
