Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-04-01 / 13. szám
1934 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 51. oldal. is —, ugyané lap 1934. évi 3-ik számában pedig ismételten is rámutattam, hogy az »eredeti« ritmust többféleképen és egymástól merőben eltérő módon értelmezik. Miért? Mert a korálkótákat tévesen a mai hangjegyek értékében olvassák, holott a nyugateurópai zene sok századon át nem ismerte a menzurál, vagyis a ritmikus beosztást. Pálóczy Horváth Ádám és a sárospataki melodiáriumok még a XIX. század elején is ezt* a ritmikus jelzést mellőző írásmódot követik. Ugyancsak a Zeneközlöny 1934, évi 2-ik számához csatolt füzetben, továbbá 3-ik számában Sz. Molnár Alberttól is bővebben foglalkozom. Az bizonyos, hogy miután ,ő magyar ritmusban fordította le a zsoltárokat, ezeknek az Ő szövegével, de idegen ritmusban való éneklése nem lehetett sohasem szép, még ha valaha idegen ritmusban énekelték volna is dohárainkat, amit nem hiszek. A Dunántúli Protestáns Lap folyó évi 7-ik számában megjelent cikk egyházi éneklésünk megmagyarosodását minden bizonyító érv nélkül tagadja. Pedig a genfi dallamok megmagyarosodását nemcsak én állítom. Előttem már észrevették és megállapították: Bartalus István, Bogisich 'Mihály, Baksay Sándor, Fabó Bertalan, Fejes István, Kálmán Farkas (volt pápai diák), Sz. Nagy József, Szügyi József és mások is. Különösen megérezte pedig Szenczi Molnár Albert hibátlan nemzeti ritmusát a magyarságához, nemzetiségéhez áldott hűséggel ragaszkodó kálvinista magyar nép, mely e nélkül nem fogadta volna el és sohasem tette volna a magáévá a zsoltárokat. Az áthasoinulás folyamata nem magában álló, a világért sem kivételes jelenség. Fabó Bertalan írja: » ... a reformátor énekszerzők ... meg az ellenreformáció nyomában támadt katholikus énekeskönyvek mind nyugati hatás alatt állanak... Ilyen nyugateurópai dallamok aztán meghonosodtak és lassanként magyarokká váltak«. Ez a folyamat éppen minálunk, Sz. Molnár Albert jó magyar verseire másként nem is történhetett s a zsóltárdallamok áthasonulása a vers magyar ritmusának alapján az énekek elterjedésével együtt történt meg. Hasonló eset előfordult más (nemzeteknél is. Osváth János zeneakadémiai tanár írja (Nemzeti Művészet, 85. 1.), hogy a »a Gregoriánum egyes dallamai a nép ajkára keltek és hosszas használat folytán a nyelv ritmusához simulván, utóbb igazi német népdalokká váltak«. A melódiák vándorlását ismeri a tudomány és az irodalom. Dr. Pékár Károly A magyar faji ritmikáról című jpunkájában említi — amit még senki meg nem cáfolt —, hogy a dunántúli, főleg vas- és zalamcgyei regös énekek dallamai a szlávoktól, éspedig a horvátoktól kerültek hozzánk; a nép azonban az eredeti magyar szövegre a melódiát is magyarul ritmizálta. Hát búsúlni kell ezen? Föltéve.; hogy a genfi zsoltárdallamokat a szöveg prozodiája szerint efeinten különböző időértékű hangokkal énekelték is, a metrum kiegyenlítése azonban csakhamar megtörtént. Hogy mikor? Az »Üt« című folyóiratban (III. évf. 246. 1.) ezt írja Árokháty Béla: ».. .{már \a XVII. század első feléhón (tehát nem a XIX. században!) egyenlő hosszúságú hangokkal kezdik énekelni az egyházi énekeket... És ez nem visszaesése, nem hanyatlása az egyházi énekstílusnak, ellenkezőleg: ez a kor a legfelségesebb egyházi gyülekezeti énekstílusnak, az igazi korálstílusnak a kijegecesedési korszaka«. Zenetörténeti munkák és lexikonok is mind a XVII. századra utalnak. Az éneklés, (valószínűleg igaza van Altdörfernek) korábban is kiegyenlített ritmusban folyt, azonban a XVII. századtól fogva már a dallamok leírása is részben így történt. Nagyon jó, hogy szóba kerül a laikus olvasók elkápráztatására a régi elmélet kedvelt vesszőparipája, az énekek »egyházi hangneme«. A troubadourok, minnesángerek, jokulátorok, jonglőrök ama dallamai is, amelyek egyházi hangnemekben mozogtak, mind templomi énekek voltak? Bach H-moll, Mozart C-moll miséje, Beethoven Missa solemnise, Dohnányi szegedi miséje, vagy a késői kori modern hangnemben komponált protestáns korálok talán nem egyházi művek? Ha ezt akarta állítani, tévedett. Ha nem ezt akarfa mondani, akkor semmit sem mondott. Ha pedig a cantus planus mem egyeznék a magyar ritmussal, nekünk is nemzeti dallamokat kellene alkalmaznunk, mint a skótoknak. A magyar ritmushoz jogunk van. Abból nem engedünk. Aki ismeri a ritmus lényegét, az tudja, hogy a cantus planus nem ritmustalam, hanem kiegyenlített, lemérsékelt egyenletes ritmus. A kiegyenlített ritmus jogosan el nem ítélhető, le nem szólható. Föltétlenül mellette érvelt és mint tömegéneklést helyeselte Fórkel, a hires zenetörténész. Jónak találta, elfogadta az utolérhetetlen Bach J. Sebestyén és még sokan mások is, akikkel egy véleményen lenni, ízlésben egyezni nem szégyen. Világszerte századokon át éltek vele, a cantus planusszal a keresztyén népek tömegei. Túlzók mindenütt akadhatnak, akik megtévedve szégyennek^!) mondják a sokszázados kiegyenlített ritmust. De mikor Doumergue Emil 1909-ben Magyarországon járt, kivitték falura, ahol — mint mondja — »egybegyűltek az iskolás gyermekek és el kezdték nagy lelkesen énekelni a mi öreg zsoltárainkat. Mindeniket tudták, amelyiket csak kérdeztem tőlük. Magyarul énekeltek, de a mieinkkel azonos dallamokon. Azt hittem \ a Cé vermes hegyek közt vágyó ka. Semmi szégyelni valót sem talált éneklésünkben. A Protestáns Szemlében és a Zeneközlönyben ismételten is kimutattam, hogy a kiegyenlített ritmus miként egyezik a magyar ritmussal. Megneveztem egy csomó népdalt, ezekkel és Bartók-Kodály, továbbá Bartalus és a magam gyűjtéséből vett hangjegyes példákkal igazoltam, hogy a magyar népi dalainkban bőven találni kiegyenlített ritmust. Ezt már Arany János is megállapította. Aki pedig a népdalokat ismeri és a nép között él, számtalanszor hallhatta a magyar leigényeket cantus planusban dalolni. Hallottam ilyet Pápán, Bátorkeszin, Bakonyszentkirályon stb. De hallhatni bárhol, ahol magyar flótákat dalolnak. Egész dal (ilyet is közöltem) ritkább, de részletek gyakoriak. Ellenben amint a spondeus nem talál a német ritmushoz, úgy a cantus planus sem lehetett náluk nemzetivé, még akkor sem, ha az étieket auffaktussal kezdették is. Ők különben is kevés genfi dallamot használnak. De miért kell minekünk a magyar nemzeti ritmustól szabadkoznunk? Ellenkezőleg, büszkék lehetünk rá, hogy magyar népünk (hej, pedig de sokat ostromolták érte!) eddig még nem vált meg minden nemzeti sajátságától; szolgailag a zsoltárok idegen ritmusát sem fogadta el, hanem áthasonította és ügy tette sajátjává. Csak dicséretére válik. Nem énekelhet, de ne is énekeljen máskép, mint magyar ritmusban. A magyar római katholikusok és a magyar ág. hitv. evangélikusok versenyezve igyekeztek énekeskönyveiket, egyházi népénekeiket magyarrá tenni. Az
