Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-03-04 / 9. szám
1934 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 35. oldal. rá szívesen, s a mi Urunk egyszer szívedbe juttatja“.24 Ez az engedelmes meghajlás, reménykedő várakozás az előfeltétele a Lélek általi megismerésnek. Ahogy a szántó-vető évről-évre fáradságos munkával veti el a magvakat, és aztán bizakodva vár az aratásra, akként kell a bibliaolvasásnál keresztyén lélekkel újra, meg újra zörgetnünk, s az írás titka megnyittatik nékünk. Nem mi nyitjuk meg, de a mi Istenünk ígéretében bizakodhatunk: megnyittatik nékünk. Nem egyszer s mindenkorra, hanem újra, meg újra megnyittatik nékünk. Luthertől egyszer valamelyik barátja tanácsot kért: hogyan lehet a Bibliát gyümölcsöző módon olvasni. A felelet így hangzott: „Olyasvalamit kérsz, ami messze meghaladja erőmet, mert ilyen nagy dologban önmagámnak sem tudok vezére lenni. De ha mindenképpen hallani akarod, hogy én miképpen szoktam tanulmányozni, nem titkolom el előtted, mint legjobb barátom előtt, de csak azzal kikötéssel, hogy mielőtt rálépnél, előbb magad is megvizsgálod ezt az útat. — Először is egészen bizonyos, hogy a Szentírást nem foghatjuk fel a mi tanulmányozásunkkal és a mi értelmünkkel. Ezért hát minden azon fordul meg, hogy imádsággal kezdjünk hozzá, még pedig azzal az imádsággal, hogy véghetetlen irgalmából adja meg Isten néked az O Igéjének megértését ha úgy tetszik néki; hogy véghezvihess valamit az Ő dicsőségére, nem pedig a magadéra, vagy ■ akárki más emberére. Mert az isteni Igének nincs más ! tanítómestere, mint maga az igének szerzője . . . Ezért egészen le kell tenned a magad tanulmányozásában és ! értelmében való reménységről, és egyedül a Lélek be- j hatásában kell bíznod. Hidd el nekem, aki megtapasz- I taltam ezt“. Azután szivére köti, hogy gőgös lélekkel azt ne képzelje, Isten valami csodás módon fogja a mennyekből tanítani, hanem használja fel alázatosan azokat a segédeszközöket, amelyeket Isten a Biblia megértéséhez már megadott, különösen az írásmagyarázatokat. Azokat is, amelyek a Biblia betűjének megértésében segítenek, azokat is, amelyek „Krisztusnak és az Isten kegyelmének ismeretébe vezetnek be“.25 Ünneplő gyülekezet! Most mi is megkérdeztük Luthert, s vegyük úgy, hogy nekünk is szói ez az üzenet 20 (Vége.) Dr. Török István. ZSOLTÁROS PRÉDIKÁTOR. (Szenczi Molnár Albert emlékének.) Népedért voltál mindhalálig vándor, zsoltárfordító, lelkes prédikátor. Bolygó lábad rég csillagokra hágott s lelkedből most is csapkodnak a lángok, miktől a szivünk tüzes szárnyakon száll, ha felzendül a drága régi zsoltár. — Fogadd a hálát, mit egy hitben álmos, tört nemzedék most emlékednek áldoz, melyhez dadogva keresi a szót egy késő prédikátor s korcs utód . .. . . . Lovon, szekéren, legtöbbször gyalog, ha zápor hullt, ha sütött, ha fagyott, küzdve a testtel, járvánnyal, szelekkel, küzdve a nyelvvel és makacs rímekkel, így jártál, messze országokon által, lelket emésztő, áldott szomjúsággal. Jártál Kálvin kőszirt-lelkének ormán, a csillagok közt Dáviddal csapongtál s mikor eszméik rajtad átremegtek, Dávid és Kálvin — magyarokká lettek! Nap felé mentél, mindig magasabbra, lelkesedésben sohasem lohadva s fényt hoztál, melytől eltűntek az árnyak, még félhomályban álmodó hazádnak. S ha népedet a sok csapás leverte, a magyar zsoltár új életre keltve zengett ajkadról, mintha láng lobogna : „Tebenned bíztunk eleitől fogva !“ Minket szárnyas gép, gyorsvonat repít, habzsolhatjuk a könyvek ezreit, az asztalunkon gyors Írógép kattog, borszékben vívjuk, betűkkel, a harcot, szavunk simább, a rímeink csengőbbek s gyors hullámain a kék levegőnek, pillanat alatt száll a szó s az" Eszme, messze tájakra, messze tengerekre. Gép-szörnyek ontják naponként a könyvet, ma látni, tudni ezerszerte könnyebb s a gőgös ember, eget ostromolván áll, tudománya büszke bábeltornyán ! Minden miénk: a magasság, a mélység, — csak hitünk nincs ! Szívünkben gyenge mécs ég, lelkűnkön szenny: gond, bánat, bűn belepték, belénk esett a legszörnyűbb betegség: a hűs közöny. Renyhék, lohadtak lettünk, mi már mindennel torkunkig beteltünk s nincs láng, mi űzzön, gyújtva és emésztve szent harcra s bátor bizonyságtevésre. 24 Althaus Paul: Gehorsam und Freiheit in Luthers Stellung zur Bibel, c. tanulmánya után idézve. Megjelent a „Luther“, Vierteljahrsschrift der Luthergesellschaft, München 1927, 74—86. lapjain, továbbá a szerző Theologische Aufsätze (Gütersloh, 1929) c. gyűjteményes kötete 140. skv. lapjain. 25 Lásd Walther V—Victor /.: Luther jelleme, Budapest 1917 c. munka 92. skv. lap. — Az eredetiben az idézet szerinti első mondat így végződik: quippe cum nec ipsémét mihi ducem tantae rei uspiam queain invenire. V. ö. Enders 1, 141. lap. 26 Dr. Wiczián Dezső azzal végzi a Keresztyén Igazság c. soproni, evangélikus egyházi folyóirat beköszöntő számában közölt Luther-cikkét, hogy , „Luther azért aktuális, mert missziója még nem fejeződött be. És mivel nálunk ez az igazi Luther még nagyon kevéssé ismeretes, azért ez a folyóirat egyik feladatául tűzte ki az igazi Luther megismertetését.“ Kisújfalun gyülekezeti mlunkasok számára négy napos tanfolyam volt febr. 21—24-ig, melyen a Mátyusföldről 10 lelkész, 13 tanító (nő) és több lelkészné és tanítómé vett részt. — A felsőcsallőközi ref. lelkészek minden hónapban összejönnek Dunaszerdahelyen. — A Kis Tükör januári és februári száma sok örvendetes hírt közöl a komáromi egyházmegye gyülekezeteinek életéből. A VII-ik évfolyamot élő lapot Galambos Zoltán komáromi ref. lelkész szerkeszti nagy ügyszeretettel. Téged idézünk, hogy megszégyenítve hajts minket újra, fel a hit-zenitre, honnan lenézve minden összeolvad, pusztaság, város, tegnap és a holnap, ahol meglátjuk sírva, szégyenülten, hogy nap, hold, föld, csak" porszemek az Űrben s erőnk, tudásunk porszemnél parányibb, és egyszer minden, minden szertemáílik, de él, ha hittől, szeretettől fénylett, mi bennünk Istenből való: a lélek! Gyújtson a példád lelkesedést bennünk, hogy a lélekért hősi harcot kezdjünk, ne zárjon minket, mint fülledt verem, renyhe közöny, rothasztó kényelem ! — Fülünk is buja zenéhez szokott már, harsogja túl a muzsikát a zsoltár, ez zendüljön fel a vibar szavában, szalmás kunyhóban, fényes palotákban, legyen örömünk ujjongó dalává, legyen a munka boldog himnuszává. Ne üres szó legyen, mely ködbe vész, legyen meggyőző bizonyságtevés! Legyen a lelkünk tüzes szárnycsapása, kürt, mely a mindenséget átkiáltsa, láng, melytől a nap fényesebbé válik, hang, mely elér az Isten trónusáig s zengjen ajkunkról, mintha láng lobogna, életet keltve bús lélek-romokba: „Tebenned bíztunk eleitől fogva !“ Bódás János.
