Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-12-02 / 48. szám
206. oldal. DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP. 1934. lógiai akadémiájának fenntartására. Ezt nélkülözhetetlen szükségességnek ismeri. A jobb időkben megpróbálta jogi fakultással, majd későbben tanítóképzőintézettel is fejleszteni. Egyesek, egyházközségek és egyházmegyék a hatvanas évek elején, a nehéz megpróbáltatás után, az új és jobb magyar jövendő első hajnalhasadásakor szinte vetélkedtek az adományokban a jogakadémia felállítására, később annak fejlesztésére. Hogy a viszonyok változásával előbb a iogi fakultás, majd a tanítóképző-intézet is megszűnt, annak nem az egyházközségek áldozatkészségének megroppanása volt az oka. Mikor pedig a világháború és a kommunista felfordulás lezajlása után, a pénztőkék megsemmisülésével a fejsze a főiskola fájának úgyszólván gyökerére vettetett: ismét és ismét ezeknek a kicsiny egyházközségeknek áldozatkészsége lett az a csodatevő erő és hatalom, mely a hervadásból és pusztulásból új életet varázsolt elő. Megnyilvánult ez már az 1921—22. évi főiskolai búzaadó kivetésében is, mely kb. évi 300 q búzát juttatott a főiskola dologi szükségleteinek és személyi kiadásainak fedezésére. Azonban ez a megsegítés csakhamar elégtelennek bizonyult. A főiskola költségvetése és zárszámadása, a kiadások lehető lecsökkentése mellett is, mind nagyobb nagyobb hiányt mutatott, 1925-ben már 290 milíió koronára emelkedett. Az isteni gondviselés ekkor állította az egyházkerület élére dr. Antal Géza püspököt, kinek a realitások iránti erős érzéke, tiszta látása és éles ítélőképessége, erős hite és ebből fakadó bátorsága nemcsak felismerte a fenyegető vészéit, de a veszély elhárításának eszközeit is megtalálta. Leghatályosabb volt ezek között a gyülekezetek nagyobb áldozatkészségére való hivatkozás. Bejárta az. egyházmegyék közgyűléseit és személyiségének súlyával, lelkes beszédeinek erejével elérte az óhajtott célt. Az egyházmegyék a búzaadón felül a theologiai akadémia fenntartására évi 20.000 arany pengőt ajánlottak fel, s ezt a segélyt az 1926. évi kerületi közgyűlés az egyházmegyék között arányosította és a búzaadó egyidejű eltörlésével 41.000 P kerületi és főiskolai adóvá változtatta át. És ezt az adóterhet az egyházközségek immár 10 év óta viselik. Pedig azt hittük, hogy az állampénztár hamarjában leveszi ennek legnagyobb részét vállainkról. És 10 év óta ennek a legszegényebb egyházkerületnek és főiskolának költségvetése és zárszámadása nem ismeri a deficitet. Igaz, jelentős tényező ebben az is, hogy az egyházkerület központi kormányzása alig kerül valamibe. Legjelentősebb tényező azonban a dunántúli református hívek őseitől örökölt, itt-ott omladozó, a hitetlenség, vagy közöny földalatti vezetőitől ostromolt, de az isteni kegyelem által a legnagyobb megpróbáltatásokban is mindezideig megőrzött és fenntartott aranybányája: a hithűsé^g, az egyházukhoz és annak intézményeihez való erős ragaszkodás. Lehet, hogy ez a hithűség és egyháziasság nem mindenütt úgy nyilvánul meg, mint ahogy némelyek azt a saját vallásos életük képére és hasonlatosságára átalakítani szeretnék; van fogyatkozás itt is elég; a nehéz földmíves munka, az igavonó állatokkal való állandó foglalkozás érdessé és kérgessé teszi nemcsak a kezet, hanem az érzést és beszédet is; az istenháza látogatásának, különösen nyáron és ősszel, gátat vet a kenyérkeresés gondja, nem egy helyütt az az iránt való szeretetnek megfogyatkozása is: de az a heroikus és áldozatos küzdelem, melyet ezek a kicsiny gyülekezetek ebben a mindenféle válsággal telített legutóbbi évtizedben egyházukért és annak intézményeiért megvívtak és küzdenek ma is, — legalább is elismerést és tiszteletet érdemel. Hanem... Medgyasszay Vince. (Folyt, köv.) Mikor a lehetetlen is lehetővé válik. Kemény burok alatt szunnyadóit, mint a titok magva, az a lehetetlen lehetőség, hogy ebben a nehéz időben, amit »gazdasági lehetetlenülés« korszakának is nevezhetnénk, sikerrel járhatna a pápai templom »ajtó- és abíakakciója«. Mi ez az ajtó- és ablakakció? Az, hogy a dunántúli egyházkerület egyes gyülekezetei magukra vállalják a pápai új templomon építendő egy-egy ajtó, illetve ablak költségét. Nem egészen jelentéktelen dolog ez, ha meggondoljuk, hogy az épülő új templomhoz összesen 62 ablakot és mintegy 26 ajtót kell készíteni. Ebben a mennyiségben a toronyablakok nincsenek benne. Az akció ügyében ez év július havában elkezdtem a levelezést. Nagyon sok jóakarattal, segíteni kívánó szeretettel találkoztam egyházkerületünk egyházmegyéinél, amit hálával jegyzek fel. Voltak esperes urak, akiknek levelei a pápai egyház templomépítése iránt való forró szeretetről és lelkesedésről tanúskodnak és leveleikből valósággal új erőt, a további küzdelemhez új kitartást nyertem. Voltak lelkész urak, akik szépnek és nagyszerűnek találták a gondolatot és megígérték lelkes támogatásukat, de aggódó szivük hozzátette, hogy a mostani gazdasági viszonyok között nehéz lesz a gondolatot megvalósítani. A legtöbb lelkésztársunk előtt azonban a lehetetlenséggel határosnak látszott az eszme realizálása. Bizony sír az ember lelke, ha arra gondol, hogy évrőlévre kevesebb és kevesebb adó folyik be egyházaink pénztárába és költségvetésünk egyensúlyban tartása évről-évre nagyobb gondot és súlyosabb feladatot ró reánk, amihez Jrozzájárul, hogy a saját exisztenciánk biztosítását is valósággal úgy kell kiharcolni. Már most ezeket látva, tudva és érezve, ezekben a leírhatatlan nehézségekben benne élve, hogyan lehet olyant még elképzelni is, hogy akadjanak gyülekezetek, amelyek a saját bajaik és terheik fölött még a pápai templom egy-egy ablakának vagy kapujának a költségét is magukra vállalják? — Ez lehetetlen! Ez képtelenség! De azért megpróbáltam a lehetetlent. Elkezdtem a realizálást Székesfehérváron. Kitüntető szeretettel fogadtak! Felejthetetlen élmény marad számomra a székesfehérvári istentisztelet, a sok meleg tekintet és a tanácsteremben tartott megbeszélés után jelentkező forró szeretet, melynek eredménye az lett, hogy Székesfehérvár vállalta az egyik torony alatti oldalkapu négy százhúsz pengő költségét. így mindjárt biztosítva lett egy kapu. Ez lesz a fehérvári kapu. A következő vasárnap Tatatóváros vállalta az istentisztelet után a templomban tartott népes közgyűlésben a másik torony alatti oldalkapunak, vagyis az északi kapunak négyszázhusz pengő költségét, néhai Kis Gábor volt tatai, utóbb pápai lelkész emlékére. Ez lesz a tatai kapu. -Dr. Ángyán Béla volt igazságügyi államtitkár úr, Pápa város képviselője vállalta a főkaput ezerhétszáz pengő és egy ablakod háromszáz pengő, tehát összesen kétezer pengő költséggel. Kőrössy Flóra, a nagy alapítványtevő úrnő a porticus és a templomhajó közötti u. n. második fő-
