Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-11-11 / 45. szám
Negyvenötödik évfolyam. 45. szám. Pápa, 1934 november 11. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ Ki az építő? Új lelkipásztori lakóház felavatásakor. Alapige: Zsid. 3., 4. »Minden háznak van építője.« Ha felkérdeznélek egyenként benneteket, Keresztyén Testvérem, hogy ki ennek az itt álló új hajléknak az építője, mit felelnétek? Egyikőtök tán megnevezné az építési vállalkozót, a másikótok említené a rajta dolgozó iparosok és segédmunkások nevét, a harmadik rámutatna az építtető csóri református szent gyülekezetre, mely más, elébbi nagy áldozatai után buzgósággal vállalta ez újabb építkezés terheit is — és csak a negyediknek vagy tán a tizediknek, vagy épen a századiknak jutna az eszébe, hogy a feltett kérdésre az apostol szavaival feleljen: »aki pedig mindent elkészített, az Isten az«. Igen. »Az Isten az.« Hivő református ember másként nem felelhet, mert ő minden elért sikerben, szerencsés eredményben Isten kezét és segedelmét látja, az Ő nevét dicsőíti és magasztalja. Ezért a jó munka végén az igazi református elv és jelszó mindig ez: »Egyedül Istené a dicsőség!« Más vallásfelekezet tagjai kereshetik és keresik is mindenben, még a mennyei üdvösség dolgában is a maguk vélt érdemeit, kiváló, jó cselekedeteit s dicsekszenek is Isten és emberek előtt, hogy a megnyert jót ők maguk érdemelték ki vagy vitték végbe, — hivő református ember azonban lehajtja ilyenkor alázatosan a fejét, Istenre gondol s akármennyit is fáradt ő maga is a nagy és szent cél érdekében, imádságos szívvel így kiált fel: »Isten nevére térjen minden dicsőség, hála és magasztalás, mert aki mindent elkészített, az Isten az!« Te föl dmívelő ember, ki evangélíomi érzületű, vallásos lélek vagy, ha így ősszel hinted a barázdába a gabonamagveket, a vetési munkákat ezzel a sóhajjal kezded: »Isten nevében!« Mikor pedig munkádat bevégezted, levett kalappal állsz meg az elmunkált szántóföld végén és imádkozva susogod: »Adj, Uram, Isten, áldást reá!« Az aratás szerencsés elérkeztekor megint csak Ő reá gondolsz s kibugygyan ajkadon a háláiéit szívből fakadó szó: »Hála istennek, hogy megérhettük!« Miért? Mert tudod, hiszed és vallód: »Aki pedig mindeneket elkészített, az Isten az«. Te is keresztyén szülő, te édes apa és te édes anya, mikor megnyertétek Istentől a legdrágább ajándékot: a kedves gyermeket, nem a templomba hoztátok-e s néhány nap múlva te magad is, betegágyadból felkelt édes anya, nem mentél-e fel a templomba és buzgó imádságban nem Istennek ajánltátok-e őt? S nem ugyanezt teszitek-e akkor is, mikor a gyermek felnő s kikerül nevelő, védő és óvó szárnyaitok alól, tán el messze földre, hová könnyes szemmel, Istenhez FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK fohászkodva bocsátjátok el? Miért? Mert tudjátok, hogy minden háznak, gyermeketek boldogsága hajlékának is van építője, »aki mindent elkészíthet, az Isten az«. Te lábadozó beteg, ki halálos nyavalyádból szabadulva, Isten végtelen nagy irgalma és könyörülő örök szeretete folytán valóban a sir széléről jöttél vissza, — mondd meg, valid meg, tégy hitet könynyeid közt boldogan te is, nem tapasztaltad-e a legközvetlenebbül s nem hirdeti-e örökké szived és ajkad: »Minden háznak, lelkem megroncsolt sárházának, elerőtlenedett, sokat szenvedett, beteg testemnek is van felépítője!« — Kicsoda? — »Aki mindent elkészített, az Isten az.« Te ősz öreg, ki elfáradtál az'élet nehéz munkáiban s hivő lélekkel várod a megnyugtató halált, te már minden nap Isten nevével ébredsz és Isten nevével alszol el, Ő vele társalogsz folytonosan s ha eljő végre halálod órája, az utolsó sóhaj, mely ajkadról elszáll, nálad is ez lesz, ez kell, hogy legyen: »Aki pedig mindent elkészített, az Isten az.« És ti idvezült lelkek, testvéreink, barátaink, kik elköltöztetek rég a testi világból s ama mennyei jók boldog bírásának örvendeztek, nem azt zengitek, hallelujázzátok-e elragadó énekszóval ott fenn az idvezültek seregében ti is: »Minden háznak, idvességünk mennyei épületének is van készítője, aki pedig mindent elkészített, az Isten az.« 3 nem ezt kell-e vallanunk imádságos hittel ez új egyházi épület, lelkipásztortok eme lakóházának elkészülte alkalmával is, a hálaadás hangján: »E háznak is van építője, aki pedig mindent elkészített, itt is az Isten az!« Igen. Mert közremunkált ugyan ennek felépülésében a tervező mérnök, közremunkáltak a rajta dolgozó iparosok, közre a gyülekezet példás áldozatkészségével, — de ki segítette őket mindenben? Ki adta a tervező mérnöknek az eszmét, a gondolatot? Ki adta az iparosoknak a terv kivitelére a tehetséget és ügyességet? S mindenek • fölött ki segített és ki fog még főként ezután megsegíteni téged, szent gyülekezet, az áldozatosság terheinek elhordozásában? ... Ki más, mint a jóságos, a mindenható, a könyörülő Isten? Mit feleltek hát a feltett kérdésre: »Kicsoda ennek a háznak az építője?« Űgy-e, hogy hittel és egyező értelemmel teszitek már mindnyájan magatokévá az apostolnak szépséges, mély bölcseségű s e pillanatban nagyon is alkalomszerű vallomását: »Minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített, az Isten az.« igen. Az Isten az. Áldassék szent neve mindörökké! Ámen. Pap Kovács Ödön csóri ref. lelkipásztor.
