Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-10-28 / 43. szám
184. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1934. Bakos Dezső szentkirályszabadjai és Hajda Gyula vilonyai lelkipásztorok fungáltak. Elment ő is. »Általment közöttünk, amint Pál apostol a földi életet olyan igazán meghatározza. Mert minden földi munkánk, küzdelmünk, törekvésünk, örömünk, bánatunk, vélt sikereink, vagy vereségeink, egész földi életünk csak: »általmenés«. Nem látjuk többé az ő orcáját sem. Alakja, képe, életvonásai élni fognak emlékünkben. Mígnem mi emlékezők is beyégezzük földi általmenésünket, pályafutásunkat. Vegyünk búcsút a boldog feltámadás reménysége alatt. Sz j. A holland református egyházak évszázados emlékünnepe. A »Gereformeerde Kerken in Nederland« (Református Egyházak Hollandiában) október 11. és 12-én tartották az »afscheiding« (elválás) 100 éves emlékünnepélyét Utrechtben. 1834 oki 14-én Írták alá Ulrumban a gyülekezet tagjai »Az elválás vagy visszatérés okmányát« s ezzel a gyülekezet H. de Cock-kal (de Cock Hendrik), lelkészével együtt elvált a »hervormd« (református) egyháztól és visszatért atyái tanához, mivel a hervormd egyház megromlott az okmány szavai szerint: »a mi atyáinknak Isten Igéjére alapozott tanának megcsonkításában vagy megtagadásában, valamint a szent sákramentumoknak Krisztusnak az Ő Igéjében való rendelése szerinti kiszolgáltatásának elfajulásában és az egyházi fegyelemnek majdnem teljes elhanyagolásában, amely részek mind, a mi református hitvallásunk 29. cikkelye szerint, ismertető jelei az igaz egyháznak«. A hervormd egyház 1816-ban I. Vilmos király kényszerítésére feladta önállóságát es egy »reglement«-et (szabályzat) fogadott el, amely sok bajnak vált forrásává. A szabályzat tanszabadságot engedélyezett s mivel H. de Cock, aki ragaszkodott a hitvallásokhoz, élesen kikelt a dordrechti kánonokat megvető két lelkész ellen, valamint az egyházakra erőszakolt racionalista énekek ellen is; a szabályzat szerint, mint lelkésztársai megsértője felelősségre volt vonható és ennek eredménye végeredményben az lett, hogy megtiltották neki a prédikálást. 'Hiába fellebbezett, a felsőbb bíróság is elitélte. Végül nem maradt más üt számára, mint elválni attól az egyházi felsőbb hatóságtól, amely megtiltotta neki Isten Igéjének hitvallásos értelemben való tiszta hirdetését. Ez az elválás és a szabályzat előtti gereformeerd egyházhoz való visszatérése volt az ő hit-tette. Ennek az afscheidingnek emlékére tartották a református egyházak emlékünnepélyüket. Október 10-én már százak és százak utaztak Utrechtbe. Mintegy 3000 ember gyűlt össze, köztük; Dr. H. Colijn miniszterelnök, miniszterek, professzorok, lelkészek, presbiterek, minden rendű, rangú és foglalkozású reformátusok. Hollandiának mind a 11 provinciája képviseltette magát. A tulajdonképeni ünnepi napokat megelőző este istentisztelet volt, amelyen Dr. K. Dijk ’s gravenshagei lelkész Ján. 17, 22 alapján prédikált: dicsőségen át az egységre témáról. Okt. 11-én az ünnepélyes összejövetelt Dr. H. Colijn vezette. A 80. zsoltár 9. és 11. versének eléneklése után imádkozott, majd a Csel. 5, 17—42.-t olvasta fel, amelyben a történet nagyon hasonlít H. de Cock sorsához. A miniszterelnök megnyitóbeszédében a 100 év előtti általános helyzetet ismertette; különösen pedig az egyházi állapotot. Hiába volt az egyházi és politikai elnyomás, a gereformeerdek száma nőtt. 1836-ban számuk már 4000; 1846-ban a lelkészek száma 45, 1854-ben több mint 100 és 1892-ben az egyesülés után 200.000 hívőnek 300 lelkésze van, mert az afscheiding nem emberek munkája volt, hanem Istené. (Mai számuk 604.139; 745 lelkészük van.) Dr. K. Schilder kampeni theol. professzor: Az afscheiding alapelve, joga és jelentősége címen tartotta az emlékünnepély központját képező beszédét. Először az 1833. évben hiába kért pünkösdi jubileumi ünnepet említi, aztán tovább halad, hogy a pünkösdi ünnep nem új plántálás volt, hanem a meglevő vonal továbbvezetése. Ez történt 1834-ben is. Ha az afscheiding nem a próféták és apostolok fundamentumára épült, akkor elítélendő. Ma is ez a kérdés, erre kell felelnünk hogy Isten előtt, mint az Ő szolgái megjelenhessünk. Mi volt az afscheiding alapelve? A szótárakban nincs olyan jelentősége az alapelv szónak, amelyet az afscheiding alapelveként megjelölhetnénk. Az afscheidingnek nem volt saját alapelve; az afscheiding nem tudományos, nem politikai, nem szociális, hanem kizárólagosan egyházi mozgalom volt s mint ilyennek, nem volt más alapelve, mint az alapelvek kijelentése, az Isten Igéje. Egyedüli forrása az Ige volt. De a hitvallásokban nem alapelvek vannak lefektetve? Itt utal egy szabályzat alapelvei és a hitvallás alapelvei közötti különbségre; ez utóbbiak mindig a kijelentésre épülnek, vagy azoktól a Szentíráshoz lehet fellebbezni, tehát az egyház nem alapelvekre, hanem teljesen Isten Igéjére támaszkodik. Minden egyházi mozgalom, amelynek nem ez az alapja^ megvetett Isten előtt. Az afscheidingnek nem volt más alapelve, mint az a reformációra hivó szó, amit Mikeás próféta mond: óh ember, mi mást kívánna tőled Isten,' minthogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmassáogt .és alázatosan járt Isteneddel. Ez a megszólítás: óh ember, először szól az egyénhez, aztán az egész néphez, mint a szövetség népéhez, hogy térjen vissza az eredeti, a romlatlan kezdethez. Tehát nem új alapelv, hanem a régi út ez. Minden reformáció ezzel áll, vagy esik. Luthernek, Kálvinnak és H. de Cocknak is ez szólt. Az aíscheidingnél is az egyes emberen át szóit a prófétai szó, mivel Isten ezt kívánta. Ez nem új alapelv, ez a régi, ugyanaz, mint a hervormd egyházé. H. de Cogknak tiltakoznia kellett az ellen, hogy az igen és a nem összevegyüljön, mert ez a vegyítés a gonosz munkája. A hervormd egyházi kormány őt akadályozta ebben, amire ő nem válaszolhatott máskép, mint a reformátori kifejezéssel: itt állok, máskép nem tehetek. Isten engem úgy segéljen. Ámen. Az afscheiding jogát állami és egyházi kapcsolatban vizsgálja. Azt már 1836-ban elismerte a Handelsblad, hogy az állam nem helyesen járt el. Maanen miniszter eljárása sem volt az. Ami a második, tehát egyházi szempontot illeti, önmagában elválásra soha sincs joga embernek. Nincs, mivel az egyházat Krisztus gyűjti egybe. Vájjon az afscheiding nem az egyházból való elválást jelenti? Nem, mert nem az egyháztól váltak el, hanem az egyházkormányzat távozott el az egyháztól, mivel kétségessé tették a hitvallásokat. Erre H. de Cocknok és társainak protestálnia kellett. A szeparatista nevet jogtalanul erőszakolták rájuk, ők a prófétai szónak engedtek. Avagy a hervormd egyházban levő evangélizáló mozgalom szeparatizmus? Az afscheiding jelentősége az Igének való engedelmesség. Mindent összefoglalva most 100 évvel
