Dunántúli Protestáns Lap, 1934 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1934-10-21 / 42. szám
Negyvenötödik évfolyam. 42. szám. Pápa, 1934 október 21. A DUNÁNTÚL! REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE-------------------------------------------- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. —........—----------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ Előre ! A református hét — úgy éreztük — válaszúira vitte a magyar reformátusságot. A kiállításon felhalmozva voltak előttünk múltúnk értékei. Négyszáz esztendő dicsősége, fájdalma, — tűréseink és reménységeink emlékei. A fájdalmas emlékek újabb kitartásra ösztönzők, — dicsőségünk emlékei lelkesült felbuzdulást kiváltók voltak. Mérleg volt ez a kiállítás. Jelenünknek és jövendőnknek a múlt mérlegére állítása! Minden darab arról beszélt, hogy mik voltunk s feltette a kérdést előttünk, hogy mik vagyunk és mi vár reánk? — Az Iparművészeti Muzeum előcsarnokában felállított pápai kis harang hangtalan némaságában is kongott, zúgott. Az 1531-es évszám eszünkbe juttatta négyszáz letelt esztendőnket s néma zúgása belesivított a nagy város lüktető lármádba: hová? merre ? S a mérleg másik oldalán állt a jelen: az ország református tanárai, tanítói, lelkészei és presbiterei hosszú sorban vonultak tanácskozásra. S e tanácskozások felett ott lebegett a kiállítás — a múlt felkiáltó s kérdő jele ! S e tanácskozásokon a jelen s a jövő talán ki sem mondott, de mégis annyira égő s fájó sebeire kereste s követelte a választ '* Kereste akkor is — s talán a megtalálás színes képe lebegte körül a tanárgyülést — midőn ott látta a református tanárok sorai közt a magyar kultuszminisztert Akkor is, midőn a tanítók előtt Ravasz püspök rajzolt szivekbe vágó éles képet a magyar tanítóság feladatairól. Akkor is, midőn a lelkészek napokon keresztül tárgyalták az igehirdetés, a falu, a kultusz problémáit s akkor is, midőn az árvák atyja: Kiss Ferenc számolt be a még kisded Szeretetszövetség már eddig is mérföldes lépéseiről . . . S a harang néma hangjának kondulására jött a visszhang Baltazár püspök prédikációjából — a földről, amelynek tanításáról, míg viaskodtunk vele, már-már elfeledkeztünk; — és kongresszusi megnyitóbeszédéből a teher alatt nyögő német protestantizmusról, a reformáció kezdőjéről, — amelyről a magunk bajai miatt, de nem gondolkoztunk, amelyikért de nem imádkoztunk! S egy távoli, halkszavú visszhang Bodrogkereszturról. Onnan indultak ki valamikor világi patronusaink! Válaszúton álltunk! A múlt jött, hogy meglelkesítse a jelent. És nekiindított a jövőnek! Feladatát elvégezte. Jöjjön utána a munka! Éljen bennünk az ősök szelleme: tűréseik, reménységeik, hitük és bizodalmuk! Indítson új életet az elgyötört szervezetbe, a fáradt izmokba! Elevenítse meg a szétszórt tetemeket. Sarjadjon új élet, szökkenjen szárba új vetés! — S vezetőkben és tagokban növekedjék az egyedüli cél: az Isten országa ! Előre ! Dr. Tóth Endre. FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK Az Ökumenikus Tanács konferenciája Fanő szigetén. Ezen a címen számol be az ökumenikus mozgalom egyik vezető embere, D. Keller Adolf, főiskolánk tiszteletbeli tanára az ökumenizmus nyári konferenciájáról a Kirchenblatt für die reformierte Schweiz 1934 szept. 20-i számában; beszámolója megérdemli teljes figyelmünket. Tartalma a következő. Az alig ismert Fanő szigeten az ökumenikus mozgalom új fázisához érkezett. Első fázisa az előkészítés ideje 1920 és 1925 között, szellemi vezére Söderblom svéd érsek volt, problémája pedig ez: mit jelent tulajdonképen, hogy az Apostoli Hitvallásban hitet teszünk az egy, közönséges Anyaszentegyház mellett. A második fázis a stockholmi világkonferenciával kezdődött: itt az Egyháznak a világhoz való viszonya bontakozott ki problémául. Ez szövevényes probléma volt, amely magában foglalta azt a követelményt, hogy az egyes egyházakat mint típusokat nemcsak történeti jelentkezésük, hanem hitük eleven ereje, szociális akarásuk tekintetében is meg kell ismerni; amihez hozzájárult még az a nagyszabású szervezési feladat, hogy az egyházak együttműködésének a formáit megtalálják, s ezzel az ökumenizmust valóra váltsák. Keller mint akkori főtitkár mindig hangsúlyozta, hogy az Egyháznak a világban való működése nem haladhat helyes mederben mélyebb theologiai alapvetés nélkül. A pragmatista és aktivista amerikai protestantizmus ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a problémákat közvetlenül és gyakorlatilag kell üstökön ragadni, s ezért a szociális kutatásra kívánt súlyt helyezni a szociális cselekvés érdekében. Ezt a kutató és irányító munkát az ökumenizmus Társadalomtudományi Intézete végezte; de éppen itt igazolódott be a fennebbi gondolat, hogy az Egyház szociáletikai munkáját theologiai alapokra kell helyezni, s az idevágó theologiai konferenciákat az intézet meg is kezdte, s ezzel az ökumenizmus a harmadik fázishoz érkezett. Az új fázist kívülről az jellemzi, hogy a nacionalizmus egyes országokban olyan méreteket öltött, hogy katasztrofális hatású lehet az ökumenikus mozgalomra. Annál inkább meg kellett hát erősíteni a theologiai, elvi kutató munkát. Az állam, a nép és az Egyház új kölcsönös viszonyt akar kialakítani; s az Egyház az új viszony rendezését nem fogadhatja el külső erőktől, hanem hitbeli ismeretére és hitvallására kell támaszkodnia. Ez a téma állt a fanői tanácskozások középpontjában, s ezzel fog foglalkozni 1937 januárjában az egyházi világkonferencia. Ezt a munkát elő kell készíteni: ezt szolgálta a közelmúlt párisi tanulmányi konferencia, ezt a munkát végzi ma a mozgalom genfi intézetének kutató osztálya. A kérdés ez: milyen értelemben tekintheti a keresztyén gondol-
